Fáradt vagyok ma este, hogy igénybe vegyem a szolgálatiadat – ásított Dominika kisasszony, a rabszolga öszinte rémületére. Ez vajon azt jelenti, hogy nem kap kegyelmet? De különben, ha már ilyen szépen kéred, – folytatta nagy kegyesen, mintha akkor gondolná meg magát, – megengedem, hogy ez éjszaka még egy próbát kiállj. Tapsolt az örségnek, akik azonnal benn teremtek, és egy intésére felkapták a még mindig halálfélelemtöl reszketö szolgát. Kihurcolták a teremböl. Újabb játék következik tehát. Mosdassátok le és jó erösen láncoljátok az ágyam végébe! – parancsolt az Úrnö, a szolgálókat pedig egy intéssel elküldte aludni.
Miután ö maga is átöltözött az éjszakai köntösébe, bevonult a hálószobába, kezében még mindig a boroskupa. Amikor a katonák végeztek, kiküldte öket. Így teljesen magára maradt a maga tehetetlen, megláncolt, megkínzott rabbal. Lassan itta a kupa bort, közben bele-belenézett a tükörbe, és fésülgette a haját. Dúdolt valamit magában, és lassan úgy tünt, mintha már meg is feledkezett volna az ágya végében egyre kényelmetlenebbül heverö rabszolgáról. Kissé megszédült a bortól, de határozottan jobban érezte magát töle. Hagyta, hogy jól átjárja minden tagját a kellemes ital nyújtotta zsibbadás. A dallamhoz, amit dúdolt, mosolyogva lejtett egy táncot. Egyre vadabbul forgott, közben lerúgta a cipöjét, eldobta a kupát, és lendületből – zsupsz – bevetette magát az ágyba. Ettöl összerezzent a rabszolga ott a lábainál. Nem tudott, és nem is mert volna mozdulni, bár láthatólag kényelmetlen volt a kicsavart, féloldalas helyzet, amiben odaláncolták. Dominika kisasszonyban ezzel mégis újra felébresztette különös hajlamát az uralkodásra.
– Hát, így nem igen tudod végrehajtani a parancsaimat, ugye? – incselkedett vele kacagva. Dehát, be kell látnod, nem várhatom el, hogy a szolgálóim miattad fenn legyenek egész éjjel! Így az ágyon fekve a rabszolga testének feszítette a lábait, és egy nagyot nyújtózkodott.
– Mit tudnál nekem megtenni, amihez nem lenne szükséged a leláncolt tagjaidra? Ráadásul, amit akkor is tudsz folytatni, ha közben elalszom…
A rabszolga kérlelöen nézett rá. Megszólalni nem mert, de a szemei, mintha azt mondták volna:
Bármit kérj, amit csak tudok, megteszek!
– Mondtam már, hogy ne próbálj meghatni ezzel a nézéssel – dorgálta incselkedőn Dominika. Na mindegy, most már úgyis aludni akarok. Talán úgyis hiába hatnál meg. A szolga újra összerezzent. Talán azt találgatta: ez most mit jelenthet ? Miközben Dominika kisasszony ezt tárgyilagosan, álmosan-unottan mondta, játékosan lépegetett végig a férfitesten. Mintegy aprókat nyújtózkodva, neki feszült a lábával a rabszolga hasának, aztán mellkasának, a másik lábával is, majd az arcának. Végül két lába közé fogta a rabszolga fejét, úgy nézett le rá mosolyogva, élvezettel duruzsolva.
– Tudod mit?Csókolgasd egy kicsit! – nyomta a szájára mindkét lábát egyszerre, azt nagyon szeretem egy ilyen fárasztó nap után. A sok járkálástól elfáradtak a lábaim. Majd most egy kicsit megenyhülnek. A rabszolga engedelmeskedett. Elöször bátortalanul, ügyetlenül adott rá puszikat, majd egyre jobban neki bátorodva csókolgatta Úrnöje lábait. Dominika kisaszonynak nagyon tetszett, hogy egy férfi egyetlen szavára azonnal megteszi ezt. Lehunyt szemmel élvezte a bizsergető élményt, ahogy a száj végigmajszolgatja talpait.
– Tudom már, az lesz a próbatételed, – villant eszébe az új ötlet. – hogy addig fogod nyalogatni a lábaimat, amíg el nem alszom. Úgy akarok elaludni, hogy közben folyamatosan érezni akarom a forró, remegö szádat, a nyelvedet a talpaimon. De jól vigyázz, mert ha abba merészeled hagyni, mielött elalszom, akkor véged! Kezdheted is – kacagott aprókat Dominika kisasszony.
A rabszolga tudta a dolgát. És azt is tudta, hogy ez az egyetlen esélye. Tulajdonképpen örülhetett, hogy végül ilyen könnyen megúszta, ha csak ezt kell megtennie. Hevesen nyalogatni kezdte a fejéhez közelebb levö bal talpat. Kellemes érzés járta át Dominika Úrnőt. Most végiggondolta a mai nap izgalmait, gyönyöreit… A vacsorára feltálalt finomságokat; a zenét, amit hallgatott nap közben. A körülötte sürgö-forgó szolgákat és katonákat, akik minden parancsát vakon teljesítették. A játékot ezzel a lázadóval akit, úgy tünik, elég könnyen betört.
„Mintha nem is bánná nagyon, ha én alázom meg” tünödött magában. Mindennel együtt, nagyon szeretek így élni, állapította meg újra. Hagyta, hogy egy kissé átjárja a bor és fáradtság. Lassan leragadtak szemei, félig már álmodott. Talán éppen egy túl élénk álom riasztotta fel újra egy pillanatra. Jól esett neki, hogy a lába ilyen kellemes hűsítést kap közben, bár mintha a rabszolga nyelve némiképp fáradna már. Talán fél óra is eltelt közben. Most azt is észre vette, hogy még mindig csak a bal lába kapott a kényeztetésböl.
– Most már a másikat is! – sóhajtotta oda félálomban. Még érezte, ahogy a kellemes nyelvcsapások egy pillanatra megállnak, amíg jobb lábát is odadugta a megkötözött rabszolga szájához. Aztán azon folytatódott az élvezet. A lábainál heverö férfi tovább engedelmeskedett. Külön izgalmas érzés volt, hogy ennyire alárendeli magát Úrnöjének. A másik talpnak még új volt az érzés. Dominika kisasszony újra átadta magát az élvezetnek, aprókat nyögve, egyre halkabban. Közben lassan csodaszép álomra szenderült. …
Másnap reggel, amikor felébredt, a szolgálók már ott szorgoskodtak a szobában. Rendet tettek. Kivitték a tegnapi bort, a kupát, elrendezgették Dominika kisasszony aznapi ruháit, cipöit. Kitakaritottak. Közben huncut tekintettel méricskélték Dominika kisasszony lábainál még mindig kiláncolt rabszolgát, aki szintén ébren volt már.
„Vajon milyen szolgálatokat kellett tennie tegnap éjjel ?”
Dominika Úrnö, rá se nézve a rabszolgára felült, és hozatott magának reggelit. Aznap délelőtt rengeteg gondja volt, hiszen, mint a tartomány Úrnöjének, el kellett látnia a császári helytartó feladatait. Hívatta a nagyterembe a hivatalnokokat, kihallgatásokat tartott, a szomszédos barbár törzsek küldötteivel tárgyalt. Igen elfoglalt napnak nézett elébe. Hozatta nappali ruháit, cipőjét. Rendbe szedette magát a szolgálókkal. Már készült is megjelenni az alattvalók előtt. Indult kifelé az ajtón, amikor az egyik szolgáló csendesen megkérdezte:
– Na, és mi legyen a lázadóval, Úrnőm?
– Ja, igen, a tegnapi rabszolga… – fordult vissza Dominika kisasszony, – majdnem elfelejtettem… A láncok súlyos nyomait viselő kreol test mozdulatlanul feküdt, és várta a végső ítéletet….
