Itt ülök, és megpróbálom feldolgozni, mi hogyan és miért történt. Elég hihetetlen az egész, mintha valami film forgatókönyve lenne, egy kitalált történet, amely előre „programozott”, ahol minden aszerint történik, ahogy a rendező mondja, hogy ennyi idő, erre, így. Fekszem az ágyamon, és felidézem az eseményeket. Még mindig beleborzongok a részletekbe. Minden egy telefonhívással kezdődött. Egy csoporttársam hívott, hogy szombat délelőtt valami nagy találkozó lesz, az egész szakma összes területi küldöttje egybegyűlik, és új elnökséget meg hasonlókat választanak. Ehhez viszont az kell, hogy legyen néhány hallgató, akik segédkeznek a szavazás lebonyolításában, pl. összegyűjtik a cetliket, meg megszámolják stb. Elvileg úgy volt, hogy a végzős évfolyamról megy néhány hallgató, de ok nem értek rá, mert nekik korábban kezdődött a vizsgaidőszak, meg különben is. Szóval lepasszolták a dolgot. Mivel szombat délelőtt épp semmi dolgom nem akadt, úgy gondoltam, nem is rossz ötlet elmenni, legalább látják a tanáraim, az egyetem mélyen tisztelt oktatói és professzorai, hogy én bizony ilyesmin is részt veszek.
Elég nehezemre esett felkelni egy ilyen hideg, télies szombat reggelen, ezért aztán el is késtem egy kicsit. De legalább lemaradtam a legócskább munkáról. Össze kellett állítani az 5 féle szavazócetlit, meg az információs füzetecskét, mintegy 2 – 300 példányban. János, a csoporttársam, nagyban rakosgatta össze a rengeteg papírt, és arról faggatott, hoztam – e fényképező felszerelést, mert ő igen, de vakut nem, és anélkül izgi lesz. Amikor kiderült, hogy nincs vaku, rögtön azért is kaptam a fejemre, mert elkéstem, de azért mondta hogy ő is. :) Szépen gyűltek a papírok, én meg megkaptam feladatnak, hogy a rendelkezésre álló szépen kilapított papírdobozokat újra hozzám doboz formába, és vágjak rájuk egy rést. Ily módon készítsek szavazóurnákat, amibe majd gyűjteni fogjuk a kitöltött lapokat. Amíg a dobozokat szereltem, volt idom nézelődni is. A „szavazóbizottság” 6 főből állt, és ebből csak a János meg én voltunk fiúk. Ezt úgy meg is jegyeztük egymás közt, azzal a szomorú kitétellel, hogy a „főnöknő” már túl volt az ötvenen, a másik két kollégával együtt. A negyedik nőnemű lény viszont elég „jó néznivalónak” bizonyult.
Mint az a beszélgetések során kiderült, Juditnak hívták, és egy évfolyammal fiatalabb volt nálunk. Mire végeztem a dobozok előkészítésével, addigra a többiek kiosztották az összes küldöttnek a szavazólapokat. Ezután volt időnk társalogni, meg organoleptikus analízis alá vetni a pogácsákat és szendvicseket, nem is beszélve ifjú sorstársunkról… :) A Jánossal megjegyeztük, hogy milyen jóóó a nadrágja… Elég szoros volt ugyanis, és igencsak kiadta a formákat, majdhogynem a nagyajkainak vonalát is látni lehetett, a szűk farmer – szerű anyag alatt, ahogy a lány ült a széken. Egyből meg s vitattuk, jók lesznek – e a rések szavazóurnákon. :) Közben elkezdődött a konferencia, és nekünk hirtelen rengeteg időnk volt tenni a semmit. Beindítottuk az infantilizmo – t, elkezdtünk lejárt plakátokból hajtogatni, hogy a „papírból formált tárgyak aerodinamikai tulajdonságait vizsgálhassuk”. A Judit is beszállt a játékba, ő is hajtogatott egy repülőt, ami ugyan elég gyengén szállt a mieinkhez képest, de ez senkit sem zavart. :) A három idősebb nő is csatlakozott hozzánk, igaz ok nem röptettek semmit, de nem is szóltak ránk. Valahogy olyan lett a légkör, hogy a komoly emberek inkább a múltjukat idézték. Jó volt hallgatni, hogy milyen hülyeségeket csináltak ők is, egyetemista lány korukban, meg hogy hogyan vizsgáztak a radiátoron ülve, egy szál harisnyában meg miniszoknyában. :) Jánossal le is szögeztük egymás közt, hogy az idő ugyan múlik, de a nők nem változnak, miközben sűrűn csodáltuk a Juditot.
