A kíntól oldódik a mindennapos stressz: Lady Jenny azt sem tartja elítélendőnek, ha valaki nős emberként jár hozzá. Ugyanis nem szeretkezni mennek hozzá, erre lehetősége sincs. “Vágyai vannak, amit otthon nem mer elmondani, vagy nem kap támogatást a vágyai beteljesítéséhez. Nem hiszem, hogy ezzel megcsalja a feleségét, vagy nem szereti kellőképpen őt és a családja minden tagját. Szerintem inkább levezeti a hétköznapi feszültségeket, kiéli vágyait, oldódik a mindennapos stressz. Boldogabban, kiegyensúlyozottabban tér haza. Nem egy szolgám parancsba kapja, hogy lepje meg a feleségét valami aprósággal, amikor tőlem hazamegy. Néhány feleség pedig egyenesen kéri, hogy foglalkozzak a férjével. Sőt, javaslatot is tesznek, hogy mennyire és miért büntessem meg őt. Ezt van úgy, hogy egy lezárt borítékban küldik el, van aki sms-t ír, vagy felhív.” – Tovább a teljes cikkre
Normális szex a szadó-mazó, mert egy szokatlan szexualitással kapcsolatos felmérés során azt tapasztalták, hogy azok az ausztrálok, akik élvezik a kikötözést és a büntetést, nem sérültek és nem is veszélyesek, sőt, lehet, hogy boldogabbak, mint azok, akik „normális” szexuális életet élnek.
Tovább a teljes cikkre
Néha megőrülsz, kikapcsol az agyad józan fele, és valami olyat teszel, amit legvadabb álmodban sem tudtál elképzelni: miközben laposra vered azt a férfit, aki egykor padlóra küldött, akkorát élvezel, mint még soha. Őrült történet ez.
Az előbb kiszámoltam, ha reggel 6-ig nem fekszem le, be tudom hozni a lemaradást. Tizenkét óra fordítás, és készen vagyok. De már négy napja nem jutok el az anyag végére. Esélytelen. Kimerült vagyok és nyűgös. Ráadásul rettentő meleg van, az izzadtságtól gyöngyözik a homlokom, a laptopom okádja a meleget, régi bérlakásomban pedig áll a levegő. Képtelen vagyok ráhangolódni a melóra. Helyette zsame történetét olvasom. Mesélnem kell valamit!
Van egy férfi az életemben. Erős és nagy. Hangja bariton, mozgása kicsit lomha. Bőrének, nyálának ízében mindig ott a nikotin, testének illatát izzadtsága és citrusalapú parfümjének keveréke adja. Üzletember, agya zseniális, néha kicsit arrogáns, és hajlamos nagyon hülyének nézni másokat – ezért egyszer valaki nagyon agyonveri majd. Pár év kihagyás után most újra betoppant az életembe. Nem véletlenül. Két éve nagyon fontos része volt az életemnek. Ha rá gondolok, mindig az jut eszembe, hogy mindig nagyon vártam rá. Sokszor olyan izgatottan, hogy hasmenésem lett. Ritkán volt velem. Hetente egyszer-kétszer találkoztunk, majd napokra eltűnt. Találkozásaink kivétel nélkül a szexről szóltak. Soha nem voltunk kávézóban, moziban, étteremben, színházban, vidéken vagy tóparton. Csak szexeltünk. Ő dugott, én szeretkeztem, és úgy igazán naivan reméltem. Hogy mit is pontosan? Talán azt, hogy frontálisan ütközik a Szentlélekkel, minek hatására majd felismeri, én vagyok a zsákja – vagy a foltja, tökmindegy. Pedig egyértelmű volt, csak használ, belém élvez, aztán hazamegy – vagy máshoz. De ezt nem akartam elfogadni. Egyszerűen nem ment. Nagyon hatott a kémia – minél inkább távolodott tőlem, annál jobban akartam.