Dominika kisasszony a vacsora után visszavonult az északi kisterembe, ami a legtávolabb volt a nyílvános helyiségektöl, és jó erös, vastag falai voltak. Ezt a termet úgy alakíttatta ki, hogy különös játékaihoz diszkrét magánya lehessen: ablakok sehol, csak a tüzhely fénye. Egyetlen bejárata van erős örizet mellett. Dominika Úrnő engedélye nélkül innen csak holtan lehetett távozni. Katonái, parancsának megfelelően, itt láncolták ki ezt a lázadó, szökött rabszolgát a padlózathoz, középen. Ruhája rongyokban, átvérezve. Egész teste reszketett, most már nem csak a halál félelemtöl, hanem attól is, hogy délután, miután az udvaron megkorbácsolták, estig kinn hagyták a hóviharban.
Hű szolgálói már várták Dominika Úrnőt. Közben kacagva játszadoztak a leláncolt rabszolgával. Hárman ráültek megkorbácsolt, sajgó hátára, lovagoltak rajta.
– Gyí, te! – bíztatták, mintha csak mozdulni tudott volna a súlyos láncoktól.
A többiek fogócskáztak körülötte, és néha „véletlenül” ráléptek. Jókat nevettek rajta, amint megpróbált kitérni de csak fájdalmasan vonaglott alattuk. Amikor meglátták a közelgő Úrnőt, abba hagyták a játszadozást. Távolabb húzódtak, és utat adtak neki. Szép, erős és igazán férfias rabszolga volt, de így, magatehetetlenül, kényére-kedvére kiszolgáltatva, kétségkívűl sokkal izgalmasabb jelenség volt.
„Ime, egy férfi az őt megilletö helyen” – gondolta Dominika kisasszony, amíg gyönyörködött a látványban.
A kínjában nyögdécselö rabszolga izmos, kreol teste miatt a tüzhely lobogó fénye még izgalmasabbá tette vonaglását ott a földön. Az Úrnő nem síette el, hogy közelebb érjen. Ki akarta élvezni a pillanatot.
– Ma mit játsszunk ? – csilingelte hangja pajkosan a szolgálók felé, akik huncutul visszakacsintottak rá.
A rabszolga elfodította a fejét felé, amennyire csak a láncai engedték, és esdeklően nézett fel rá.
– No mi van? – búgta neki oda a szeszélyes Úrnő, mint valami elárvult kiskutyának, amikor ezt észre vette. Hát akarsz még lázadni ellenem?
A korbács ma már jól bele véste a szolga eszébe, hogy nem lehet saját akarata. Ezt a leckét már megtanulta, így nem szólalt meg, csak megpróbált nagyon alázatos szemekkel nézni. Ekkor, hírtelen kapott egy rugást az arcába. Elfogyott Dominika kisasszony türelme.
– Nem is bámulhatsz rám így! – dörgött újra élesen az Úrnő hangja. Azt hitted, hogy ettől majd megesik rajtad a szívem? Hát te ilyen ostobának nézel, mi? Minden kérdésnél egy-egy újabb rúgás tette világossá, hogy ezt nem baráti érdeklödésnek szánta.
– Büntessük meg! – sikították a szolgálók. Rászolgált a büntetésre! Mutassuk meg neki a „süppedő padlót”! – kiáltották, a rabszolga nem kis rémületére. Ez egy titokban elkészittetett különleges kínzóezköz volt. Abból állt, hogy a nagyterem padlózatában kialakított ember-formájú vájatba láncolták a kiszemelt áldozatot, erősen betömték a száját, megkötözték. Maga a talaj vastag, süppedős szőnyegekkel volt fedve, csak éppen, itt közvetlenül az ezekkel egy szintre hozott emberi testre léptek. Aki nem figyelte, hogy mire lép, nem is vette észre nagy különbséget. Miután így biztosították, hogy ne tudjon mozdulni sem, és ráborítottak még egy szönyeget, néha napokig is ott „felejtettek” valakit. Eközben sokszor népes vendégsereggel táncos tivornyákat rendeztek ebben a teremben. Ez tehát egy igen „súlyos” büntetésnek számított.
– Az most nem jó – vonta meg a vállát Dominika kisasszony egykedvüen. Nem akarok várni, hogy a katonák átvigyék a nagyterembe. Érdekesebb lenne ma bevonni a játékba a rabszolgát is. Azt akarom, hogy ő maga engedelmeskedjen.
– No, fogsz-e szolgálni, hüséges leszel-e hozzám? – nézett le a rabra, közvetlenül annak a fejénél állva. Ezt erre még erősebb reszketés fogta el, és csak keservesen nyüszíteni mert. Az Úrnő rájött: ez már nem mer megszólalni, amíg parancsot nem kap rá.
Rárivallt: – ha kérdezlek, azt mondod: „Igenis, Úrnőm”, vagy „nem, Úrnőm”! Beszélj! – és rálépett a nyakára. A lábai előtt heverö test felől bátortalan, remegő hang nyöszörögte ki lábának szorítása alól:
– i…ige…igenis….Úrnőm…
Dominika kisasszony engedett a nyomáson, most már békülékenyebb hangon folytatta:
– Tisztában vagy vele, hogy innen, ahol vagy, úgy sem menekülhetsz? Ha bármit teszel a parancsaim ellenére, vagy akár csak késlekedsz végrehajtani a parancsaimat, az életeddel fizethetsz érte.
Természetesen a földön maradsz! Ha küldelek is valahová, csak kúszva-mászva közlekedhetsz. Egyetlen csettintésemre benn terem az őrség, tehát nem ajánlom, hogy eljátszd a bizalmam! Megértetted? Válaszolj!
– I…igenis, úrnőm…
– Helyes. Akkor leveszem a láncaidat, hogy tudj engedelmeskedni – döntött Dominika kisasszony, szolgálólányai nem kis meglepetésére, hiszen ez a szökött rabszolga, aki az őrét is leütötte, így egyszerre mindannyiuk ellen is veszélyesen erös férfinak tünt. Dehát, most ez az Úrnő újabb szeszélye volt. Különben is, megérezte a „vadállatokon”, hogy mikor támadnak. Ez egy összetört büszkeségű, remény vesztett rabszolga volt, aki megértette, hogy ebben a helyzetben nincs esélye.
– Minden esetre a kezeidet összekötve hagyom, és itt lesz nálam ez a pálca arra az esetre, ha megfeledkeznél magadról – rendelkezett Dominika Úrnő, amint egy nagyobb fajta lovaglópálcát vett ki az egyik sarokból. Kulcsokat vett elö, lekerültek a súlyos láncok. A szolga megkönnyebbülten, de mozdulatlanul tűrte. Dominika kisasszony közben már azon gondolkodott, hogy mi legyen az elsö parancsa, aminek végrehajtásával a szolga odaadásáról, és hűségéről adhat majd tanúbizonyságot.
Valami olyat kell tennie, amit nehéz, de a parancsának így is engedelmeskedve ő maga alázkodik meg. Hamarosan meg is találta a megfelelöt: a tűzhely!
– Nos, akkor halld óhajom! Odakúszol a tüzhöz, parazsat veszel ki a megkötözött kezeiddel, és idehozod nekem! Indíts! – kacagott a kegyetlen úrnö. Látni akarom, hogy legyőzöd fájdalmadat az én kedvemért, és engedelmezkedsz!
A szerencsétlen férfi, aki a kezét mászáshoz sem tudta használni, hernyóként kúszva a padlózaton közelítette meg a tűzhelyet. Ahogy háttal a tűz felé fordult, és a forróság elöntötte kisebzett bőrét, arca eltorzult. Nem mert azonban ellenkezni. Centiméterenként kúszott közelebb a tűzhöz, de minden percben úgy érezte, nem bírja tovább. Mégis kitartóan küzdötte magát a parázs felé, iszonyú kínok között.
