Elborzasztó mérhetetlen baszdüh uralkodik rajtam el ezidőtájt, holott reggel elővigyázatosan magamoz nyúltam gyorsan, mert tudtam, hogy ez lesz. Pontosabban azért játszottam olyat, hogy hátha úgy nem, ha elébe megyek az olthatatlan vágynak – oltással.
De de.
Ittam tegnap, ez az oka, nem vitás. Tudtam, hogy ez lesz, mindig ez van. Minden másnap. Bármit megdugnék. Bárkit is, de az túl szűk kör. Vagy bármi. Akárhova, akárhogyan. Mindegy, csak szex legyen.
De tényleg.
A legjobb SZEXSHOP itt! – A legjobb POTENCIANÖVELŐK itt!
Egy rövid levelet juttattak el hozzám mindössze, melyben közölték: nem akarnak többé látni. (És valóban nem is láttam őket azóta.) Ennek ellenére benn jól éreztem magam. Olvastam rengeteget, sok érdekes fazonnal haverkodtam össze. Volt egy köztük, akit azért ítéltek el, mert megölte az anyósát. Azzal védekezett a bíróságon, hogy ő csak borotválkozott, a vénasszony meg beleszaladt a nyitott borotvába. Szakállas történet, ezren védekeztek már így előtte is, azoknak se hitték el, meg neki se. Pedig ő az egyetlen, aki nem hazudott. Ebben biztos vagyok: tényleg véletlenül nyírta ki a kedves mamát. Mindazonáltal nem bánta, hogy bekerült a kaptárba. Edzett, mint egy állat és leszokott az italról. Azt mondta, ha kimegy, jól elveri az asszonyt, mert nem állt mellé a tárgyaláson, aztán otthagyja, keres valami hamvas puncit egy másik városban és boldogan él, amíg meg nem hal. Naiv ember volt. Nyolc hónappal előttem szabadult, de mielőtt én kijöttem, vissza is hozták: agyonverte az asszonyt. Illetve ez is baleset volt. Megütötte a nejét, az meg olyan szerencsétlenül esett, hogy az asztal sarka kiloccsantotta az agyvelejét. Persze senki nem hitte el ezt a verziót, holott biztos, hogy igaz. Én tudom. Mindenesetre a faszi életfogytiglant kapott. Leghamarabb tizenöt év múlva szabadulhat. Azt mondta, nem bánja, a börtönben nem rossz, és tizenöt év múlva még csak negyvenhét lesz, akkor is kereshet egy hamvas puncit, akivel elhúz a vérbe. Bírom az ilyen krapekokat, komolyan mondom. Amikor végül kiengedtek, megkerestem a régi gyerekeket, elvertem egyiket-másikat, visszaszereztem a kocsikat és ameddig lehetett, folytattam a benzin bizniszt. Néhányan, akiket ismertem, időközben áttértek drogra, de nem tartottam velük. Már nem érdekelt a csempészés. A pénz is alig. Egészen más terveim voltak. Egy reggel fogtam magam és átmentem Szerbiába egy szerb haverral, s ott beálltam a csetnikek közé. Régen dédelgetett vágyam volt már ez. Boszniába mentünk. Életem legizgalmasabb és legcsodálatosabb hét hónapja volt. Nem tudom, hány embert lőttem agyon, nem is érdekel. Rám is lőttek. El is találtak végül alaposan, azért hagytam abba. Ellőtték a jobb kezemet. Alig bírtak életben tartani. Kaptam papírokat Belgrádban, amivel igazolhattam, hogy baleset ért. Ez jó volt, de nem változtatott azon, hogy egy kripli lett belőlem, egy félkezű kripli. Hazajöttem. Be akartam fejezni a főiskolát, nagy nehezen vissza is vettek levelezőn, lediplomáztam. Nyitottam egy pékséget, azóta is megvan. Lecsillapodtam. Talán a kezem, a nyomorékságom miatt, mindenesetre lecsillapodtam. Ment a pékség, csordogált az életem. De egy fél éve az az egykori egyetemista lépett be a pékségbe. Felismert, a kurva anyját, felismert. Úgy tett, mintha nem ismerne fel, de felismert. Három nap múlva záráskor két haverjával jött vissza, hozták a csajt is. Mindig egyedül zárok. Az alkalmazottaimat hazaengedem, én meg bezárok, standolok, miegymás. Ezek akkor leptek meg. Ledöntöttek az asztalra, lefogtak, betömték a számat, aztán lecibálták a gatyámat és a csaj levágta a faszom. Nem herélt ki, hanem a pöcsömet nyisszantottá le és fel is aprította kis darabokra, nehogy visszavarrhassák az orvosok. Nem lettem impotens, csak nincs mivel basznom. Elismerem, okosan álltak bosszút. Nem is haragszom rá, az az igazság. A zsaruknak nem is mondtam meg, ki tette ezt velem. Hantáltam helyette mindenféle hülyeségeket. Elvégre igazuk volt. Ez nem is zavar. Más az, ami zavar. Leginkább az zavar, hogy egy dupla kripli vagyok: félkezű, fasztalan. Egy hasztalan senki. Ennyi a történetem. Maga érti? Én ugyan nem. Kér még egy fröccsöt?