Mivel egy év után se sikerült megbarátkoznom a valósággal, a Szentlélek elérkezettnek látta az időt, hogy közbelépjen, és velem ütközzön, de kurva nagyot: egy banális véletlen folytán kiderült, nem én vagyok az egyetlen nő az életében, egy rég nem látott barátnőm a másik. Ugyanazon a férfin osztoztunk. Enyém volt a kedd, övé a szerda, enyém a vasárnap délután, övé az este. Ugyanabban az ágyban feküdtünk, ugyanabban a kádban tusoltunk, sorolhatnám. Ahogy már mondtam, frontális ütközés volt, olyannyira, hogy fél évig nem bírtam magamhoz térni. Nőiességemben darabokra hullottam, beszürkültem, lefogytam. Esténként magamban sírdogáltam, sokat ittam, éjszakánként pedig álmatlanul, émelyegve forgolódtam az ágyamban. Minden kicsúszott a kezem közül. Padlóra küldtek. Akkor tudtam meg, mit is jelent a csalódás és a megcsalás. Azt hittem, begolyózom.
Két év hallgatás után nemrég újra találkoztunk. Munkát ajánlott. Sokat beszélgettünk. Harag nem volt bennem, csak valami lelki fásultság, bénaság. Mindazt, ami történt, nem sikerült feldolgoznom, a teher bennem maradt – két éven át némán cipelni nagyon nehéz az ilyet. Eleinte ránézni se bírtam, de mindketten tudtuk, valahogy fel kell oldani, meg kell beszélni a történteket.
Gyakran találkoztunk. Éreztem, ő se tudja egyedül helyrerakni ezt az egészet. Mintha feloldozásra várt volna, mintha azt akarta volna hallani, hogy nem haragszom. De nem bírtam kimondani. Undorodtam. Nagyon megviselt, ha találkoztunk. Megmakacsoltam magam, mindig elutasítottam, csak azért is ellenszegültem. Aztán egy idő után belefáradt, végül csak annyit mondott, nem akar mást, csak annyit, hogy bosszút állhassak, hogy elégtételt vehessek rajta. Nem érdemel ő mást, csak egy kiadós verést. Akkor – talán viccből, talán tudat alatt – helyeseltem: „Verést érdemelsz barátom, egy kurva kiadósat!”
Már a találkozásunk előtt is gyakran éreztem, valami extrém szélsőségre van szükségem ahhoz, hogy végre felverjem belső fásultságom. Ordításra, szitkozódásra és fizikai kimerültségre vágytam, csak hogy újra érezzek, levegőhöz jussak, hogy így adhassam ki mindazt, amit szavakkal nem sikerül. Bokszolni jártam, százasával csináltam a fekvőtámaszokat, a párnámat a számra tapasztva ordítottam, ájulásig úsztam a Komjádiban a hosszokat. Semmi nem segített. Rákaptunk a témára. Eleinte csak viccből, elmondtam, hogyan verném el úgy igazán, hogyan pofoznám fel, hogyan mennék el a fizikai fájdalom határáig. Szó szót követett, a beszélgetésbe hamar belemosódott a kötél, a fekete lakk, az ostor és a bilincs. Erről szóltak a napi chatek, az e-mailek és a beszélgetések. Így ment ez közel két hónapon keresztül. Aztán a tettek mezejére léptünk. Ő beszerezte az eszközöket, én pedig összegyűjtöttem minden bátorságomat. Egyetlen kikötésem volt: nem akarok lefeküdni vele.
Nagyon idegesek voltunk, sokat ittunk, beszélgettünk, aztán pár óra oldódás után elérkezett a pillanat. A sokadik sör után teljesen ellazultam, magabiztos lettem. A fürdőben fekete combfixbe, tűsarkú cipőbe és feszes fekete felsőbe bújtam. Úgy éreztem magam, mint egy vadász, aki ölni készül. Tetszett a gondolat. A tükörben megnéztem magam, izgató voltam és szexuális, a gondolattól, hogy ez a pasi soha többé nem kaphat meg, kéjes vigyor ült ki az arcomra.
