PárForintos

Szerintem a szex önkielégítés nélkül nem szex -és igen, meg is magyarázom, hogy ne mindig csak magamról írjak. Az jutott eszembe, hogy a férfiak mindig azzal a buta kérdéssel fordulnak hozzám, hogy én „szoktam-e masztizni”, illetve sokuk fantáziájában szerepel, méghozzá előkelő helyen, az önmagát kielégítő nő látványa. Ez a pornófilmek világából is kitűnik, hiszen számos ún. szóló filmet érhetünk el nőkről -férfiakról pedig szinte nem is találni ilyet, de ez nem olyan meglepő, hiszen nem a nőknek szól a pornó, vagy nagyon is meglepő, mert a meleg pasik komoly pornófogyasztó réteget képeznek. Azt akarom ezzel mondani, hogy a női önkielégítés egy túlmisztifikált jelenségnek tűnik, mint valami illúzió, amiről találgatunk, hogy vajon van-e vagy nincs. És főleg női körökben abszolút tabu az ilyen szokások megosztása -tisztelet a körülöttem élő néhány kivételes nőknek.

Ezzel szemben az, hogy a férfi kiveri a farkát, mindennapos, elfogadott jelenség. Olyannyira, hogy pl. szexshopok működtetnek kis fülkéket erre a célra. De a köznapi életben is természetes jelenség, hiszen rengeteg szleng szavunk van rá, a nyelvhasználat és pl. a humor területén is kézenfekvő, aktuális dolog.

Hogy ennek mi az oka, az most nem érdekes, a következménye viszont annál inkább. Merthogy szerintem ez a felállás meghatározza a női-férfi szexualitás közti (egyik) különbséget, pontosabban a szexualitáshoz való hozzáállásunkat. Aki önkielégít, az kénytelen használni a fantáziáját -sajnos vagy szerencsére. A fantázia elég hasznos, ha szexről van szó. A magunk kedvére fantáziálni pedig különösen az: segít megérteni, mi az, amire vágyunk, mi esik jól; nyitottá tesz azáltal, hogy elképzelünk helyzeteket és segít kitalálni, vajon hogy éreznénk magunkat benne stb. A nők egy része (fogalmam sincs milyen arányról lehet szó), egyáltalán nem csak vagy ritkán végez önkielégítést és ezzel éppen ezt a kulcsfontosságú területet hagyja ugaron.

Hiszen a vágyak ott kezdődnek, hogy saját magunk számára megfogalmazzuk őket, a következő lépés pedig a másik felé való közlésük. De ha a fantáziánkat nem engedjük szabadjára, nincs mit közölni a másikkal. És tudom, hogy mindig két emberről van szó és a másiktól mindig lehet tanulni, ha átadjuk neki az irányítást, de kérdés, hogy az tényleg elég lehet?! Magunkévá tehetjük valaki másnak a szexualitását, ez csak a könnyebb út. Sokkal izgalmasabb, ha mi magunk dolgozunk meg érte és vele. Úgyis mindig ott lesz egy másik, aki hatással lesz ránk, de neki is sokkal könnyebb, ha kölcsönösen teremtünk valamit, ami közös. És ebben az értelembenaz önkielégítés megalapozza a szexualitást.