Nem volt különösebben tökéletes alakja. A csípője sokkal szélesebb volt, mint a válla, és a mellei is kicsik, de látszatra elég formásak voltak. A haját festette, nem is tudtuk eldönteni, hogy feketéről vörösre, vagy fordítva. Az arca viszont helyes volt, szép sötét szemekkel, és formás ajkakkal, amik mindig mosolyogtak. A sok magát nagyon komolynak gondoló csoporttársnőnk sosem értékelte, ha valami gyerekes lazasággal szórakoztattuk magunkat a gyakorlatokon, ez a lány mag minden poénunkra vevő volt. Érdekes módon a középkorú, vagy annál egy picit már idősebb nők is mintha inkább irigyelték volna hármunk fürge lelkes, vidám felfogását, ok is felvették a ritmust. Amikor egyszer egyikük közölte, hogy az ő egyetemi évei rég voltak vagy mi, akkor közöltem, hogy sehol se látok öregeket. Onnantól aztán totál be voltunk vágódva náluk is. Mire arra került a sor, hogy bemenjünk a díszterembe összegyűjtögetni a szavazatokat, már azon versenyeztünk, ki gyűjt többet. Végül az Elnök Úr szavazatáért folyt egy kis versengés, hármunk között. Ketten is kaptunk a lapokból, a Judit meg én.
Az egész „szerzeménnyel” rohantunk fel a tanácsterembe, hogy kiértékeljük. Itt kezdődött a komoly munka, szét kellett válogatni a lapokat, össze kellett számolni, megnézni melyik érvénytelen. Mindenki kapott egy kupacot. A Jánossal lehuppantunk szorosan a Judit két oldalára, ami ellen egy árva szava nem volt, még akkor sem, amikor átszóltam a Jánosnak, hogy most akkor üljünk még közelebb egymáshoz, és elindultunk a Judit felé… Én ugyanabba a kupacba rámoltam a lapokat, mint a lány, úgyhogy időnként összeakadt a kezünk, de ez sem zavarta. Nekem egy kicsit több lap jutott, így megosztottam a maradékot a végén, egy egész kupacot a Judit combjaira helyezve. Erre sem volt ellenvetése. :) Amikor előrehajolt, hogy megszámoljon valamit, mi is szorosan azt akarunk látni két oldalról, de a végén egészen véletlenül a melleit néztük. :) A jóváhagyásos szavazásokkal hamar végeztünk, de volt egy lap, amin sok jelöltből kellett néhányra szavazni, abszolút mindegy, kire, csak egy adott számúnál nem többre. Ennek értékelésére párokra oszlottunk, amiből az egyik fél diktálta a neveket, a másik meg strigulázott. A Jánost lefoglalta a szavazóbiztos, én meg lecsaptam a Juditra.
Átültünk a nagyobbik asztalhoz, ami meg volt rakva szendviccsel, képviselőfánkkal, Fantával meg kávéval, és még sok minden finomsággal, ráadásul csak a szavazóbizottság részére volt fenntartva… A feladat viszont precizitást és komolyságot igényelt, úgyhogy csak aztán szabadultunk rá, miután le tudtuk adni az eredményt. Ott ültünk kettesben, a papírok fölé hajolva, és a Judit diktált, én meg striguláztam. Amikor végeztünk, a János rögtön azt mondta, hogy a szavazóbiztos nő olyan közel ült hozzá, mint mi előtte a Judithoz a kanapén. Végül négyesben maradtunk, a főnök meg még egy nő lement kihirdetni az eredményt, mi meg fenn maradtunk zabálni. :) Amikor teleettük magunkat, a Juditnak eszébe jutott, hogy van a díszteremnek galéria része, ahol senki nincs, de le lehet bámulni, hogy mi történik a teremben. Át is rohantunk, és néztük az eredményhirdetést. Már a nevek olvasgatásakor feltünt, hogy mennyi egyetemi ember lesz benne a vezetőségben. Ezen azonban nem sokat gondolkoztunk, hanem ismét közrefogtuk a korlátra dőlő lányt, és két oldalról egészen hozzásimultunk. Egyetlen elterelő, vagy talán inkább játékos figyelemfelkeltő hadművelete az volt, hogy elkezdte felmagasztalni egyik ősz hajú professzorunk szépségét.
Távolról szerelmet vallott leni, csodálta, figyelte a manuszt, mi meg őt… :) Időnként nyugtatólag meg is simogattam a hátát, vagy ki tudja már miért, de rendesen fogdostam, a lényeg hogy hozzáérjek. Bőszen ecsetelte, milyen jó pasi a prof, én meg őt dicsértem egy kicsit. Egyáltalán nem tudtam odafigyelni, végül hány tanárunk került be a vezetőségbe, mert amikor a szavazatokat számoltuk, előttem csak részeredmények voltak, az összegzésből meg kajálás és nőzés miatt lemaradtam, a mostani eredményhirdetés alatt meg szintén elmerültem Judit lényének elismerő vizsgálatában. Valami jókedv és fiatalos hangulat lebegett a levegőben ekörül a hat ember körül. A végén a hölgyek bevallották, hogy nagyon élvezték a társaságunkat, és azt is említették, hogy legboldogabb időszaka életüknek az egyetemi élet volt, és abból idézhettek fel.
Mindenki összeszedte már a cuccát, hazafelé készülődtünk. A társaság aztán egy varázsütésre rebbent szét, Jánosnak el kellett mennie, mert a vonata röpítette őt haza, de csak ha nem kési le, a többiek meg egyszerűen csak felszívódtak. Hirtelen ottmaradtam, kettesben, egymással szemben a Judittal, a tanácsteremben, körülöttünk néhány megcsócsált süteményes tálca, egy – két szétszórt papír, és a minket körülvevő csönd kellős közepén… Egymásra néztünk… Hirtelen, mintha minden átalakult volna. A Judit arca megváltozott. A mosoly helyett, valami más költözött a tekintetébe. Szája picit kinyílt, teste vonala megmozdult, szemét felfelé fordította, és mélyen az enyémbe nézett. Észrevétlenül került közelebb hozzám, és én is hozzá. Észre kellett vennem, hogy bennem ugyanezek a folyamatok játszódnak le. Lelkem és testem enyhén megremegett, kezeimet akaratlanul nyújtottam ki, hogy átölelhessem azt a vékony derekat, a széles csípő fölött, érezzem a testét, és… megcsókoljam… Óráknak tűnő másodpercek alatt ért össze a szánk.
Szorosan összeölelkeztünk. Hirtelen eltünt a külvilág, megszünt a fény, a hangok, az egész környezet. Csupán az átölelt test érzése maradt, a mindent kitöltő jó érzés, az apró mozdulatok. Ajkaink szorosan összetapadtak, szenvedélyesen követelve egymást. Megszünt a súlyunk, megszünt minden érzékelés, csak az érintés, maradt. Azt a törékeny kis testet szorítottam magamhoz, éreztem a melegét, a szívverését, a leheletét. Az ajkait, a nyelvét… Tökéletes összhangban csókolóztunk, meghatározhatatlan ideig. Hirtelen kopogást hallottunk a lépcső felől. Valaki keménytalpú cipőben errefelé sietett. Lelkünk visszaesett a valóságba. Egymásra néztünk, elmosolyodtunk, és hirtelen szó nélkül menedéket kerestünk. Eszembe jutott az a kis konyha, ami a tanácsterem mellett van. Megragadtam a Judit kezét, és egy szempillantás alatt kisurrantunk az ajtón, és becsúsztunk a másikon. Szorosan becsuktuk magunk mögött. Éppen nem ért oda a „kopogó cipopár”. Biztonságban voltunk, itt senkinek sincs semmije, valószínű a tanácsteremben hagyott valamit az egyik nő.
Amint a „cipők” elhaladtak a konyha ajtaja előtt, újra összeölelkeztünk. Nem érdekelt már semmi, csak az a mosolygós lány, a csókjának íze, testének melege. Hamar egymásra hangolódtunk, kezeink kalandozni kezdtek. Még hallottuk, ahogy a kopogás elindul a lépcső felé, aztán ismét megszünt minden ami a közvetlen környezetünkön kívül van. Kicsit eltávolodtunk egymástól, és amíg én a Judit csípőjét simogattam, o már meg is szabadított a nyakkendőmtől, és az ingem gombjait vette célba. Már a zakómmal együtt próbálta lefejteni rólam, mire beteltem a dereka és a csípője által kialakított domború forma simogatásával, és én is lesodortam róla a kabátkáját. Alatta csak egy testhez simuló póló volt, meg egy melltartó. Az előbbit azonnal lefejettem róla, mire ő is megszabadított az alsótrikómtól. Ismét megfogtam a fejekét, simogattam a csípőjét, és a szemébe nézve kértem, hogy a melltartót vegye le ő. Tetszett neki az ötlet. Olyan lassan, apró szünetekkel hámozta le magáról, ahogy csak bírta, közben igéző, tűzben égő szemeivel nézett rám, mosolygott, és a csípőjét mozgatta a kezeim között. Olthatatlan vágyat éreztem a mellei iránt.
Amikor végre előbukkantak az apró anyag alól, és a csipetnyi selyem végre a padlóra hullott, megragadtam az egész lányt, a mosogatónak döntöttem, és egy futó csók után vadul a melleire vetettem magam. Szinte beleharaptam az egyikbe. Egészen hátradöntöttem, csípője a lábaimhoz szorult, ajkaim a kőkemény bimbóival játszadoztak. Szinte kiszívtam őket. Judit hangosan nyögdécselt, azt se tudta szabadulni próbáljon, vagy még inkább átadja magát vad vágyaimnak. Végül a hajamba túrt, megmarkolta a fejemet, és irányított, simogatott, bíztatott. Kezeim a fenekébe markoltak, ajkaim rátapadtak forró bőrére… Amikor beteltem apró, kerek melleinek ízével, illatával és érintésével, felegyenesedtem, kezeimbe vettem őket, és mélyen megcsókoltam a tulajdonosukat. A lány szorosan magához ölelt, és legalább olyan vadul viszonozta a csókomat, mint ahogy én a melleivel bántam. Szinte harapdált, de nagyon élveztem. Ahogy kezein lejjebb kalandoztak, csupasz felsőtestünk egymáshoz szorult. Leírhatatlan szenvedéllyel kívántuk, hogy minél közelebb legyünk egymáshoz…
Csak éreztem, csókoltam, simogattam, akaratlanul, gondolkodás nélkül, egyre forróbban. Altestünk összesimult, a Judit ugyanabba a körkörös mozgásba kezdett, mint az imént a melltartólevételkor. Iszonyúan feltüzelt vele ismét. Borzasztóan megkívántam. Megmarkoltam a csípőjét, egy pillanatra eltoltam magamtól, bár nagyon nehezemre esett, és szinte letépve a gombot, tönkretéve a zipzárt, hámoztam le róla a nadrágot, a bugyival együtt. Egy kicsit ő is visszanyerte az eszét, és hasonló hevességgel o is megszabadított a nadrágomtól. Szempillantás alatt ledobáltunk magunkról mindent, a cipőt és a zoknit is beleértve. Egymás szemébe néztünk, és szinte perzselt minket a vágy. Judit ugrott egyet, az eldobált táskájához ment, és nekem háttal elkezdett kotorászni benne. Hamarosan egy gumit adott hátra nekem. Nem mert szembefordulni velem, mert tudta, hogy akkor se a saját, se az én vágyaimmal nem bír már többé… Miközben o a táskájában matatott, én körbenéztem a konyhában. Elég szűkös volt, sehol egy asztal, és a többi bútorra se lehetett felültetni sem, mert polcok voltak felette, a mosogató és a gáztűzhely kivételével. Végül mégis a lány kerek, széles csípőjén akadt meg a tekintetem…