Határozottan léptem be a szobába, szájon csókoltam, majd megkértem, hogy vetkőzzön le, és feküdjön az ágyra. Kezére bilincset csatoltam, lábát fekete ragasztószalaggal kötöztem össze. Kezembe vettem az ostort, és elkezdtem ütni. (Előre megbeszéltük, ha kimondja a biztonsági szót, abba kell hagynom a verést, amíg nem szól, szabadon üthetek). Mozdulataim tudatosak voltak és határozottak, mintha ezerszer csináltam volna már. Eleinte csak finom ütéseket mértem rá, aztán valami bekapcsolt az agyamban, és egyre durvább lettem. Ő az ágyon feküdt, én fölötte térdeltem, néha felálltam, oldalra másztam, és csak ütöttem, ahol értem. Gyakran mondta ki az egyezményes szót, ilyenkor kicsit abbahagytam, majd újra kezdtem.
Alig kaptam levegőt, az erek a kezemen megduzzadtak, izmaim megfeszültek, patakokban folyt rólam a veríték, és csak ütöttem, keveset beszéltem. Erős csapásokat mértem rá, ütöttem a hasát, a hátát, a lábát, véresre haraptam a mellkasát, sebesre karmoltam a hátát. Miközben az ágyon vergődött, fel-felordított, a biztonsági szót ismételgette, és láttam, feláll neki. Majd amikor már nem bírta tovább, egy heves pillanatban tehetetlenül az ölemre tapasztotta a száját, és nyelvével elégített ki. Nyüszítettem, vergődtem, ziháltam, akár egy lucskos állat. Kiesett a kezemből az ostor, és halálosan kimerülten álomba zuhantam.
A másnapi ébredés rettentő zavaros volt. Szótlanul méregettük egymást, képtelenek voltunk megtalálni a megfelelő szavakat. A testén az ütések nyoma nem látszott, de a mellkasán ott éktelenkedett fogsorom véres lenyomata, a hátán pedig körmeim éle. Kimerültek voltunk és feldúltak. Tudtam, fáj minden porcikája, de nem zavart. Visszakapta. Én pedig kezdtem elengedni a terhemet.
Napokig nem tudtam feldolgozni a történteket. Másnap a munkahelyemen egy idétlen jogi szöveg fölött görnyedve lopva néztem szét az irodában, azt hittem, látni lehet rajtam, hogy mit tettem. Sokáig annak az éjszakának a képkockáival keltem és ébredtem, néztem magam a tükörben, próbáltam felidézni, mivé vedlettem át akkor, honnan és milyen mélyről jöhet ez az egész. Zavart és megrémisztett, hogy lakik bennem egy másik én, aki féktelenül vad, szabad vagy egyszerűen csak őrült.
Persze rákaptunk a dologra. Ritkán, de találkozunk, és akkor nagyon kikapcsolunk. De erről majd legközelebb.