No, igya csak meg, rendelek újat, ne aggódjon! Nem sajnálom én. Ital mellett jobban megy a beszélgetés. Nem untatom? Csak az igazat mondom, hihet nekem! Szóval. Még az általánosban neveztek el Matejnak, valami hülye jugó partizánfilm nyomán. (Ma meg már nemhogy partizánfilmek nincsenek, de Jugoszlávia se. Én aztán tudom! Majd… No, majd!) Az iskolában hetedikes koromra már mindenki így hívott. Aztán egy srácot az osztályból levittem edzésre, mert nagyon könyörgött, ő aztán elterjesztette a klubban is a becenevemet. Mikor nyolcadikban nyolcszáz méteren megnyertem az úttörő olimpiát, már a másik városokba való futók is Matejnak szólítottak. Lassan alig maradtak, akik tudták az igazi nevemet. Nem zavart. A szakközépben a tanárok is gyakran úgy szólítottak ki felelni: gyere, Matej, a táblához! Csak az újságok írtak rólam az igazi nevemen, nagy tehetségnek tartottak, a magyar atlétika ígéretének, a középtávfutás eljövendő sztárjának. Egészen addig, míg tizenhét éves koromban úgy ki nem ment a térdem, hogy behugyoztam fájdalmamban. Megoperáltak, fél évig sántikáltam, soha többé nem futhatok. Pedig az igazi olimpiáig vihettem volna! Szar ügy volt, még sírtam is. Vigasztalan voltam. Viszont az megmaradt nekem, hogy tiszteltek a múltam miatt, és sok srácot ismertem. Ezt a futásnak köszönhettem. Érettségi után felvettek az élelmiszeripari főiskolára. Ott is csak Matej voltam. Új aktualitást nyert a nevem, mert akkor tört ki a háború délen. Özönlöttek át a magyar és a szerb menekültek. Utóbbiak nagyrészt maffiózók voltak, mint hamar kiderült mindenki számára – a rendőrséget kivéve. Nekik tovább tartott rájönni, mint mindig. Lassú a felfogásuk. Nekem ezzel szemben igen gyors, hamar ráébredtem, hogy az embargó egy kincsesbánya: nekiálltam néhány haverral benzint csempészni. A fősulin nem lehetett pénzt keresni, de tanulni se nagyon kellett, mert jó fejem van. Volt időm csempészkedni. Ki is használtam. Dőlt a pénz. És el is folyt: nőkre, szeszre, autókra, ruhákra. Anyáméknak is jutott. Tudták ők is, honnan van, de nem érdekelte egyiket se. Pénz volt, és ez a lényeges. A legjobb ruhákban jártam, a legújabb autóban feszítettem. De ez nem volt elég. Ahogy – főleg az éjszakában jártamban-keltemben – egyre több olyan emberrel ismerkedtem meg, aki járt már a háborús övezetben, másra kezdtem vágyakozni. Nem volt elég a gazdagság meg a sikerek, a gondtalanság. A haverjaim meg időközben egyre-másra kezdtek kiszállingózni az üzletből, és mindig taplók jöttek a helyükbe. De nem hagytam abba. Új kocsikat vettem, és magam már nem jártam ki, csak az embereim. Szabályos maffiavezérnek éreztem magam. Sőt! Hadvezérnek! Egy este néhány komámmal erősen berúgtunk, aztán a múzeum környékén leheveredtünk a padokra, bámultuk a csillagokat. Nem sokáig bírtuk. Fölkerekedtünk újra, lementünk a folyópartra. Egy pasi ücsörgött a lépcsőkön a csajával. Egyetemista lehetett, lerítt az ábrázatáról. Szó nélkül belerúgtam, mikor elmentem mellette. Visszaszólt valamit, nem durván, de visszaszólt. Én meg megfordultam, elkaptam, felemeltem és leütöttem. A csaj vinnyogni kezdett, úgyhogy őt vettem kezelésbe. Lenyomtam a földre, felhúztam a szoknyáját, letéptem a bugyiját és megkúrtam. Három cimbora fogta le: egy a karjait tartotta, kettő a lábait feszítette szét. A fickója meg nézte. Őt ketten tartották, hogy jól lásson. Aztán a többiek is megbaszták a csajt szépen sorban, a pasija meg végignézte. Nem szólt egy szót se, csak nézett bennünket. A nő se kiabált. De nem tetszett, ahogy az az ipse néz. Az se, ahogy a picsa hallgatott. Sírnia kellett volna mind a kettőnek, vagy könyörögnie. A végére elcseszték az egészet. Fejbe rúgtam a manust. Utána behajítottuk a vízbe, meg a nőjét is. Megfulladtak volna gyorsan, de azért azt nem akartam. Valahogy túl szép és túl egyszerű lett volna úgy. Kihúzattam őket inkább. Ennek köszönhetően másnap már körözés alatt álltunk mint ismeretlen tettesek. Leszartam. Nem érdekelt. Két nap múlva ugyanott bámultam a vízben tükröződő csillagokat. Akkor fogtak el. Nem álltam ellen. Untam magam. Kíváncsi voltam a sittre. Másfél évre varrtak be. Igazság szerint háromra, de utóbb feleztek. Anyám és apám már a tárgyalás idején sem vettek tudomást rólam, s a börtönben sem látogattak meg… Folytatom!
Baszdmeg, de komoly! Részletek 
Baszdmeg, de komoly! Részletek 
„Az oltáron baszik meg kurvákat a mise alatt; meztelen seggel fekszenek a szent kövön. Egy meztelen lányt lovagló ülésben ültet rá egy nagy feszületre; ebben a pozitúrában bassza pinába hátulról úgy, hogy a Krisztus feje a kurva klitoriszát dörzsöli. Egy fiú rászarik neki a paténára, ő meg leeszi róla, miközben a fiú szopja a faszát. Két lány rászarik neki egy feszületre; aztán ő is rászarik; és a bálvány arcát borító szarral dörgölik a faszát.”
Alant ömlesztve olvashatóak az utóbbi hónapok legesszenciálisabb keresőszavai és kifejezései: