Author Archives: Tortenet - Oldal 14

Orgia a természetben

Szerző: Tortenet Időpont: 2010 Nincs hozzászólás

Azon a nyáron haza sem jöttünk a Balatonról. A barátaimmal voltunk szüleim nyaralójában, amikor a következő történt. Egész nap a strandon lógtunk, este pedig diszkóba készültünk. Vagy lehet, hogy nem is készültünk, egyszerűen csak elmentünk. A lényeg az, hogy egyszercsak ott voltunk egy menő helyen, többszáz fiatallal együtt és táncoltunk. A társaság, akikkel mentem, pillanatok alatt szétszóródott, és azt vettem észre, hogy állok, illetve táncolok a parkett kellős közepén, és sehol egy ismerős arc.
Persze, nem estem kétségbe, előfordult már máskor is., hogy mindenki úgy ment haza, ahogy tudott, ha a buli végén nem találtuk meg egymást. Fél órán belül összeszedtem két srácot, akik együtt jöttek, és felajánlották, ha nem találom meg a többieket, haza visznek. Egy pillanatig sem kerestem tovább őket, hisz helyesek voltak a fiúk. Különösen az egyik, egy szőke, kék szemű srác, valami gép adás-vétellel foglalkozik. Szóval, nem bántam egy kicsit sem, hogy csak úgy ott hagytak a többiek. Elég jól elvoltunk így hármasban. Ittunk egy keveset, és táncoltunk. Hajnali három lehetett, amikor hazafelé indultunk kitűnő hangulatban. A szőke vezetett, mellette ült a barátja, én pedig hátul. Pont egy hatalmas búzamező mellett haladtunk el, amikor én előre hajoltam, és szájon csókoltam a szőkét.
Az első dűlőútra bekanyarodott, és leálítota a kocsit. Valamit súgott a barátjának és kiszállt. Én természetesen utána mentem. A csomagtartóból kivett egy vastag, puha takarót, és leterítette a búzaszálakra. Ledőltünk és csókolódzni kezdtünk. Szenvedélyesen csókolt, rendkívűl érzékien. Kezeivel pedig melleimet simogatta, és a ruhám alá nyúlt. Egyszer csak megdöbbenve éreztem, hogy egy harmadik kéz elindult a lábamon lefelé, egyenesen a szoknyám alá. Mivel félig a szőke fiú alatt voltam, csak fél szemmel tudtam lenézni, bár erre se nagyon volt szükség, hiszen biztos voltam benne, hogy a másik srác az, aki a combomon ügyködik.
Furcsa izgalom lett úrrá rajtam, így nem ellenkeztem. Hagytam, hogy lehúzza a bugyimat, és nyelvét a puncimba dugja. A szőke a fejem fölé térdelt, és lehúzta a zippzárját. Finoman a fejem alá nyúlt és számba adta farkát. Lassan, finoman szopni kezdtem és egészen tövig benyeltem, úgy, hogy makkja a torkomban volt. Hosszú másodpercekig benn tartottam, és lassan engedtem vissza. Ezt még vagy háromszor megcsinátam, és mivel éreztem, hogy többet nem bírna ki, kiengedtem a számól és melleim közé fogtam. Közben a másik fiú már dedugta a farkát a puncimba és mozgatni kezdte a fenekét.