Amint újra felegyenesedett, én már szinte a helyére is tettem a „munkaruhát”…Amikor végeztem, megcsókolt, és kérdőn a szemembe nézett, de én már tudtam a választ. Ismét a mosogatóhoz irányítottam, és magamnak háttal fordítottam, megmarkolva formás, kerek csípőjét, amelynek látványától már nem bírtam szabadulni. Megértette a dolgot, előrehajolt, megmarkolta a mosogató szélét, hátramosolygott, és ismét táncoltatni kezdte a fenekét… Szinte megvakultam a vágytól. Csak az előttem mozgó csodálatos testet láttam, egy elmosódott, csillogó szemű, mosolygós arccal. Közelebb léptem hozzá, és hevesen beléhatoltam. Körülvett az a finom, forró, nedves szorítás, amit annyira kívántam. Elöntöttek az érzések. Lassan kezdtem mozogni, de feltartóztathatatlanul, minél többet követelve magamnak. Megmarkoltam a gömbölyded formát, és lehunyt szemmel akartam még többet az egyesülés csodájából. Lassan, még, mélyebbre, ezt a gyönyört még… Nem gondolkoztam, nem figyeltem másra. Annyira fantasztikus volt. Lehunyt szemmel is a finom, érzéki, vágyakozó arc lebegett előttem, minden mozdulat, a kezem simításai a gömbölyded formákat juttatták eszembe. Még többet mindebből…
Valahogy a tudatomba férkőzött, hogy a Judit a kezembe markolt, megpróbált kitérni az egyre feltartóztathatatlanabb mély mozgások elől. Ahogy kinyitottam a szemem, láttam a szép arcocskát, ami szinte könnyezik. Megálltam egy pillanatra…
– Picit… finomabban… – lihegte…
– Bocsáss meg… – mondtam neki, és magamhoz húztam. Kicsit lejjebb rogyasztottam a lábaimat, hogy feljebb tudjon egyenesedni, a hátához simultam, és lassan megcsókoltam a nyakát. Hamar megnyugodott, átadta magát a gyengédségemnek. Figyeltem rá. Egyik kezemmel finoman simogatni kezdtem a Vénusz dombját, másikkal játékosan markolásztam a mellét. Ajkaim a nyakán kalandoztak, míg az o mosolygós, vágyakozó ajkaival nem találkoztak. Éppen meg tudtam csókolni ebben a helyzetben. Ahogy ujjaim megtalálták titkos, tűzforró, érzékeny pontjait odalent, csókja egyre érzékibbé vált. Ismét táncoltatni kezdte a csípőjét. Egészen finoman mozogtam forró kelyhében, kívülről simogatva a húsos, vérrel telt szeméremajkakat. Nagyon izgatónak találtam, ahogy éreztem ahol találkoztunk. Kitapintottam, körbesimítottam amint elmerültem benne.
Hangos nyögdécseléssel nyugtázta minden törődésem. Jól esett odafigyelni rá. Egészen körülfogott, teljes hátával hozzám simult, ajkai az enyéim után sóvárogtak, teste az én ritmusomban mozgott, lassan, kellemesen. Az ütemet nagyon finoman gyorsítani kezdte, körözgetett, kezével sarkallt gyorsabb mozgásra. Átvettem a sebességét, de nem mélyítettem el a behatolást, ugyanolyan gyengéden simogattam, csókolgattam, mint eddig. Iszonyúan élveztem, ahogy élvezte. Néztem ahogy fokozódott benne a gyönyör, minden rezdülésére újabb simogatással válaszoltam… Hirtelen megállította a mozgást, összehúzta a lábait, és alig érezhetően megfeszült a teste. Hangos sóhajok hagyták el a száját. Éreztem amint szorosabban vett körül, ujjaim kitapintották az apró mozgásokat. Fejét egészen hátrahajtotta, és egy utolsó mély morgás hagyta el a torkát. Hosszú másodpercekig nem moccant meg, én meg csak gyönyörködtem benne. Ilyen apró mozdulatok hogy lehetnek ennyire szépek? Meg akart fordulni. Helyet hagytam neki, és bár legnagyobb sajnálatomra nem vett körül többé a forrósága, kárpótlásul szembefordult velem, és szorosan átölelt. Kiélezett érzékeim kőkemény mellbimbóit érezték a bőrömön, testének izzadt melegét, szájának érintését. Valami megfoghatatlan boldogság vett körül, ami minden bizonnyal belőle áradt…
Halkan egy „köszönöm” – öt rebegett, és valami kényelmes helyet keresett. Megpróbált felülni az egyik polcra, de nem tudott.