– Nagyon helyes! – mosolygott elismeröen Dominika kisasszony, aki végig ott állt mellette, pálcával a kezében – nem is gondoltam volna, hogy ennyire engedelmes is tudsz lenni!
A rabszolga már éppen erőt vett magán és eltökélte, hogy bele nyúl a parázsba, ekkor azonban váratlan dolog történt, ami láthatóan őt is meglepte. Kezei hirtelen kiszabadultak, az addig feszesen a csuklójára szoruló kötél füstölve elengedett. Úgy látszik, annyira közel ért a keze a tűzhöz, hogy nem csak a keze, de a kötél is megégett. Dominika kisasszony, kikelve magából, üvöltötte:
– Mit merészelsz? Fogjátok le! – vezényelt a szolgálóknak, akik már jól tudták a dolgukat.
A rabszolgát öten megragadták és úgy leteperték, hogy csak úgy nyekkent. Az erős férfinek semmi esélye nem volt. Másodpercek alatt újra ott hevert Úrnője lábai elött, hátra csavart karokkal, a fölhöz préselve.
– Ugye, nem szándékosan csináltad? – pattogtak a szigorú szavak, két pálcaütés kíséretében a lapocka alá.
– Őszintén valld be!
-N…nem, Úrnőm… – remegett halál félelmében, szinte sírva a pórul járt.
Csak remélni merte, hogy egy tagadó válasszal nem haragitja magára Úrnőjét. Ezúttal szerencséje volt, mert Dominika kisasszonyt békülékeny hangulatában találta.
– No, mondjuk, hogy elhiszem. Látom, valami egyszerübb feladatot kell, hogy adjak neked. De a továbbiakban rajtad maradnak a láncok! Szóval, akarod bizonyítani az irántam való hűségedet? Szeretnél még egy lehetöséget?
– I…i..igenis…Úrnőm…- nyöszörögte a rabszolga az arca előtt játszadozó lábaknak, bár nem volt biztos benne, hogy ezt „akarhatja-e”?
– Akkor könyörögj egy újabb próbatételért! – kacagott az Úrnő a saját, hírtelen jött legújabb tréfáján – halljuk, hogyan kéred, hogy vezekelhess!
A meglepett rabszolga előszőr, mintha nem értette volna a parancsot. Csak hebegett maga elé…
– Na, mi lesz? – riasztotta vissza a valóságba, ahogy a szigrú Úrnő rárivallt. Dominika kisasszony széket hozatott, kényelmesen elhelyezkedett, lábait könnyedén felvetette a szolga hátára. Bort töltetett kupába, elvette, és várt.
– Halljuk, mit tudsz nekem mondani ? – érdeklödött újra pajkosan, ártatlanul mosolyogva – későre jár, fáradt vagyok. Ha nincs mondandód, megyek aludni, és befejeztem veled. A rabszolga tudta, hogy ez a végét jelenti. Komoly erőfeszítésébe tellett, hogy minden gondolatát összeszedje. Az őt lefogó szolgálók viszont már szinte követelték:
– Igen, vettesd az oroszlánok közé, és most már pihenjünk le! Álmosak vagyunk, Úrnőnk. Végezzünk vele most már. Elég ebből az unalmas cirkuszból. Halál rá!
– Beszélj – vetette oda még egyszer az Úrnő, miközben elnyomott egy ásítást, és bele kóstolt a borba.
A rabszolgán látszott, hogy küzd minen kipréselt szóért. Csak egy valamiért könyöröghetett: hogy szolgálhasson Úrnőjének. Még kegyelmet sem kérhet, csak ennek érdekében. Most nem ronthatja el.
– Úrnőm, kö…..könyörgöm…. ké….kérve kérlek… – görbült sírásra a szája. Megteszek bármit,…. amit csak akarsz… Könyörgöm, Úrnőm….. parancsolj nekem.. – zihált, és remegett. Hangját a szolgálólányok gúnyos kacagásán túl alig lehetett érteni.
– Könyörgöm, Úrnőm…. engedd, hogy szolgáljalak…
Nem kell megijedni, nem az a cél,
hogy mindenki öltözzön latexbe és apait- anyait beleadva kínozza meg szerelmét, munkatársát, házastársát. Az alá-fölé rendeltségen alapuló szexuális játékokat bárki kipróbálhatja maradandó sérülés veszélye nélkül, de azért nem árt, ha az illető mutat némi hajlandóságot az extrém szex irányába.
A statisztikák szerint egyébként
ez teljesen általános aberráció és mindenki besorolható a szadista vagy a mazohista csoportba. A férfiak a szexben inkább az alárendelt szerepet szeretik, mivel a való világban ők birtokolják a vezető pozíciókat. Egy erős, büntető domináról ábrándoznak, aki testileg lelkileg meggyötri őket, mielőtt szexuális kielégüléshez jutnának. A nők inkább uralkodni szeretnek az ágyban és imádják látni partnerük kiszolgáltatottságát.
Szabályok
Az igazi domina által nyújtott szolgáltatás, az igény, amit kielégít, legalább annyira pszichés természetű, mint testi.
Egy dominának soha ne akard megmondani,
hogy milyen legyen. Egy igazi úrnő csúnyán megbünteti azt a szolgát, aki rá akarja kényszeríteni az akaratát. Egy dominával csak azt lehet megtenni, amire ő is vágyik, nincs demokrácia, nőuralom van. Ha kedve támad hozzá, válogatott kínzásokkal kikényszerítheti rabszolgájából a legtitkosabb vágyait.
Gyáva férfiak, nők ne kezdjenek dominával,
mert csúnya vége lesz. Egy úrnő nem elnéző és nem ismeri a megbocsátást. Egy úrnő birodalma a változatos kínzóeszközök tárháza: kaloda, andráskereszt, kínpad, korbács, ostor, fogda, súlyok, szegek, kampók segítségével juttatja el rabszolgáit egy másik dimenzióba.
Kínzások
Fenekelés. Azok az úrnők, akik fenekelnek, más kínzóeszközökben nem hisznek. Ők pálcával, paskolóval és korbáccsal büntetnek. Az igazán igényes dominák saját kezükkel vágott mogyorófavesszővel náspángolják el a szolgát. A fenekelést gyakran tanár-diák szerepekben játszák.
Kikötözés
Itt is csak egy eszköz van, mégpedig a kötél. A szolga azt élvezi, ha úrnője minél durvábban, szorosabban megkötözi. Japán mesterek űzik mesterfokon ezt a műfajt.
Taposás
Kedvelői azt szeretik, ha a domina megtapossa őket, rendszerint tűsarkú cipőben.
Ez egy durva élvezet, mert a sem a fej, sem a száj nem tabutestrész. Kizárólag a férfiak játéka. Semmi közük a lábfetisisztákhoz, mert őket a láb érintése, látványa hozza izgalomba, a tűsarokfanok viszont az alá-fölé rendeltség hívei.
Csiklandozás
Ezt viszont csak a nők élvezik. Órákon át csiklandoztatják a talpukat vagy az egész testüket.
Mummifikáció
Amikor a domina betekeri ragasztószalaggal a szolgát.
Váltószex
A switch hívei mindenevők, ők a szadó és a mazó oldalon is kitűnően érzik magukat.
Nekik, mindegy, hogy kinek, csak fájjon. Ha szükséges, bármikor készek átállni a másik oldalra.
És a durvaságok
A viasz és gyertya játékok, péniszkínzás és egyéb veszélyes játékok kipróbálását nem ajánlom, ezek már a hardcore műfajba tartoznak. Még „legfinomabb” változata, a tökönrúgás is durván fájdalmas. Vannak még különböző toilet játékok is, de ezeket sem propagálom. Ezek már gusztustalanságok, nem mezei kacérkodóknak valók.
-Tessék? Mit merészelt? – hasított keresztül a szobán Dominika kisasszony felháborodott hangja. A jelenlévö rabszolgák összerezzentek.
– Megpróbált megszökni, úrnöm! – válaszolták a katonák, akik lábánál fogva hurcolták be a rabszolgát a nagyterembe. Éjszaka elvágta a köteleit, és leütötte az ört.
– Hallatlan! – villogott a szeme a császári helytartó lányának. Hozzátok elém! Idöszámításunk kezdetén járunk. Dominika kisasszony, atyja távollétében, a Római Birodalom egy kis germán tartományának kizárólagos úrnöje.
Márpedig atyja a birodalom északi határait védi, és szinte állandóan hadjáraton van. Ezek a helyi lakók hozzászoktak törzseikben a matriarchátushoz, és ilyen messze Rómától senki nem meri megkérdöjelezni, hogy egyedüli leszármazottként, nö létére ez az ifjú hölgy rendelkezik a császári jogokkal. Egyeduralma van a vagyon, a föld, a katonák, és persze a rabszolgák élete felett. Szigorú de igazságos úrnö, csak néha szereti kiélvezni a hatalmát. Mint most is, ahogy a lábai elé vetették ezt a rabszolgaszökevényt, akinek Kreol teste remegett, mint a kocsonya, mozdulni sem mert. Tudta, hogy járnak a hozzá hasonlók: látta társait, amint az oroszlánok elé veti, vagy külön erre a célra tartott harci elefántokkal tapostatja el öket Dominika kisasszony.
Most egyetlen rossz mozdulat az életébe kerülhet. Néha ugyan, hirtelen jött szeszélyböl, néhány lázadónak megkegyelmez az úrnö. Ezt a halvány esélyt viszont csak azért adja meg nekik, hogy lássa öket irgalomért rimánkodni. Egy kis izgalom a távoli kis település hétköznapjaiban: itt ez helyettesíti a római föváros cirkuszait. A tartomány kizárólagos úrnöje tehát, – miközben behívatta szolgálólányait, a testörségét, és a házi rabszolgákat, – most újabb „tréfán” törte a fejét. Izgalmassá akarta tenni ezt a napot, márpedig a zenét, a táncot, a hagyományos tivornyákat már igen unta.
– Most ti fogjátok le ezt a férget! – rendelkezett a felszabaditott, de hüséges szolgálólányainak, miközben a felfegyverzett katonákat hátrébb intette – az örség még összevérezné nekem a házamat! Elégedetten nézte, hogy a szolgálók készséggel – de milyen készséggel! – szorították le a földre a tehetetlen férfitestet. Hasra fektették, fejével az úrnö felé. Lábait ketten szorosan megkötözték, vállaira kétoldalról ráléptek, karjait pedig hátracsavarták ismét mások. A rabszolga arcára a rémület és a fájdalom ült ki. Látszott: erősen türtöztetnie kell magát, hogy ne üvöltsön fel.
– Ez egy földművelö rabszolga, úrnöm. Valami közelkeleti hadjáratban esett fogságba – jelentette az örparancsnok hátulról – csak fél éve szállították ide.
– Nemrég még szabad ellenség voltál, és még nem törtél be, mi? – mosolygott gúnyosan Dominika a földön heverö testre.
Volt ebben a rabszolgában valami izgalmas: izmai, egész teste valóban férfias volt, kemény munkában edzett, szabad ég alatt barnult. Mint valami nemes telivér. Most viszont csak egy halvány, bátortalan nyögés tört fel belöle, valahonnan mélyröl. Ezt a hölgy egy „igenis”-nek értelmezte. Közelebb lépett.
Bal lábával a hajába túrt, játékosan a fejét simogatta, miközben – mintegy magában tunödve – félhangosan megkérdezte:
– Nos, azt akarod hogy megkegyelmezzek?
– I…igen…. – tört ki a rabból egy tiszta szó a hirtelen jött reménységre.
Még meg is próbált felemeledni egy kicsit, bár nem sok sikerrel, mert erösen fogták a szolgálók. Most egy pillanatra még megkönnyebbülni is látszott. –
Hát nem tudtad, hogy semmit sem „akarhatsz”, amíg azt sem tudod, mik veled a terveim? – rivallt rá Dominika kisasszony, és a nyomaték kedvéért, bal lábával amivel eddig csak játszadozott a fején, teljes súlyával az arcára lépett. És föleg nem beszélhetsz a jelenlétemben!
És így, az arcon taposva eggyütt kacagott a háza népével, akik persze már rég óta tudták, hogy ez kedvenc beugratós kérdése. Intett a frissítö italokat tartó szolgáknak, és töltetett magának egy kupa frissen facsart narancslevet. Közben jobb lábával lassan áthelyezte a testsúlyát a rabszolga felsö testére, úgy vette el a kupát. Nevetésre csalta, ahogy a kemény munkában megfáradt csigolyák megreccsennek alatta. Aztán visszalépett a fejére. Lassan kortyolgatta a messziröl hozatott drága csemegét. Amikor a frissítöt kiitta, huncut mosollyal körbe nézett a szolgálólányokon:
– Ezt soha nem tanulják meg. Egy rabszolgának egyáltalán ne legyen akarata, hacsak az nem, hogy engem, az Úrnöjét szolgálja. Pedig ez egyszerű. Azért is hívtam ma össze mindenkit, a ház népét, a rabszolgákat is, hogy okuljatok – ezt még szinte tárgyilagos hangon mesélte el, de fenyegetö hangnemre váltott, amint már a hátrébb felsorakoztatott házi rabszolgáknak címezte:
– a ti életetekne
k csak ez az egy célja van, csak ezt akarhatjátok! A szolgálólányok gyöngyözö kacaja közepette hátra hajitotta a kupát és lenézett. A lába alatt a kivörösödött fej elkeseredetten küzdött minden lélegzet vételért.
– Nos, mi jár annak, aki ekkorát hibázik? – csilingeltek a szavai, újra olyan játékosan, mintha egy kisgyermekkel incselkedne. Mi legyen a büntetésed, hm ? Néhány szabad szolgáló felkiáltott:
– Halál rá! – és várták az ítéletet.
Odakint tombolt a tél. Fagyott minden éjjel. Most még csak délután volt, de ekkora hóviharban a kutyákat sem engedték ki. A várakozás csendjében hallani lehetett a szél süvítését. Dominika kisasszony hirtelen elhatározásra jutott. Visszalépett a földre a rabszolga fejéröl, és parancsolt a katonáknak:
– Amíg kitalálom, mi legyen a lázadó sorsa, addig kötözzétek ki az udvarra és korbácsoljátok meg! Vacsora után majd folytatjuk a játékot. Estére láncra verve hozzátok az északi kisterembe, és hagyjatok vele, meg a szolgálóimmal magunkra! A szolgálók tudták, hogy ma este igen különleges programra készülhetnek. Már alig várták, hogy Dominika kisasszony hogyan fogja engedelmességre tanítani a megkorbácsolt, átfagyott, a terem közepén tehetetlenül fekvő, kiláncolt férfit, aki láthatóan belül még mindig tele volt lázadással. Ezt egy rabszolgának megengedni túl nagy luxus volt abban az idöben. Meg kellett törni a büszkeségét. Vacsora után, amint belépett a terembe, maga Dominika kisasszony is kíváncsi volt, milyen ötlet jut majd eszébe. Mindig átadta magát a hirtelen jövö szeszélyeinek, így még ö maga sem tudta, mire számítson saját magától. Minden esetre azt akarta, hogy a rabszolga valahogy kimutassa az iránta való hüségét.
A szexualitásomnak nem része a fájdalom, viszont a szerepjáték igen, amihez állandóan kellékeket gyűjtök. Ebben pedig kifejezetten elitista vagyok és nem érem be akármivel, elvégre hol játszuk el a luxust, ha nem az ágyban? Már amennyire a szex az ágyhoz kötődik… Mindenesetre amikor barátaim pálcája akadt a kezembe, konkrétan lovaglópálcákról van szó, teljesen elbűvölt a buja kellék. Imádott barátom lakásán például első reakciómmal végigsimítottam a hátát a pálcával fel a nyakáig. Ő mosolygott, aztán közölte, hogy ilyet nem játszunk. Ezen meg én mosolyogtam.
És egy ideje tépelődtem azon, hogy vajon kedvesM mit szólna hozzá. Nem féltem az elutasítástól, hiszen egy ínyenc alak, csak nem tudtam, hogy itt van-e az ideje, tehát hogy a sok szerelmesen végigcsókolózott együttlétet illik-e megszakítani egy harmadik bevonásával. Soha nem kerestem a fájdalmat, de mindig szerettem, ha a fenekemre csap szex közben, ő pedig azt szerette, hogy én szeretem. Szerintem én vagyok az első lány, aki megörvendeztette a lehetőséggel. Régóta vágyom egy olyan kifinomult luxuscikkre, mint a lovaglópálca. Elegáns, bűnös, érzéki, és csupa meglepetés. A legfinomabb simogatásra képes, de piros csíkokat is festhet a hófehér bőrömre. De sosem gondoltam a pálcára úgy, hogy mindennapi eszközzé válna, akkor éppen azt a különlegességét vesztené el, amiért annyira vágyakozom utána jelenleg.
Végre megkérdeztem, mit gondol a férfi. A laptopján keresgéltem pornófilmet, de végül ő választott. Mondta, hogy ebben van egy kedvenc jelenete, megnézhetnénk azt, témába vágó választás volt, és így már mondhatni a kérdés adta magát: mi lenne, ha nekünk is lenne egy ilyen. Mosolyogva állapította meg, hogy remek ötlet.
Nem hittem volna, hogy felhasználom ezt a képet valaha, de lementettem, amikor megtaláltam, mert magamra emlékeztetett. Csak összezavart, hogy nő a mellén lévő mellcsipeszeket, hogy bírja. Talán másra akarja helyezni, a szemében pedig ott ég a hatalom és a határtalanság tüze. És éppen ez az, ami idegenné tette számomra. Az ember szinte elképzeli a lekötözött férfit, amint álló farokkal és remegő ajkakkal várja a kín és kéj kettősét, hiszen mindez ott csillog a nő kezében…
És most megláttam magamat, a kezemben ugyanilyen csipeszekkel. A szememben ugyanilyen tűzt véltem felfedezni, és fájdalmat akartam okozni. A különbség annyi volt, hogy én voltam a másik is, aki a képről hiányzik. És már nem gondolom, hogy onnan lemaradt az a bizonyos férfi. A fájdalomhoz nem kell másik ember, közben meg dehogynem kell! Hiába voltam magamtól kíváncsi, arra a hihetetlenül éles, csípős fájdalomra, amit az említett gyönyörűség okoz, szükségem volt egy másikra, hogy lássa, hogy neki csináljam, hogy megosszam vele az érzést. Nem a fájdalmat, azt csak magamnak akartam, méghozzá telhetetlenül, hanem arra vágytam, hogy a csillapíthatatlannak tűnő éhségemet lássa más is. Izgassa őt fel, irigyeljen, amiért én ezt teszem a testemmel, neki pedig nem lehet. Akartam, hog határok közé szorítsak egy másikat, amíg én a határtalanságom felé török. És közben, mindenekelőtt támogatásra vágytam, hogy „higgyen bennem”, mégha ez elég abszurd megközelítése is a dolognak. Mégis fontos, hogy ilyenor akarjon. Hogy meg akarjon dugni azért, hogy részesüljön abból, amit a saját szabadságomért teszek…
A dolog kevésbé romantikus oldala, hogy személy szerint sosem tudtam elképzelni más módot a saját magamnak okozott fájdalomra, mint a csipeszeket, de a korábban próbált ruhacsipesz ehhez képest semmi. Ez a fájdalom sokkal mélyebbre hatol, át a nedvességen, és bejárja a testem. A fantáziám toplistás mozdulatai közé tartozik a lánccal összekötött és bimbókra illesztett mellcsipeszek rángatása, de a kipróbálás után visszaesett pár helyet- hihetetlenül éles fájdalommal jár…
A kérdés csak az, hogy ha ilyen kínszenvedéssel jár, akkor miért csináltam, és miért akarom újra csinálni… Egyrészt, mert nem éreztem természetellenesnek, másrészt, mert szeretném, ha többet bírnék, szeretném ezáltal próbálgatni önmagam, a testem. Azért legközelebb egy csiklóra irányított, finoman rezgő vibrátorral fogom ellensúlyozni „az ékszert”… A mesterségesen gyönyörré alakított fájdalom viszont, úgy vélem, sosem lesz szükség számomra
A kínzások történetének az elemzői egyetértenek abban, hogy ennek a folyamatnak szexuális térre való terelése az ókori Rómában keresendő, a Coloseum mészárszékre emlékeztető viadalaiban, hiszen a gladiátorcsaták vagy a keresztények leöldöklése erotikus értelemben valósággal kielégítette a tömeget. Ebben a kontextusban a történelem folyamán egyre szorosabb kapcsolat alakult ki a szexualitás és a kegyetlenség között. Egyes keresztény szentek mártíriuma abban csúcsosodott ki, hogy kínzóik erőszakos módon értek hozzá nemi szerveikhez. A kínzás során gyakran éltek a felizgatás módszerével, ami néha már-már a szadizmus felé hajlott. Az egykori kínzómesterek főleg technikusok és orvosok voltak, mégis úgy érezték, hogy az áldozat hosszadalmas gyötrése és lelassított halálba küldése a Teremtőhöz hasonló hatalommal ruházza fel őket.
Az inkvizíció ideje alatt a kínzásformák újabb szexuális változatai jelentek meg, s történt mindez nem is annyira a nemi szervek tényleges megcsonkítása által, mint inkább a pokoli eszközrendszer bevetésével. Híresek voltak az ún. spanyol pókok (leszaggatták a mellet) és a vasszűz (nő alakú koporsó, amelynek a belsejében fémtüskék ágaskodtak). Ugyanilyen közismertnek számított a Júdás-bölcső (egy fémpiramist bedugtak az áldozat hüvelyébe vagy végbélnyílásába). Mindezek az eszközök egyetlen célt töltöttek be: az emberi test legintimebb pontjait kellett kínozniuk, megsebesíteniük. A női mellet letépő szerszám vizuális szinten is erőteljes szexuális jelentéssel bírt, hiszen egy a női nemi szerv vasból készült pontos másolata volt. A híres „szüzek” (Nürnberg, Baden-Baden, vagy a spanyolországi Szűz Máriák) szimbolikusan megerőszakolták a férfiakat. A „szüzek” teste tele volt tűzdelve tüskékkel, késekkel és pengékkel, ezekkel „ölelkeztek” a férfiak. Mivel személyesen nem láttam ilyen kínzóeszközöket, kénytelen vagyom említést tenni arról, hogy igen sokan kételkednek ezek létezésében. A történészek egy része azt vallja, hogy a „szüzeket” csupán a 19. században ötölték ki valakik, a gótikus regények bűvkörében. A 20. században a „szüzeket” elő sem kellett keresni a kínzókamra mélyéről, mivel megjelentek a sokkal hatásosabb módszerek is. A CEKA kísérletezett a belül szegekkel ellátott hordóval, ebbe tették bele az áldozatot. Alapjában véve feleslegessé váltak a „szűz szobrok”, hiszen hús-vér nők (szovjet komiszárok és náci fegyházőrök) kiválóan kínozták áldozataikat. A Szovjetunióban, a kommunizmus első időszakában az egyik csekás hölgyeményt Felszámolónak becézték, aki valóságos szexuális rögeszmegyűjteményt vetett be, ekképpen végzett ki több tucatnyi fiatal férfit.
A történelem folyamán férfiakat és nőket egyaránt alávetettek szexuális jellegű kínvallatásnak, azonban a megkínzott nők aránya jelentősebb, mint a férfiaké. A meggyötört női test esetében kétféle gyakorlat létezett. Egyrészt nem volt szokás levetkőztetni, éppen ezért hosszú ideig tiltották a nők felakasztását, csak hogy a lábakat ne lehessen látni, másrészt azonban rendkívüli élvezettel vetkőztették le és kínozták őket.
A bűnbe esett Veszta-szüzeket, akik megszegték fogadalmukat, elevenen ásták el, így rejtvén el „bemocskolt” testüket. Az idők folyamán azonban a ruházat retorikus kellékké vált, a kínzómestereket immár csak a meztelen test látványa ajzotta fel. A terhes nőkkel szemben a múltban visszafogottabban viselkedtek, őket csak a gyermek megszületése után kezdték el kínozni. Az inkvizíció korában a „boszorkányokat” azzal vádolták, hogy összeszűrik a levet a Sátánnal, éppen ezért kínzómestereik állandóan különleges nyomokat kerestek testükön. A Sátán jeleit a legintimebb helyeken, éppenséggel a hüvelyben is kutatták. A „boszorkányok” meséjét paranoiába hajló módon elevenítették fel a 20. század folyamán, csupán azt az elvet őrizték meg, hogy „a nők teste a politikai és társadalmi Rossz szálláshelye”.
Argentínában a nőket programszerűen megerőszakolták, politikailag leginkább azért, mert az áldozatok anyaként, lánytestvérként, feleségként vagy leánygyerekként rokonságban álltak egyes férfiakkal, akiket az Isten ellenségeinek tartottak. Miközben a különféle junták emberei „jó katolikusokként” megerőszakolták az „istentelenek” nőrokonait, a kínzómesterek éppen a keresztényi szellemiséget taposták sárba. A férfi-áldozatokkal szemben egy személyben úgy nyilvánultak meg, mint szimbolikus és konkrét kiherélők. Hajdanán a kiherélést csak a szexuális bűnelkövetők esetében alkalmazták, azonban a 20. században sokkal több ok miatt dönthettek a sterilizálás vagy a kiherélés mellett. Az egyik ok az lehetett, hogy ki akartak irtani egy-egy „gyenge fajt”, de az etnikai tisztogatás is ide vezethetett (ezt tették a nácik, majd később ugyanezt művelték a szerbek Bosznia-Hercegovinában). Egyes esetekben a sterillizálás és a kiherélés törzsi primitivizmusra is utalhat (Afrikában), vagy megalázó módon meg akarták fosztani az áldozatot termékenységétől (Keleten).
Végső soron mindenféle kínzás egyfajta megerőszakolásnak számít, itt nem csupán a szexuális erőszak elkövetéséről van szó. A kínzás szexuális térre való terelése a tradicionalista domináció elvére épül (patriarchális és hímnemű társadalmi berendezkedés). A régi korokban a feleségét bántalmazó férfit kizárólag csak akkor büntették meg, ha testi sértésig, csonkításig vagy éppenséggel gyilkosságig fajultak a dolgok. Az arisztokrata nőket kolostorokba vagy enyhébb bánásmódú börtönökbe zárták. A 20. században a kolostort a kemény börtönnel helyettesítették. Egészen napjainkig nem tekintették nemi erőszaknak, ha a törvényes férj erőszakolta meg a feleségét. A 20. században a kínzómesterek átvették ezt a szerepkört, „törvénytelen férjekké” válván. Ők azok, akiknek jogukban áll akármit megtenniük a nő áldozatokkal szemben. A 20. század vége felé a házastársak közötti nemi erőszakot bűncselekményként kezdték értékelni, bizonyára ezért nevezik a kínzómesterek a nő áldozatokat „kurváknak”. Ugyebár egy „kurvával” azt tehetnek, ami éppen jólesik, sőt annál inkább alá lehet vetni szexuálisan, ha „a nép ellensége”, ez utóbbi esetben az áldozat szexuális rabszolgává válik. A nemi erőszakok tárházából a kínzómesterek számára a legkézenfekvőbb az ún. domináns nemi erőszak, akkor is, ha ez néha egybeolvad a szadista nemi erőszakkal. A nemi erőszak kettős kínzásnak számít, hiszen bántó, mint akármelyik kínzás, másrészt pedig ez jelképezi a megalázás legszélsőségesebb formáját.
A kínzómesterek általi megerőszakolás a hím dominancia jegyében értelmezendő. A kínzómesternek be kell bizonyítania a többi férfi előtt, hogy „termékeny”, ezért akár több „nőt” is megerőszakol (sőt a férfi áldozatot is „nőnek” tartja kínzója, és ebben a kapcsolatrendszerben nem feltétlenül mutatható ki a homoszexualitásra való hajlam). Egy kínzómester keménységét nemi erőszakelkövető lendülete határozza meg, hiszen rendelkezik a nemi erőszakelkövető tulajdonáságaival, valósággal „elejti” a nőket. A kínzás nemi erőszakként megnyilvánuló válfaja a termékenység és az omnipotencia ellenőrzési tesztje, ugyanakkor azonban kötelességként és a kínzómester jogaként is értékelik, mivel ő a Férfi. Éppen ezért, amikor férfiakat erőszakolnak meg, a kínzómesterek „homoszexuálisoknak” nevezik áldozataikat, mivel a „termékenység misztikájának” az értelmében csakis a kínzómester lehet igazi férfi. Szörnyűek voltak a 20. század politikai kínzásai, a börtönökben végrehajtott nemi erőszakok, néha azonban ugyanolyan aberrációkat követtek el a nemi erőszakok büntetése során is. A skandináv országokban például fennállt az a lehetőség, hogy a nemi jellegű bűncselekmények esetében (erőszak, csonkítás, pedofília) a bűnös életfogytiglani ítéletét kiherélésre változtassák. Ezt csakis a bűnös beleegyezésével lehetett végrehajtani, de annak ellenére, hogy köztörvényesekről volt szó, és azok az életfogytiglani börtönbüntetés elkerülése végett egyeztek bele a kiherélésbe, ez az eljárás mégiscsak aberrációnak számít. Az egésznek groteszk végkicsengést ad a folytatás: miután kiherélték, a bűnöst üvegherékkel látták el, így őrizvén meg a termékenység látszatát. Más esetekben szó szerint nem herélték ugyan ki a bűnöst, hanem ugyanezt a hatást hormonkezeléssel érték el.
A kínzás nemi erőszakként megnyilvánuló formáját az áldozatok is, kínzóik is a legsúlyosabb testi sértésként értékelik. A testet nem csupán megsértették, hanem bele is hatoltak, befertőzvén a belső szerveket egy olyan „vírussal”, amely az áldozatot végérvényesen tönkreteszi. Pszichikai értelemben az áldozat csak akkor épülhet fel, ha az erőszakos behatolás tényét fel lehet számolni. Ha a nemi erőszak révén megfogamzik egy gyermek, az áthatolt és befertőzött test helyzete még válságosabb. A kínzómester a nemi erőszak révén nemcsak a nő áldozattal szemben lép fel, de a férfiakkal szemben is. A legszörnyűbb dolgok a szerb koncentrációs táborokban történtek. Ezek némelyike valóságos nemierőszak-táborrá vált. A boszniai háború ideje alatt a nemi erőszakot mindhárom fél intézményesítette, azonban a szerbek esetében katonai parancs törvényesítette a muzulmán nőkön elkövetett nemi erőszakot. A vallomástevő nők később elmondták ezekről a nemi erőkszakokról, hogy egyes szerb katonák megvallották nekik, miszerint kényszerítették őket e szörnyűségek elkövetésére, hiszen a nemi erőszakot politikai megtorlásnak tartották. A szerb katonák nagyobb része nem volt rögeszmés vagy szadista, bevallották, hogy a nemi erőszakot katonai kötelességgé tették számukra. Elsősorban boszniai muszlim nőket erőszakoltak meg (függetlenül a koruktól), csoportosan, így mocskolván be végérvényesen őket. A muzulmán hitvallás szerint a nemi erőszak szétrombolja a családi kapcsolatokat. Azáltal, hogy a szerbek megerőszakolták a muszlim nőt, alapjában véve az egész családját megerőszakolták, beleértve a férfi családtagokat is, hiszen el kellett viselniük a szégyent, hogy anyjukat, feleségüket, lánytestvérüket, lányukat megerőszakolták. A megbecstelenített nő teste egyfajta levél volt. Egyes esetekben ezt a „levelet” éppenséggel a rokonok jelenlétében „írták meg”. Az európai közösség adatai szerint legalább 20000 muszlim nőt erőszakoltak meg a boszniai szerb lágerekben. A maguk során a szerbek azzal vádolták a muzulmán parancsnokokat, hogy bejeknek, agáknak vagy nagyvezíreknek titulálták magukat, háremeket alapítottak, ahol a szerb nőket tipikus keleti erotikus rituálékra fogták be a boszniai háború ideje alatt, a szerb kiskorúakat pedig körülmetélték vagy janicsárokká tették.