De Sade a szadizmus atyja! XVIII. században élt Donathien Alfonse Francois Sade márki, a francia nemes neve- legalábbis az utolsó- ismerősen csenghet sokunknak, hisz’ a híres- hírhedt férfiról nevezték el a perverzitás egyik kiemelkedő példáját: a szadizmust. De Sade márki 1740- ben született és 1814- ben halt meg, és életének meghatározó részét- 27 évet elme gyógyintézetben töltött. A márki gazdag életművet hagyott maga után, a pornóirodalom legjavának szolgálhat ma is alapul perverzióra épülő munkássága, filozófiája. Saját korában komoly felháborodást keltett írásaival és életvitelével, a korabeli erkölcsi normák semmibe vételével, de elsősorban az egyház erős támadásával. Lerántotta a leplet gátlástalanul a képmutató papokról, akiket kéjvágyó, erőszakos alakoknak tüntetett fel, a szerzeteseket pedig szabados életmóddal vádolta. Vad szexuális fantáziája valamennyi könyvének vezérfonala, egészen naturálisan, aprólékos részletekbe menően írt pl.: az anális szexről, szodómiáról- állatokkal létesített aktusról-, homoszexualitásról és a különféle szexuális eszközök használatáról. Életművének legelső és legismertebb darabja a Justine, avagy az erény bukása című írás, melyet szinte megjelenésével egy időben már be is akartak tiltani és megsemmisíteni a korabeli, megbotránkoztatott erkölcscsőszök. Azonban már akkor is akadtak kíváncsi, nyitott szellemiségű rebellisek, akik titokban, kéz alatt adták tovább könyveit, így maradtak meg az utókornak. Angliában betiltották, de a British Múzeum őrzött egy példányt belőle, melyet csak a canterbury érsek jelenlétében volt szabad olvasni a XX. századig. De Sade márki számos követőre talált az irodalomban, a Lady Chatterly szeretője című művet pl.: a mai napig nem adták ki Angliában és Apollinaire: Tizenegyezer vessző- je is csak az erős gyomorral és idegzettel rendelkezőknek nyújthat kellemes időtöltést, brutális, pedofíliával fűszerezett felhangja miatt. Leghíresebb hazai költőink pedig Magyar Erato címmel gyűjtötték egy kötetbe erotikus verseiket. Szodóma 120 napja – Durva szexuális perverziók – De Sade pennája a színházban – Juliette avagy a bűn virágzása – További büntetések durva fényképekkel
Baszdmeg, de komoly! Részletek De Sade egyik szadista és perverz, Juliette avagy a bűn virágzása című könyvből:
„D’Albert ugyancsak felragadott egy gyertyát, és szenesre égette Noirceuilné egyik mellbimbóját, míg a férje a haját égette le. Sajátos lázba hozott a látvány. Bíztattam a szereplőket, és rábeszéltem őket, hogy módosítsák a tortúrát. Tanácsomra leöntötték Noirceuilnét pálinkával, majd meggyújtották. Noirceuilné egyetlen lángnyelvvé változott egy pillanatra. Teljesen leégett a bőre, iszonyat volt ránézni. Nem tudják elképzelni, hogy magasztaltak ezért a kegyetlen ötletért!”
A mű tartalma: Juliette eltökéli magát, hogy az önzés, az egoizmus, a hamisság egyszóval a bűn filozófiája szerint fog élni és tartja is magát. Megbecstelenített szüzek és kéjenc latrok jelzik útját. A zárdában maga az apátnő ismerteti meg a testi szenvedélyekkel, majd családjának csődje után lop, gyilkol, és nyakra-főre bujálkodik. Egy Clairwille nevű nő személyében valódi mesterre talál, belép a Bűn Baráti Társaságába. Eszköz lesz mások kezében, de élvezi, ellenben mikor egyik „jótevője” egész Franciaországot az éhezés szélére óhajtja sodorni puszta szeszélyből, egy percre még megremeg. Ez elég ahoz, hogy elvesztse kétes ismerőseinek kegyét, nincstelenül menekülnie kell Párizsból. Érdekházasságot köt egy jómódú nemessel, akit később lelkiismeret furdalás nélkül tesz el láb alól. Bejárja a világot, újból és újból elszegényedik és meggazdagszik, míg a végére tanítványból mester lesz. Maga sem tud számot adni hány és hány ember, férfi és nő, agg és gyermek élete, megrontása, kínhalála szárad a lelkén. Egy alkalommal bűntársnőjét (aki mellesleg szeretője is volt) meztelenül egy vasketrecbe dobatja éhező kígyók, békák, viperák közé. Huszonhat évesen mindezt még megtetézi pár magzatgyilkossággal, mivel félt elcsúfítani pompás alakját, majd gátlástalanul szedte tovább áldozatait. Azonban később mégis történt valami- talán egyik késői ismeretsége, Corville úr, s az ő figyelme és tapintata változtatott rajta, talán Juliete maga tért jobb belátásra, húga szörnyű halála után. Mindenesetre az asszony belép a karmelitákhoz és néhány év alatt az ájtatosság, az életbölcsesség és szigorú erkölcsök eleven szobrává válik.
„A természet mulatságra teremtette az embert; ez a legelső törvénye, amely szívem örök sarokköve leend. Úgy kell az áldozatoknak, végül is az egyensúly nélkül önmagát pusztítaná el a világegyetem; a természet gaztettek által tartja fenn magát és nyeri vissza jogait, amelyeket elbitorolt az erény. Fogadjunk hát a természetnek, adjuk át magunkat a bűnnek!”
„A társaság a közmegegyezést elfogadva használja a bűn szót, ám kijelenti, hogy semmiféle cselekedetet nem minősít bűnnek. Abban a feltétlen meggyőződésben, hogy az emberek nem szabadok, mert kötik őket a természet törvényei, helyesel és elismer mindent, s azokat tartja a legérdemesebb tagjainak, akik lelkiismeret-furdalás nélkül, nagy számban hajtanak végre olyan cselekményeket, amelyeket a gyengék és ostobák bűnnek neveznek, mert hiszi és vallja, hogy ezek a tettek a természetet szolgálják, ezeket a tetteket a természet diktálja.”
A lányokon középkorias öltözködés, a fűzők, a csipkés szoknyák bakanccsal kombinálva jelennek meg sötét, főleg fekete sminkkel, amely már-már olyan, mintha álarcot viselnének. Az odafigyelésre és elfogadásra vágyó tinik stílusai minden generációban mások és mások. Legtöbben csak egy kis törődést szeretnének, mások egy kis nyugalmat, hogy ne szabjanak meg nekik mindent olyan szigorúan. Szélsőséges esetekben megjelenik a teljes befelé fordulás, kitaszítottság érzése, a mély depresszió és az önpusztítás.
A zenészekről ragadt át a közönségre? Vagy a közönség, egy egész korosztály, helyzete ihlette a zenészeket?
A fiatalok mindig szerették magukra felhívni a figyelmet. A bennük lejátszódó változások és a mai családi körülmények fényében egyre gyakoribbak a szélsőségek. Helyzetük nem könnyű. A világ tele van „emészthetetlen dolgokkal”, mint az erőszak, vagy a terrorizmus és a médiának köszönhetően túl nagy mennyiségben jutnak el az emberekhez ezek a negatív kicsengésű események. Nehéz megemészteni őket, még érett, felnőtt fejjel is, pláne ilyen mennyiségben.
A másik fontos dolog, az értékrend megváltozása. Sorra arról hallunk, ki kit csapott be a nagyobb profit reményében, ki sikkasztott milliárdokat, arról ritkábban, hogy a tisztességes ember a tehetségével és a szorgalmával milyen gyorsan jutott a csúcsra.
Lassan nem látják a tinik, kihez fordulhatnának, mit is kéne tenniük. A szülők eddig két területen is nyújthattak nekik, tárgyszerűen és tapasztalati szinten is többet tudtak, mint gyermekeik, de egy mai szülő joggal tanácstalan maga is az életet illetően, a fiatal korosztály pedig nagyon is jól látja, hogy a tisztességes és szerény embernek vagy a törtető és másokon átgázoló embertársának van-e jobb dolga…
és akkor a gothic SM erotika! Felhívom a figyelmed, ez nagyon durva! A teljes galériát itt nézheted meg.
Hogy a láb kultuszának Európában nincsenek évszázados hagyományai, még nem jelenti azt, hogy a lábfetisizmus üldöznivaló perverzió. Gondoljunk csak a kínai nőkre, akik ugyanolyan örömmel jártak elnyomorított lábaikon egy évezreden át, mint az európai nők páncélszerű fűzőibe préselve.
Fetisizmusnak nevezzük bármely olyan tárgy vagy testrész szexuális célokra való felhasználását, amelynek egyébként semmi köze nincs a nemiséghez. A fétis tárgya nélkül sokszor a kielégülés is elérhetetlen. A rajongás célpontja lehet testrész, ruhadarab, ritkábban valamilyen kevéssé személyes tárgy. A fetisizmus fokozatai a könnyed érdeklődéstől egészen odáig terjedhetnek, hogy az alany teljes szexuális figyelme a kultivált tárgyra összpontosul. Gyerekeknél és időseknél egyaránt előfordulhat. Még a szélsőséges fetisiszták sem jelentenek veszélyt a társadalomra, hiszen a leggyakrabban otthon, önkielégítés közben vagy alkalmas partnerrel áldoznak szenvedélyüknek.
A fetisizmus tárgyai anyaguk vagy formájuk alapján lehetnek vonzók az alany számára. A láb és a lábfej értelemszerűen alakjuk miatt válhattak legendás fétistárggyá.
A Wikipedia értelmező szótár szócikke szerint a lábfetisisztát felizgathatja a láb és a lábujjak látványa, tapintása, szaga, a lábfejek nyalogatása, csókolgatása, csiklandozása, vagy az, ha mindezeket egy másik ember teszi az ő lábával. Némely lábfetisisztát könnyen eljuttat az orgazmusig, ha partnere a lábfejével masszírozza a nemi szervét.
A fetisiszta hasonlóan reagál a lábfejre, mint az átlagember a nemi szervek látványára. Sokan a meztelen lábat kedvelik, mások viszont szeretik különböző cipőkbe, zoknikba vagy harisnyákba öltöztetni imádatuk tárgyát. (Hasonló irányzat a cipőfétis /retifizmus/ is, itt nem a láb a lényeg, hanem a minél extravagánsabb, szexibb lábbeli.) A lábfetisiszta nő és férfi is lehet, tehát a szőrös férfilábfejet is övezheti szexuális nimbusz. Freud a Kínában elterjedt lábkötözést (lásd lejjebb) is a lábfetisizmus egy formájának tekintette.
A hardcore lábfetisizmus sokszor összekapcsolódik a szado-mazochizmussal, a kiegészítők bőrből, fémből, kegyetlen benyomást keltő anyagokból készülnek, mint Anettka felsői. A lábimádat enyhébb verziója inkább a lányszobák pihe-puha, rózsaszín macis bokazoknikkal bélelt világában kulminál.
Cameron Kippen, az USA-beli Curtin University munkatársa szerint az erotikus szimbolizmus leggyakoribb formája a lábfetisizmus. Bár a lábnak évszázadok óta különleges erotikus töltést tulajdonítanak, még senki nem tudja, mi játszik szerepet a fetisizmus kifejlődésében. Csak annyi bizonyos, hogy mind a láb illata, mind a tapintása kulcsfontosságú.
William Rossi Sex life of foot and shoe című tanulmányában nehezményezi, hogy a pedikűrösök munkájuk során nem veszik figyelembe a láb kétségbevonhatatlan szexuális funkcióit. Szerinte az embereket a világon minden felizgathatja, ez alól a láb és a lábfej sem lehet kivétel, így tehát itt az idő, hogy a láb- és a cipőfetisizmust (retifizmus) végre ne tekintsék abnormálisnak. Nagy mértékben a társadalom és a kulturális hagyományok határozzák meg, hogy valamely jelenség a szexuális norma részének vagy elhajlásnak tekinthető-e, és mivel a nyugati hagyományokban nyoma sincs a láb kultuszának, a (tudományos) közvélemény a lábfetisizmust a posztindusztriális társadalom perverziójának tekinti.
Pedig… A lábkötözés, ez az európai füllel felfoghatatlan értelmű hagyomány egy évezreden át kitartott Kínában. A 10. században jött divatba, és kb. mostanra halt ki az utolsó generáció, aki élete végéig törpelábakon tipegett. 1911-ben a Kínai Köztársaság kormánya tiltotta be az embertelen eljárást, egyrészt a nyugati divatirányzatok hatására, másrészt mert az összekötözött női láb a császárkor léhaságának egyik fő szimbóluma volt.
