Szerző: Dr
Időpont: 2012 A hüvely hangjai szex közben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Azt a jelenséget vesszük nagyító alá, amikor a vaginális behatolást – vagy a pénisz kihúzását – a szellentésre messzemenően emlékeztető hang kíséri, a pironkodás azonban hatványozott. Legyen az bármilyen erősségű, hosszúságú, mélységű vagy magasságú hang, és hangozzék el mégoly összeszokott pár együttlétének kísérőakkordjaként (pláne, ha csiszolatlan gyémántok feszülnek egymásnak!), megakasztja a pásztorórát a malőr, ebben egyetérthetünk… A teljes cikk itt olvasható.
További Szex Dr cikkek: Urománia – Pisiszex, avagy hugyozd szájba a nőt – Igazságok a spermiumról – Győzött a punci és a farok a felmérésben – Meddig várj az első szexre – Prosztata vizsgálat végbélnyíláson keresztül és szűrővizsgálat – A potencianövelők által elért merevedés – Perverzió a beöntés – Orgazmus után másképp jár a nő – Viagra, Cialis, Lovegra, Kamagra, Dapoxetine, Levitra olcsón eladó – Mindent a női orgazmusról – Félmillió magyar férfinak vannak potenciaproblémái – Az előjáték fontossága – A 40 feletti nők élvezik a legjobban a szexet – Hogy finom legyen a sperma – Elnyújtott szexuális orgazmusok – A szüzesség elvesztése – Vagina a pénisz alárendeltje.
Hatványozott kín a hüvelyből távozó levegő! A jó szex az agyban dől el, halljuk sűrűn, de néha nem várt balesetek gördítenek akadályt a fene nagy koncentráció útjába. Ilyen lehet például, amikor a hüvelyből hangosan távozó levegő akasztja meg az izgalmat. Szégyen vagy sem, muszáj valamit kezdeni vele – a bénult feszültséget ki kell dumálni magunkból.
A szexuális együttlétnek bizony a mennyei örömök mellett ezer és egy nyűgje van, itt a Női Lapozón is több ízben szemezgettünk már az árnyékosabb térfélről. De hát a kín – az idevágó online bejegyzéseket olvasgatva – közös, jobb az ilyesmit nagy plénum előtt megvitatni. Ezúttal azt a jelenséget vesszük nagyító alá, amikor a vaginális behatolást – vagy a pénisz kihúzását – a szellentésre messzemenően emlékeztető hang kíséri, a pironkodás azonban hatványozott. Legyen az bármilyen erősségű, hosszúságú, mélységű vagy magasságú hang, és hangozzék el mégoly összeszokott pár együttlétének kísérőakkordjaként (pláne, ha csiszolatlan gyémántok feszülnek egymásnak!), megakasztja a pásztorórát a malőr, ebben egyetérthetünk. Nem kellemes ez senkinek.
Ideális esetben légmentes a tér: Több okból sem derűs dolog ez. Egy: az átkozott pillanatban a férfinak aligha világos, tulajdonképpen melyik nyíláson át érkezett a nem várt szólam, ezért kettő: még ha mindegy is volna, hogy a végbélnyíláson vagy a hüvelyen át távozott-e az ördög, a nő becsületbeli ügynek érzi a helyzet tisztázását (magában mintegy hierarchiába rendezve, melyik milyen erősséggel bír a privát szégyenskálán). Vagy épp hogy nem, de a bent rekedt feszültség és a cikázó gondolatok – „vajon most mit gondol a másik?” – biztosan nem segítik az önfeledtséget, márpedig a néma önostorozás és az orgazmus ritkán járnak együtt. Ezért mi abból indulunk ki, hogy az ilyenfajta balesetet, jobb híján nevezzük így, valamilyen konkrét megoldási stratégia követi a szótlan „mi sem történt” sunyítás helyett. Például valamiféle verbális kommunikáció, közös kacaj, rutinos pózváltás vagy épp az együttlét kénytelen-kelletlen befejezése.
Mielőtt végigzongorázzuk a lehetséges kimeneteket és a helyzetkezelés sajátságait, talán jó tisztázni, hogy nem mi vagyunk a teremtés vesztesei, ha alkalomadtán be-becsusszan (azaz ki) egy-két ilyen kellemetlen kísérőjelenség. Ismerünk olyat, aki a második ilyen után plasztikai sebészt tárcsázott zokogva, sőt olyat is, akinek hosszú évekig aláaknázta a szexuális kíváncsiságát hasonló helyzet. Az okok egészen egyszerűek: a hüvely nem szorul rá „légmentesen” a péniszre, így a beáramlott levegő aktus közben vagy pozícióváltáskor hangosan távozik. A legtöbben a hüvely izomzatának lazaságát hibáztatják, amit amúgy intimtornával kiválóan lehet orvosolni – mondják a tapasztaltabbak -, de olvastunk olyan szakvéleményt is, amely szerint azok a nők, akiknél gyakori az ilyesmi, nem is élvezik igazán a szexet (pontosabban az orgazmusukat vonják kétségbe), hiszen ideális esetben olyan vákuum képződik, ami nem enged be levegőt. Mi ez utóbbit erősen megkérdőjelezzük, de mivel amúgy is csak helyzetelemzésre vállalkozunk, és jobbára a dolog lelki vetületére fókuszálunk, nem teszünk igazságot.
Létezik jó megoldás? A kérdés talán úgy pontosabb, „a kisebbik rossz” palettáról mit húzzunk elő nagy hirtelen. Elnézést kérni suta dolog, de sok esetben reflexből kéredzkedik az ember szájára a pardon. Nőismerősöm szerint ilyenkor az udvarias férfi maga kér elnézést, és rögvest más pózba rendez, ahol nagyobb biztonsággal ér révbe a szerelem. Abban talán egyetérthetünk, hogy a létező legrosszabb megoldás hosszú tudományos fejtegetésbe kezdeni (anatómia, biológia, filozófia fárasztó egyvelege), vagy rövid összefoglalót adni az eddigi, hasonló természetű élményekről. Egyrészt nem fontos, másrészt nem túl konstruktív, már ha folytatni szeretnénk a hancúrt. Talán ennél is nagyobb galádság önvédelemből ráripakodni a férfira, ugyan legyen már óvatosabb, ne vadállat módjára vesse magát az emberre – vagy fájdalmat mímelni, és színjátékkal elkendőzni a szégyent. Ha tudjuk, hogy bizonyos pózokban nagyobb valószínűséggel járunk pórul, vagy a tempóval próbáljunk variálni, vagy a dőlés-hajlás szögekkel kísérletezzünk addig, míg rá nem lelünk a biztonságos ideálra. Legvégső esetben áldozzunk az intimtorna oltárán, hátha tényleg ott van a kutya elásva.
Nevetgélni nyilván jó, sőt természetes, csak szabjuk azt a kacajt olyanra, hogy lehetőség szerint ne a szerelmeskedés végpontját jelöljük ki vele – és ha magától nem jön, erőltetni kár és veszélyes is. Mint ahogy férfiban sem jó a túlságosan aggódó, jó szándékú, de kártékony segítő – az „ülj fel, és nyomjad ki kicsikém, ne maradjon bent” típusú jóakarótól mindenkit mentsen meg az ég. A saját ágyunkat ne keverjük se orvosi rendelővel, se szülőszobával, mert hamar visszaüt. Mindenkire érvényes ideális recept nyilván nincs, hiszen a dolog erősen személy- és szituációfüggő, de gyakorlottak megoldják szentségeléssel, rövid sajnálkozással, vagy az azonnali pozícióváltásra való felhívással. De tudunk olyan férfiról is, aki vágyfokozóként használja, és egy kis macsósággal húzza ki a dolog méregfogát – őt idézve: „Imádom, amikor ilyen őszintén jön ki belőled az állat!” Hát, ez is egy megoldás, talán a legkreatívabb, amit hallottunk.
Párkapcsolata válogatja, meddig törhetnek be a felek egymás legmélyebb titkaiba: a kikéredzkedő bélgázok kellemetlen következményeit például nem szeretjük közönség elé tárni. Persze van, aki letudja annyival a dolgot, hogy a természet erősebb nálunk, más viszont a végsőkig harcol a kontrollért.
A szokás diszkrét bája, mikor a finom pamutpléd alatt összebújva a szerelmünkkel valami B kategóriás filmet nézünk a tévében, egészen közel simulunk egymáshoz, és két közös szívdobbanás között belehasít ebbe a szent harmóniába valamelyikőnk szellentése. A cikkíró pennája persze már itt elakad, hiszen olyan szívesen keresne jólesőbb szinonimát, de a bevezetésben még alig akarja engedni a szövegkörnyezet, hogy pukit emlegessen, vagy rotyit és purcit, mint anno a nagyapja, hovatovább a fingást is ideengedné, ha rajta múlna, és szerencsére rajta múlik. De vissza a megbicsaklott édesketteshez! Bár a jelenet finoman szólva is tipikus, ami innentől jön, az már vastagon személy- és kapcsolatfüggő: ebből még lehet szégyenpír és fagyott csend, lehet huncut kacaj, és lehet a természet erői előtt fejet hajtó jóleső homlokcsók is, igen drágám, mindnyájan emberből vagyunk.
Könnyed fuvallatok
Fogjuk meg a könnyebbik végén! Azok a szerencsések (bár ez nézőpont kérdése), akiknél annak idején a családi szokásrendszer nemhogy nem tiltotta, egyenesen előírta a bélgázok kontrollálatlan közlekedtetését a többiek jelenlétében („úgy egészséges, szentem, ne szégyelld, inkább ez jöjjön ki, mint az orvos!”), nyilván nem tekintik életük kihívásának, hogy a másik előtt ebben a minőségükben is megmutatkozzanak. Ők azok, akik nyitott fürdőszobaajtónál zuhanyoznak, nagydolguk végzése közben sem minden esetben zárják magukra az ajtót, jólesően böfögnek étkezés közben és után, és bizony: ők azok, akik szerint egymás előtt pukizni a világ legtermészetesebb dolga. Ha camembert volt a vacsora újhagymával és jó sok majonézzel, akkor sem esnek hanyatt a következményektől, és nem szólongatják az Úrjézust, hogy micsoda galádság mások orra alá ilyen penetránsat bűzölni, a kisebb rotyogásokat pedig szinte meg sem hallják, az a közös „csend” része. Párkapcsolatban ehhez természetesen két ember kell, ha csak az egyikük sajátja a „natúr” házirend, minimum a másik végtelen türelmére és humorára lesz szükség. Nézzünk hát közepesen szégyellős embertársainkra. Ha ügyesen summázzuk az eddigi tapasztalatainkat, ők lehetőség szerint kerülik, hogy a szerelmük jelenlétében rotyizzanak, szemérmesen visszatartják inkább, és megvárják, amíg pár méteres körzetben csak egymaguknak kell a kiszámíthatatlan következményt viselni. Diszkréten kezelik a dolgot, és inkább a felfúvódott alhas kellemetlenségeire szavaznak, szó nélkül vállalják az egészségügyi kockázatot, de nem durrogtatnak óriásiakat a vacsora utáni jóleső ejtőzés során családi körben. Aztán ha este a takaró alatt vagy egy hirtelen mozdulat nem várt eredményeként kiszabadul egy huncut kis purci, ha nem is jólesően, de képesek nevetni a baleseten, és nem dől össze a világ, ha róluk is kiderül, hogy van bélműködésük.
Ráadásul a társ, jelen esetben a férfi „barbárabb” attitűdjét is derűvel kezelik, fiútársaságban nem pirulnak, ha az urak gátlástalanul és eszeveszett hangerővel engednek a természet parancsának, de maguk ennél szigorúbb előírások szerint élnek. Persze a kádban szívesen rittyentenek egy kisebb „jacuzzit” maguk köré a babfőzelék után, igazi magányos fieszta egy-egy ilyen féktelen garázdálkodás – és ha jól olvastuk valamikor régen, ők azok, akikre a saját bélgázuk oly’ ismerős bukéja kifejezetten nyugtatólag hat, egy nagyon személyes, biztonságos légkör teremtődik általa, ami egy kisebbfajta relaxációval ér fel. A megkönnyebbülés boldog pillanatainak magányos harcosai ők, jól nevelt, illemtudó és szabálykövető embertársaink. Mindennek megvan a maga helye és ideje.
Kényes szelek
A legkevésbé szerencséseknek fájdalmas tabutéma és izzasztó mizéria az egész eljárás. A nevelés szigora vasbilincsként kulcsolódik a belekre, hovatovább a személyiségre, és a legnagyobb kínoknak is inkább alávetik magukat, mint hogy a szerelmesük egyszer is ilyen gyarló, esendő emberként lássa őket. A gyengeség és a neveletlenség bűnjele egy-egy rosszkor elstartoló „szellem”, a méltóság határait feszegető, gyalázatos emberi tevékenység, a szükséges rossz. Ők azok, akik minden éjjel kivárják, hogy a társuk előbb elaludjon, csak aztán merik átadni magukat és az izmaikat a kontrollálatlan ernyedésnek, ők azok, akik a nyolcórás buszúton inkább labda nagyságúra puffadt hassal zötykölődnek, de még az ájulás szélén sem adják meg magukat, és ők azok, akiknél a lebukás egy kisebbfajta halálos ítélettel, a megsemmisüléssel egyenlő. Képesek szakítani, mert a társuk egyszer végighallgatta az elfogyasztott fél kiló sárgabarack okozta hasmenés zaját, és sosem hajlandók társas kempingezésre vagy anális szexre szavazni. Megalázó, ha közönséget kap a „szégyen”, de verbálisan is bajban vannak, ha egyáltalán nevén kell nevezni az efféle biológiai folyamatokat – és a megkönnyebbülés nagyszerű érzése helyett apró bűnök sorozata minden kikívánkozó felleg.
A közszájon forgó mondást tehát, miszerint egy kapcsolat garancialevele lehet az egymás előtti szellentés, ami egyszersmind a legmélyebb bizalom jele és a bensőségesség záloga, felejtsük el nyugodtan. A kérdés ennél természetesen jóval összetettebb, és túl a családi örökségen és gyermekkorunk gyakorlatán, nemenként is jelentős eltérések rajzolódhatnak ki. Ami persze közel sem jelenti azt, hogy a bőrmellényes alfahím garantáltan és gátlástalanul a szerelme orra alá fingik, míg a kardigános franciatanárnő az effélét hírből se vagy maximum Villon-versekből ismeri, de a férfiasság-nőiesség etikai tengelyén az urak bélműködéséről inkább „veszünk tudomást”, míg a nők belső, biológiai folyamatait szigorúbb kontroll alatt szeretjük tudni. Hogy ez rendjén van-e vagy sem, az más lapra tartozik, és kulturálisan is messzire vezetnek időben a szálak, mindenesetre fogadjuk el, hogy embertársaink egy hányada a legmélyebb tabuként kezeli a kérdést, olyan intim magánügyként, amit még a szerelem sem csalhat vagy erőszakolhat ki.
Könnyed fuvallatok
Kényes szelek