Szerencsére a cicijeim nem mindennapiak, így azután a szőke már alig bírt magával, ahogy beszorítottam közéjük a farkát. Minden lökésnél kibújt a vége az állam alatt. Az egyik ilyen mozdulatnál felnyögött és sugárban ömleni kezdett nyakamra a forró ondó. Jutott belőle arcomra és cicijeimre is. Azonnal bekaptam a végét és a maradékot az utolsó cseppig kiszívtam belőle, amit igazán élvezhetett, mert nagyokat sóhajtva, hangosan nyögdécselt. Nem engedtem ki a farkát a számból, hanem addig kényeztettem nyelvemmel, amíg kőkemény nem lett. Közben a barátja tele lőtte puncimat spermával, és ki is csúszott a farka. Gondoltam, elszórakozom egy kicsit a fiúkkal. Négykézlábra álltam és a szőke hátulról kezdett dugni, amit egyébként imádok. A barátja félig elém feküdt és kezelésbe vettem a farkát. Alig kezdtem el szopni, már ismét úgy állt, mint az elején. Ráültem hát falloszára és előre dőltem.
A szőke vette a lapot és megpróbálta farkát a fenekembe dugni, de nem akart sikerülni. Az egyik ilyen kísérletnél azután véletlenül becsúszott farka a barátja pénisze mellé. Hírtelen megfeszült bennem a két kemény farok és egy kicsit kellemetlen is volt, de csak az elején. Rendkívüli volt, ahogy a két fiú megpróbált egyszerre mozogni, és ahogy ki-bejárt bennem falloszuk. Persze nem sokra mentek, így azután a szőke mégis megkereste a lyukat a fenekemen és ujjaival kitágítva, fenékbe dugott. Mindketten mozdulatlanok maradtak, csak arra ügyelve, hogy ne csússzon ki, én pedig mozgatni kezdtem a fenekemet.
Soha nem éreztem ilyet és most sem tudtam uralkodni magamon, óriásit élveztem. Majdnem ugyanaban a pillanatban a szőke kirántotta farkát a fenekemből és a hátamra élvezett. Éreztem, ahogy a meleg geci folyik le a csípőmön. A másik fiú sem bírta sokáig. Még kirántani sem tudta a farkát, belém engedte a második adag spermát is. Harmadszorra már egy kicsit nehezebb volt formába hoznom őket, de megérte, mert talán az volt a legjobb menet.
Utoljára tele locsolták az arcomat egyszerre, és mivel akkor már világos volt, láttam a kéjtől eltorzult képüket is, miközben folyt rám a finom nedű a végérvényesen kiürült farkukból.
Ahogy kéjtől fáradtan hanyatt dőltem, eszembe jutott, hogy vannak vidékek, ahol a búza népies neve: élet. Hát igen -gondoltam- ez az igazi élet!

A legjobb SZEXSHOP itt! – A legjobb POTENCIANÖVELŐK itt!

Az engedékeny rendőr megbaszott

Szerző: Tortenet Időpont: 2010 Nincs hozzászólás

Egy mámoros, táncos éjszaka után, ahol jól éreztem magam, hajnalban a felkelő nap fényénél, lágy nyári szellő simogatását élvezve testemen indultam hazafelé. Pár koktél volt bennem és kihasználva azt, hogy alig vannak az utakon, élveztem a száguldást. A rádióban jó zene szólt, dúdoltam közben. A Petőfi hídon átérve, mikor már majdnem otthon voltam, egy rendőrt vettem észre. Lassítani próbáltam. Persze hiába, a rendőr azonnal félre állított, hát kénytelen voltam megállni.
Jókedvűen ránevettem és kezdtem lehúzni a kocsi ablakát. Minden porcikám remegett. A rendőr hivatalos hangnemben megszólalt, bár tekintetén látszott, hogy szimpatizál velem, és szemeivel majdnem felfal.
Mi a sietség oka?Hajlandó vagyok-e belefújni a szondába?
Magyarázkodtam, hogy csak elkerülte figyelmem a sebesség korlátozó tábla, meg, hogy alig vártam, hogy haza érjek. Azt, hogy ittam volna, próbáltam tagadni. A biztos úr vonzalma ellenére felém nyújtotta a szondát – hisz mégis csak hivatalból van jelen.
– Kérem, fújjon bele, hölgyem! – szólt rám szigorún.
Zavaromban próbáltam kérlelni a rendőrt, hogy tekintsenek el ettől, de ő még erőteljesebben rám förmedt, ha nem vagyok hajlandó megfújni, kénytelen lesz vérvizsgálatra bevinni.
Megadtam magam és kelletlenül bele fújtam. A teszt pirosan villogott, amelyet érces sípszó követett. Rezdületlen arccal kérte, hogy szálljak ki a kocsiból.
Lábaim remegtek az izgalomtól és fáradtságtól, látszott, hogy nehéz megállni. Kérlelni kezdtem a rendőrt, hogy engedjen el, az életben még soha sem követtem el semmilyen szabálysértést. A rend szigorú őre azonban vaskalaposnak tűnt.
Én meg csak kérleltem tovább… közben elkezdtem lassan a vállamról lecsúsztatni ruhám pántját jelzésként, csak tekintsen el a büntetéstől. Végig sem gondoltam igazán, mit csinálok, de hirtelen jobb ötlet nem jutott eszembe.
– Hova gondol hölgyem, úgysem engedhetem el a büntetést – szólalt meg a férfi, bár legszívesebben azonnal letépte volna a ruhát rólam, látszott rajta.
– Higgye el biztos úr, nagyon vonzónak találom, és ha nem ilyen körülmények között találkozunk ön sem gondolna rólam semmi rosszat.
– Lehet, lehet…. – dadogta a rendőr és már lelki szemei előtt látta, amint megadóan szerelmeskedek vele.
– Senki nem láthat meg minket, és egy kis kaland önnek sem lenne ellenére – hadartam bátrabban, látva elbizonytalanodását. Közelíteni kezdtem felé. Megfogtam a kezét, azután a motorháztető felé húztam. A férfi már nem volt ura tetteinek. Nem számolt a következményekkel, mi lesz, ha valaki meglátja, amint egyenruhában az út szélén szerelmeskedik velem.
Közben felkúsztam a motorháztetőre és még közelebb vontam magamhoz. Félre húzta feszes sztreccsruhám vállpántjait és csókolni kezdte a nyakam önfeledten. Megmarkoltam a fenekét, majd hátra dőltem a kocsi orrán, és átadtam magam az élvezeteknek. Vaskos ujjaival végig simította forró combjaimat, széttárta lábaimat és elkezdte nyalogatni a lábfejemet. Lassan haladt feljebb és feljebb, egészen addig, míg el nem ért tüzelő puncimhoz. Először a nagyajkakat nyalogatta, majd megtalálta a csiklómat, ami már előre meredezett a vágytól. Ekkor hirtelen felnyögtem az élvezettől. Ő nyalogatta, szívogatta, majd gyors mozdulattal a vaginámba hatolt nyelvével, szinte azzal kefélt. Heves nyögdécselések kíséretében juttatott a csúcsra. Gyengéden megfogta derekam és megfordított, majd elkezdte kicippzározni egyenruhája nadrágját. Egyik kezével dagadó kebleimmel játszott, a másikkal merev farkát keményen odadörgölte vaginámhoz. Megragadtam a kezét és elkezdtem szopogatni ujjait. Ekkor hatolt belém jó mélyre, teljesen fel, mélyen, majd ki. Nagyokat nyögött és gyorsabban kezdte venni a levegőt. Egyre ütemesebben mozgott forró, nedves puncimban a farka. Ekkor sikítottam egy hatalmasat, ezzel jelezve orgazmusom. Nem sokkal később ő, a rend őre nyögött óriásit, miközben belém lövellte nedveit, majd rám borult. Pár percig még élveztúk egymás közelségét, utána megpróbáltam összeszedni magam és kicsúszva a férfi alól megkérdeztem:
– Most már elmehetek?
– Igen, de óvatosan – intett figyelemre.
Ekkor mindenki beült saját kocsijába, búcsút intettünk egymásnak és elhajtottunk.
Azóta számtalanszor terelt erre a sors, de soha többet nem találkoztam az engedékeny biztos úrral… sajnos.

A legjobb SZEXSHOP itt! – A legjobb POTENCIANÖVELŐK itt!