– Szeretnék én is örömet szerezni neked! – mondta, mire a eszembe jutottak a kényelmes fotelek meg kanapék a tanácsteremben…
– Gyere! – súgtam neki, és kinyitottam az ajtón. Körbenéztem, de sehol sem volt senki. Nevetve átosontunk a tanácsterembe. Egy forró csók után leült a kanapéra. Rám mosolygott, és vágyakozó tekintettel hátradőlt rajta. Elétérdeltem. Ott feküdt előttem, széttett lábakkal, mosolygósan kívánós tekintettel, és a kezeivel húzott maga felé. Amint közeledtem a testéhez, lábait az oldalaim mellett az alacsony asztalra tette. Mosolygott, majd tüzetesen megfigyeltük, ahogy ismét, egy halk sóhajjal elmerültem benne. Figyeltem rá, hogy ne okozzak neki fájdalmat, bár egyre inkább elöntött a vágy. Most magát simogatta, és mosolygott hozzá. Néha felnyögött egy kicsit, a saját melleit masszírozta, miközben én a fenekét markolásztam. Most ő simogatta mindkettőnket odalent, úgy látszik ez neki is megtetszett. Eszméletlen műsort adott elő, érdemes volt nyitvatartani a szemem. Nem bírtam magammal, egyre többet akartam belőle, de most már meg tudta akadályozni, hogy túl heves legyek.
Mégis lehunytam a szemem, és csak mozogtam benne. Újra ködbe veszett a valóság, elöntött a forróság, felülkerekedtek rajtam az élvezet hullámai, mígnem hirtelen vége nem lett mindennek. Egész testem megremegett, teljesen kitöltött a gyönyör… Ráborultam a lány testére… Forró csókjaira eszméltem újra. Eszembe jutott, amikor bemutatott: 18 éves lány vagyok, a barátom 20 centi… Még mindig lihegtem, alig kaptam levegőt. Lassan felemelkedtünk a kanapéról, és finoman összeölelkeztünk. Mindketten mosolyogtunk, csillogó szemmel néztük egymást, és boldogok voltunk. Lassan összeszedtük magunkat, és visszamentünk a konyhában felöltözni. Elhülyéskedtünk a ruhákkal, melyik kié… Lassan visszatért az a hangulat, ami meghatározhatatlan idővel ezelőtt, a szavazatszámolgatás közben volt. Némi „add visszaaaa!” után sikerült felöltözni, és kézen fogva, ugrándozva elindultunk kifelé az épületből… Odakint már egész sötét volt, ilyenkor már hamar lemegy a nap. Marhamód fáztunk is hirtelen, eddig egészen más hőmérséklethez voltunk szokva. Ahogy eltávolodtunk az épülettől, a Judit hirtelen észrevette, hogy a busz, amivel haza tud menni, éppen most fordul be a sarkon.
– Ott a buszom! – mondta, és egy rohanó csók után elkezdett futni felé.
Hirtelen nem eszméltem fel, addigra már el is szaladt. Ráadásul ez a busz nem is jó nekem, hiába jár 20 percenként. Mire utána futottam, már csak integetni tudtam neki… Még hosszan néztem az elhaladó járművet, aztán én is elindultam hazafelé…Akkor jutott eszembe, hogy mindössze annyit tudok róla, hogy Judit, és hogy egyel alattam jár. Azt hiszem hétfőn első dolgom lesz megtekinteni az órarendbeosztásukat a dékáni hivatalban…
A legjobb SZEXSHOP itt! – A legjobb POTENCIANÖVELŐK itt!
Több mint 10 évig fajtalankodott saját és nevelt gyermekeivel az a férfi, akit csütörtökön jogerősen 19 év fegyházbüntetésre ítélt a Szegedi Táblabíróság.