A lábtöpörítés szokása állítólag úgy terjedt el, hogy egy császári ágyasnak egyszer összekötözött lábbal kellett táncolnia. A hölgy követőire sokkal keményebb megpróbáltatások vártak: a 12. században, amikor már az egész országban bőszen nyomorították a nemes hölgyek lábait, a kislányok lábfejét olyan zsenge korukban kezdték el kötözni, és olyan szorosra, hogy képtelenek voltak a táncra, és még a járás is nehézségeket okozott nekik.
Mivel csak a tehetősek engedhették meg maguknak a haszontalanul üldögélő feleségek, ágyasok luxusát, az apróra kötözött láb a gazdagságot sugározta, (akárcsak régen a fehér bőr, napjainkban pedig a barna). A legenda szerint a császár egyik egyszerű származású hitvesének ép és egészséges, ámde parasztosan nagy lábai voltak, s ezért megállás nélkül gúnyolták. Hongwu császár, hogy bosszút álljon, megölette a gúnyolódók összes szomszédját.
A kicsinyítés metódusa a következő volt: a kislányok lábujjait hároméves korukban a nagylábujj kivételével eltörték, a meglágyult lábfejet ily módon kedvükre formálhatták szoros szalagokkal, és megakadályozhatták további növekedését.. Az eszményi lábfejhossz 10 centiméter volt!
Egy 16. századi kínai regény, a Szép asszonyok egy gazdag házban érzékletesen számol be a töpörített lábú kéjnők életéről. Hszi-men Csing úr dologtalan ágyasai között presztízsszámba ment, hogy kinek mekkora a lábfeje. Természetesen az volt a legérzékibb nő, akinek a legpirinyóbb topánka is ráfért a lábára. Naphosszat selyempapucsokat varrogattak maguknak, és nagyobb távolságokat kizárólag gyaloghintón tettek meg. Férjük békácskának, aranyliliomnak becézte a női lábfejeket, és nem átallotta levenni róluk a cipőcskét, hogy bort igyék belőle.
Áron viharos távozása után abban sem voltam biztos, hogy álmodtam, vagy valóság mindez. Körülnéztem, és mivel ott voltak körülöttem a kellékek, rájöttem, valóság. Vajon látom-e még Áront? Nem sokáig kellett ezen gondolkodnom, mert pár perc elteltével ismét csörgött a telefon. Ő volt az. Suttogott, hogy milyen jól érezte magát és köszöni. Máris nagyon hiányzom neki, mi lenne, ha telefonon most mindketten közösen simogatnánk magunkat?
Ő már el is kezdte, és rám gondol közben. Szeretné hallani a hangom, és mondjam, hogyan csinálja? Mit tudnék vele tenni?
Hát, újra meglepett. Telefonszex, ilyet sem próbáltam még. Közben Áron olyan átéléssel beszélt, suttogott, sóhajtozott, hogy gondolkodás nélkül magával ragadott. Csak úgy dőlt belőlem a szó, olyan természetességgel mondtam el, mit szeretnék, tudnék vele kezdeni, mintha mellettem ülne.
Néha kedves hangon válaszolt, majd később már csak én beszéltem, mikor egy hangos sóhaj hallatszott a vonal másik oldaláról és ez:
– köszönöm.
Addigra annyira beleéltem magam, hogy hirtelen fel sem fogtam és beszéltem tovább. Elnevette magát és újra megköszönte, csak ekkor értettem meg, mit köszön. Jól eső érzés töltött el, hogy ilyen hatással voltam rá.
Kicsit beszélgettünk minden témáról még, és megállapítottam magamban, értelmes fiú, és aranyos. Végül mondta, felhív este, és valószínűleg találkozni is fogunk. Annyi rejtély volt körülötte, olyan egyénisége volt, hogy mikor később megmondta igazi nevét, és azt, hogy egy ismert sportoló, már meg sem lepődtem ezen.