Jóval a boszniai konfliktus előtt, a 20. század második felében a latin-amerikai nőkkel szemben elkövetett nemi erőszakok a bizonyítékai, hogy a megerőszakolt test nem egyéb, mint „politikai tárgy”: általuk juttatták érvényre a Hatalmat, másrészt így „jutalmazták” a katonákat/kínzómestereket, ez volt a „háborús préda”. Abban az esetben, amikor éppenséggel a hatóságok buzdították a katonákat arra, hogy elkövessék a nemi erőszakot, pszichoszexuális kontrollról beszélhetünk.
A férfiak ellen elkövetett leggyakoribb nemi erőszaknak a herék kínozása számított. Ez nem csupán a megalázás miatt történt, hanem azért is, mert a kínzók szét akarták roncsolni a férfiasság gyökerét áldozatukban. A test és a nemi szerv ugyanolyan volt, mint az övék, azonban mindez a másik férfi tulajdonát képezte, mert ugyan bizony mi lehet édesebb késztetés annál, mint hogy egy kínvallató megfoszthatja férfiasságától áldozatát, szétrombolván szexuális identitását! A férfiasságát elvesztett férfiú, a megesett áldozat elvesztette minden életerejét, erőtlen tárggyá változott. Azok a kínvallatók, akik megcsonkítják a heréket, nem feltétlenül számítanak szadistáknak, azonban ez a férfi testének stratégiai pontját képezi. Ráadásul az ilyen kínzás nem is igényel különleges, bonyolult eszközöket, és sokkal könnyebb kicsikarni a vallomást, tehát a kínvallatóknak nem kell különösebb erőfeszítést kifejteniük. A férfi nemi szervek kínzásának többletértelmet is adtak: a férfi áldozat megerőszakolása által egyben az összes többi férfit is megalázták és megerőszakolták, mivel a kínzómester úgy érezte, hogy ő a világ első számú férfi hőse. Spanyolországban előszeretettel verték a baszk politikai rabok heréit, ami a szimbolikus nyelvezetben azt jelenti, hogy igazi férfi csakis spanyol lehet. Rendkívül gyakran alkalmazták az áramütést Latin-Amerikában, így kínozták a férfi nemi szerveket. Kínzóik így ellenőrizték, hogy áldozatuk igazi férfi-e.
A politikai kínzás legegyértelműbb szexuális változatáról egy algériai francia kínzómester tett vallomást. Ő a kínzást valóságos szexuális aktusként írta körül. Az egész folyamatot úgy fogta fel, mint a kínzó és az áldozat közötti erotikus partit. „A vallatás olyan, mint amikor szeretkezik az ember. A legfontosabb az, hogy nem szabad sietni. A kulcspillanatban hosszadalmasan vissza kell fognod magad. Végtelenítenni kell a fájdalom és az élvezet pillanatát, de nem szabad a végső határt átlépni, mert akkor a partner kicsúszik ujjaid közül. Ha sikerül motiválnod őt, akkor minden bizonnyal vallani fog. Kész orgazmus.”
Az áldozatok lemeztelenítése és meztelenségük közszemlére való tétele előzetes nemi erőszaknak számít. A nemi erőszakot bevezető lépéseket főleg a nő áldozatok esetében hangsúlyozzák ki erőteljesen a kínvallatók. Azokban a kultúrákban, például a muzulmánok körében, ahol a meztelenség bűnnek számít, az áldozat levetkőztetése kínzásnak tekinthető, mivel általa megszegnek egy tabut. A meztelen test alapjában véve kifordított testnek számít, mindent elárul arról a lényről, aki benne lakik. A földgolyó bizonyos pontjain a politikai foglyokat hosszú napokig meztelenségre kárhoztatják. Dél-Afrikában a színesbőrű rabokat meztelenül hallgatták ki, nemcsak így kínozták. Kubában a Castro-áldozatok évekig meztelenül raboskodtak a börtönök alagsoraiban. Ruandában a tutszi nőket, mielőtt megerőszakolták és legyilkolták volna, levetkőztették, és pőrén járatták le-fel, akár a csordát, nekik a hutuk elleni állítólagos gőgjükért kellett fizetniük. A rabtartók minden egyes esetben azt az ellentétet aknázzák ki, ami a teljes öltözetben levő hivatalosságok, valamint a rabok meztelensége között feszül. Az áldozatot nem csupán azért vetkőztetik le, hogy megcsonkítsák, hanem azért is, hogy lealacsonyítsák: így válik „gyerekké”, akit „szülei” öltöztetnek vagy vetkőztetnek. Amikor a gyermeket tisztába kell tenni, ezt a műveletet csakis a szülei végezhetik el. Persze a szülő akár úgy is dönthet, hogy a gyermeket mocskában hagyja.
A lemeztelenítéssel egy időben (vagy rögtön utána) kezdődik a verbális erőszakoskodás. „Soha többé nem lesz gyermeked, mivel impotenssé válsz.” „Mindenképp beszélni fogsz. Vagy a szájaddal, vagy pedig a seggeddel.” „Felavatunk hátulról.” „Megerőszakoljuk a feleséged (lánytestvéred, anyád, lányod).” Gyakori jelenség a kiheréléssel való fenyegetőzés, az áldozatnak megígérik, hogy levágott nemi szervét emlékként fogják őrizni. A szimbolikus erőszaknak azonban rendkívül sok válfaja létezik. Leégethetik például a szakállat, kitépik vagy levágják a szőrzetet az arcról és a szeméremdombról, esetleg a szőrcsomót betömik az áldozat szájába. Cigarettával égethetik a szeméremcsontot, kimetszhetik a nyelvet (aminek az a jelentése, mintha a nemi szervet vágnák le), beleköphetnek az áldozat szájába. Ugyanilyen kegyetlen erőszaknak tűnik az, ha az áldozatnak nem engedélyezik, hogy megmosakodjon. A kínvallatók különféle testnedveket lövelnek áldozataikba, és lehetetlenné teszik, hogy ezektől megtisztuljanak. Különleges „ráadásnak” számító erőszak, amikor az áldozatnak nyitva kell hagynia a vécéajtót, és legintimebb (ugyanakkor leggroteszkebb) pillanataiban is szemmel követik őt. Castro Kubájában megszokott kínzásnak számít, hogy a politikai foglyokat hónapokig szarban és pisiben fürdetik. Ez egyenértékű a test tényleges megerőszakolásával.