Este talpig sportruhában jött fel. Edzésről érkezett. Még ez is jól állt neki. Szép a feje, formás, popsija feszült, fallosza pedig ismét mereven állt. Nagyon kívántam. Csókolództunk, közben a falhoz támaszkodtam. Felizgatott, számomra még mindig ő volt az elérhetetlen férfi, csupa nagybetűvel.
Lehúzta bugyimat, egyik lábam a fotel karfájára tettem. Már alig vártam, hogy belém helyezze termetes szerszámát. Behunytam a szemem, és csak akkor mertem kinyitni, mikor magamban éreztem. Teljesen kitöltött, nagyon finom volt. Már annyira ezt vártam, hogy szinte az ájulás kerülgetett, mégis kicsit félve néztem oda.
Nem tévedtem. Egy méretes, amorf bronzszobor volt bennem. Ma nyerte és felavattuk, mint mondta. Hát, én valóban fel is avattam.
A kíntól oldódik a mindennapos stressz: Lady Jenny azt sem tartja elítélendőnek, ha valaki nős emberként jár hozzá. Ugyanis nem szeretkezni mennek hozzá, erre lehetősége sincs. “Vágyai vannak, amit otthon nem mer elmondani, vagy nem kap támogatást a vágyai beteljesítéséhez. Nem hiszem, hogy ezzel megcsalja a feleségét, vagy nem szereti kellőképpen őt és a családja minden tagját. Szerintem inkább levezeti a hétköznapi feszültségeket, kiéli vágyait, oldódik a mindennapos stressz. Boldogabban, kiegyensúlyozottabban tér haza. Nem egy szolgám parancsba kapja, hogy lepje meg a feleségét valami aprósággal, amikor tőlem hazamegy. Néhány feleség pedig egyenesen kéri, hogy foglalkozzak a férjével. Sőt, javaslatot is tesznek, hogy mennyire és miért büntessem meg őt. Ezt van úgy, hogy egy lezárt borítékban küldik el, van aki sms-t ír, vagy felhív.” – Tovább a teljes cikkre
Néha megőrülsz, kikapcsol az agyad józan fele, és valami olyat teszel, amit legvadabb álmodban sem tudtál elképzelni: miközben laposra vered azt a férfit, aki egykor padlóra küldött, akkorát élvezel, mint még soha. Őrült történet ez.
Baszdmeg, de komoly! Részletek 
A lányokon középkorias öltözködés, a fűzők, a csipkés szoknyák bakanccsal kombinálva jelennek meg sötét, főleg fekete sminkkel, amely már-már olyan, mintha álarcot viselnének. Az odafigyelésre és elfogadásra vágyó tinik stílusai minden generációban mások és mások. Legtöbben csak egy kis törődést szeretnének, mások egy kis nyugalmat, hogy ne szabjanak meg nekik mindent olyan szigorúan. Szélsőséges esetekben megjelenik a teljes befelé fordulás, kitaszítottság érzése, a mély depresszió és az önpusztítás.
Hogy a láb kultuszának Európában nincsenek évszázados hagyományai, még nem jelenti azt, hogy a lábfetisizmus üldöznivaló perverzió. Gondoljunk csak a kínai nőkre, akik ugyanolyan örömmel jártak elnyomorított lábaikon egy évezreden át, mint az európai nők páncélszerű fűzőibe préselve.
Áron viharos távozása után abban sem voltam biztos, hogy álmodtam, vagy valóság mindez. Körülnéztem, és mivel ott voltak körülöttem a kellékek, rájöttem, valóság. Vajon látom-e még Áront? Nem sokáig kellett ezen gondolkodnom, mert pár perc elteltével ismét csörgött a telefon. Ő volt az. Suttogott, hogy milyen jól érezte magát és köszöni. Máris nagyon hiányzom neki, mi lenne, ha telefonon most mindketten közösen simogatnánk magunkat?