A nemi szerveket változatosabbnál változatosabb módon lehet kínozni, a kínvallatók szabadon kiélhetik „kreativitásukat”. Egyes esetekben a behatolás egyet jelentett az erőszakos feláldozással: a vaginát átjárja egy szurony, várandós nőket feltrancsiroznak, tűkkel szúrkálnak heréket (vagy súlyokat akasztanak rájuk), különféle tárgyakat dugnak a nők hüvelyébe, levágják a melleiket stb. Általánosan elfogadott módszernek számított a nemi szervek elektrosokkolása, botok, üvegek feldugása a hüvelybe vagy a végbélnyílásba, a pénisz és a herék megkorbácsolása. A szodomizáció eszköztára: rendőrbot, ceruza, üveg, rozsdás szeg stb. Egyes kutatók úgy vélik, hogy ezek a tárgyak az elnyomó rendszerek agresszív falloszaiként jelentkeznek, így próbálják ellenlábasaikat politikai értelemben elnyomni, szexuális rabszolgákká tenni. A nemi szerveket előszeretettel és nagy leleményességgel használják fel a kínzások során: a péniszt megkötik, a kötelet pedig az ajtóhoz rögzítik, Chilében egy fallikus fémdarabot, az ún. „vigasztalót” hívják segítségül, Izraelben sokáig létezett a „gázpedál” nevű kínzás (a rabot lekötözték egy székre, kínzója pedig vele szemben, az asztal alatt a heréit taposta), Törökorszában egy bottal behatolnak a nőbe, majd utána ugyanezt a botot a szájába dugják, így kettőzik meg a nemi erőszakot. Braziliában a nőket fapénisszel erőszakolják meg, méghozzá férjeik vagy fiaik előtt, azonban az összecsavart újság is megfelel ugyanerre a célra. Uruguayban a nők és a férfiak esetében egyarán alkalmazták a „vaslovagot”. Közismert vietnami kínzás (főleg a kommunisták esetében alkalmazták): lyukas székre ültették az áldozatot, lent pedig egy gázégő dolgozott… A 20. század utolsó éveiben Algériában megszokott volt, hogy az áldozat péniszét egy fiókba tették, majd hirtelen becsukták azt. Vagy megkötötték, és így próbálták letépni.
Miközben a kínvallatók magukévá teszik áldozataikat, döbbenetes dolgokat művelhetnek. Ismerünk néhány latin-amerikai rémtörténetet: a kínzómester megcsonkította a női mellet, ugyanakkor azonban simogatta is azt. Vagy beleharaptak áldozataikba: ez a gesztus nemcsak a kínzásra utal, hanem az erotikus tér felé is mutat. Egy nőnek például levágták az egyik mellét, testét „csodálói” összeharapdálták, utána pedig egy forgalmas téren közszemlére tették kínzói. Egyes esetekben az áldozatokat arra kényszerítették, hogy egymást erőszakolják meg, kínzóik szeme láttára (Törökország). Brazíliában egy megerőszakolt nőt arra kényszerítettek, hogy megérintse egy férfi nemi szerveit. Csakhogy a férfi nemi szerveit éppen áramütéssel kínozták, amikor pedig a nő megérintette, őt is áramütés érte, és ugyanakkor ki is gúnyolták „erotikus” gesztusát. Egyes esetekben az áldozatokat arra kényszerítették, hogy maszturbáljanak, ez valósággal felajzotta a kínvallatókat. Indiában, de más helyeken is gyakori fenyegetőzésnek számít az, hogy vérfertőzés elkövetésére kényszerítik áldozataikat a fogvatartók. Chilében egy áramütésnek alávetett férfit arra kényszerítettek, hogy a kínzás ideje alatt leírja, hogyan néz ki kedvesének a nemi szerve, és milyenek voltak erotikus játékaik. Ugyancsak Chilében történt meg, hogy a foglyokat maszturbálásra kényszerítették, miközben meztelen nők járkáltak előttük — a következő „felvonás” az lévén, hogy mindenkit mindenkivel összekényszerítettek. A visszautasítás következménye a kiherélés volt. Egy boszniai szerb lágerben egy idős muzulmánt azért gyilkoltak meg, mert nem akart megerőszakolni egy szüzet, vagyis azért kellett meghalnia, mivel nem elégítette ki kínzóinak a voyeurizmusát. Egyértelmű: ezek az emberek, amikor éppen nem akartak nemi erőszakot elkövetni, nézni akarták a nemi erőszak elkövetését. De számtalan nő kínzómesterről is tudomásunk van, ők elsősorban a férfi nemi szervekre szakosodtak. Leghíresebb Clara Knecht (Gestapo-tiszt) és Vida Nedici (romániai szerb, a kommunizmus első éveiben). Említésre méltó az az argentin hölgyemény is, aki különféle szerszámokkal szodomizálta áldozatait, majd marószóda-beöntéssel folytatta a kínzást.
A nemi erőszak elkövetői néha állatokat vagy bogarakat is „bevetettek”, egyes esetekben csupán azért, hogy az áldozatokat változatosabbnál változatosabb módon is megalázzák. A hüvelybe és a végbélnyílásba rovarokat tettek be, egyes esetekben éppenséggel angolnákat. Latin-Amerikában és Ázsiában kutyákat neveltek arra, hogy megerőszakolják az embereket, hogy megmarják a melleket vagy a heréket. Néha, miután a kutyák végrehajtották az erotikus „előjátékot”, a felajzott kínzók is megerőszakolták az áldozatot. Patkányt vagy egeret dugtak bele az áldozat szájába, végbelébe és hüvelyébe. Argentínában a patkányt tölcséren keresztül juttatták bele az áldozat hüvelyébe.
Az áldozatok reagálása rendkívül változatos a nemi erőszak elszenvedése és a különféle szexuális perverziók elviselése után. A rab testét kínzói különféle perverzitások révén „ellopják”, amikor pedig visszaszolgáltatják, akkor már megrontott testnek számít. A nemi erőszak után a megkínzott test sokáig nem kívánja a megérintést, a simogatást — még a szeretett lény részéről sem. A szabadság visszanyerése után a megerőszakolt rabok megvallották egymás előtt (már amikor képesek voltak erre), hogy valósággal irtóznak az erotikától. Miután testét megbecstelenítették, az áldozat önmagát idegennek érezi, a lelki traumát szinte lehetetlen elviselni. Egy chillei nő, akik börtönben bántalmaztak, szabadulása után semmit sem akart enni, csak hogy ne termeljen több ürüléket. És nem akarta többé megérinteni a nemi szerveit sem. Ha egy nőt úgy kínoznak meg, hogy megerőszakolják, nem tesznek egyebet vele, mint örök időre erényövet tesznek fel rá, és ezt soha senki nem érintheti meg, még maga az áldozat sem. Egy kutya által megerőszakolt nő jóval szabadulása után is tisztátalannnak érezte magát, és állandóan mosdani akart. A kényszerítő körülmények között elkövetett tömegperverzitások áldozatai lelkileg úgy élik túl a traumát, hogy szolidaritást vállaltak egymással, összeölelkeznek, sírnak, és néha napokig egyetlen szót sem szólnak. De sok-sok idő múlva helyrejönnek.
Nem kell megijedni, nem az a cél, 
-Tessék? Mit merészelt? – hasított keresztül a szobán Dominika kisasszony felháborodott hangja. A jelenlévö rabszolgák összerezzentek.
A kínzások történetének az elemzői egyetértenek abban, hogy ennek a folyamatnak szexuális térre való terelése az ókori Rómában keresendő, a Coloseum mészárszékre emlékeztető viadalaiban, hiszen a gladiátorcsaták vagy a keresztények leöldöklése erotikus értelemben valósággal kielégítette a tömeget. Ebben a kontextusban a történelem folyamán egyre szorosabb kapcsolat alakult ki a szexualitás és a kegyetlenség között. Egyes keresztény szentek mártíriuma abban csúcsosodott ki, hogy kínzóik erőszakos módon értek hozzá nemi szerveikhez. A kínzás során gyakran éltek a felizgatás módszerével, ami néha már-már a szadizmus felé hajlott. Az egykori kínzómesterek főleg technikusok és orvosok voltak, mégis úgy érezték, hogy az áldozat hosszadalmas gyötrése és lelassított halálba küldése a Teremtőhöz hasonló hatalommal ruházza fel őket.