Koromsötét

Szerző: Tortenet Időpont: 2010 Nincs hozzászólás

Egyetemista voltam és csóró. A szüleim támogattak, de nem várhattam el tőlük, hogy túl sok pénzt adjanak. Maradt az, hogy igyekezzek jó eredményt elérni az ösztöndíjhoz, illetve egyéb forrásból egészítsem ki a jövedelmemet. Ez az egyéb forrás magánórák tartása volt. Tanítottam mindent (magyar, történelmet, nyelveket) mindenkinek (fiatalnak, öregebbnek) és nagyon élveztem. Pénzt kerestem, de úgy, hogy még tetszett is. Lassacskán minden időmet a magántanítványok tették ki. Egyszer egy tőlem 10 évvel idősebb hölgy (Kriszti) jelentkezett nálam, hogy engem ajánlottak miszerint felvételire nagyon jól fel tudom készíteni. Kriszti nagyon szép volt, vékony, de sportos test, gyönyörű hosszú szőke haj és ami tetszett, hogy szinte soha nem használt semmi sminket. Teljesen természetesen volt szép. És persze most is az. Hát nem sok idő volt (alig 2 hónap) és enyhén szólva voltak foltok a tudásában, de belevágtunk. Nem is vették fel, de nem csodálkoztunk, hanem folytattuk a munkát. Közben jó barátság alakult ki köztünk. Megtudtam, hogy éppen elvált. Nem volt semmi extra. Első nagy szerelme vette el, de az évek alatt a láng kihunyt és valahogy egyszerre úgy érezték már nem egymáshoz valók. Szépen megbeszélték és különösebb lelki megrázkódtatás nélkül elváltak. Nem sokkal utána a volt férje újra megnősült és Kriszti még az esküvőre is elment.
Folytak az órák, hetente egyszer, kétszer mikor hogy értünk rá. Egy külvárosi részen lakott, egy hosszú utca végén, ahol nem volt világítás és a busz elég messze állt meg a házától. Ezért aztán ha télen sötétben mentem hozzá, akkor a buszhoz autóval kijött elém és vissza is vitt legalább a buszig. Így történt egy nevezetes szép napon. Eljött elém, hazavitt, megkezdtük az órát. Teázgattunk és közben beszélgettünk. A szokásos kellemes hangulatú óra volt. Nagyon jól éreztük magunkat. Egyszer csak áramszünet lett hirtelen. Sebaj! Beszélgettünk tovább. De az áramszünet hosszabbra nyúlt a vártnál és mondta, hoz gyertyát. Elindult ki, nagyon lassan tapogatózva, mert koromsötét volt. Kintről sem szűrődött be fény, mert utcán amúgy sem volt világítás mint mondtam. Már a nappaliban járt, amikor egyszer csak nagy robaj, valamiben megbotlott, elesett. Utána mentem, hogy segítsek, de én is csak tapogatóztam. A kanapét hamar megtaláltam, de aztán Őt is.
Majdnem felbotlottam benne aztán hozzáértem, tényleg nem szándékosan a melleihez. Elnézést kértem, mondta semmi baj véletlen volt. Megtaláltam a kezét megfogtam, felálltunk és mivel tudtam merre a kanapé odavezettem és leültünk. Azt mondta nem lesz gyertya, de ha tudom várjam meg az áramszünet végét. Folytattuk (volna) az órát. A kezét el akartam engedni, mert ültünk és már „biztonságban” volt. Azt mondta fogjam tovább. Elmondta, hogy gyerekkora óta nagyon fél a sötéttől. Piciként az volt a büntetés, hogy tökéletesen sötét szobába zárták akárhogy is kiabált. Ez a kegyetlen büntetés mély nyomokat hagyott benne, bár a szüleit nagyon szerette és mikor pár éve meghaltak balesetben mélyen megrázta. Ebben a házban lakott felnőttként is. Jó kezét fogva ültem mellette tovább.
Egyszer csak ahogy beszélek hallom nagyokat sóhajt és furcsán veszi a levegőt. Valamit kérdeztem Tőle. Nem válaszolt csak sóhajtott. Először nem tudtam mire vélni. Voltam már lánnyal, de ez a helyzet nagyon fura volt és valahogy nem vettem észre, hogy engem akar. Úgy sosem gondoltam Rá, mint nőre, eszembe sem jutott Vele a szex. Érezte, hogy én nem fogok kezdeményezni. Egyszer megszólalt: „Lehet, hogy meglepődsz, de én szeretkezni akarok Veled.” A meglepetéstől szóhoz sem jutottam, de Ő egyre jobban sóhajtozott. Felocsúdtam és elkezdtem a kezét, majd az arcát simogatni. „Így nagyon jó, lassan…… De nincs óvszer sajnos.” – mondta. „Van kedved szájjal?” Nem mondott semmit, csak hozzám hajolt és elkezdett csókolni, amit viszonoztam. De ez a csók is lassú volt. Végtelenül jól esett. Közben mindkettőnk keze elindult a másikon felfedező útra. Nem láttunk semmit és a kezünkkel kellett látni a másikat. Csókok, simogatások. Arcra, nyakra, kézre. Majd a pólójához értem, amit levettem róla, ő pedig az enyémet rólam. Ezután megsimogattam a melleit, aminél éreztem, hogy a melltartó alatt már ágaskodnak.
A melle nem volt túl nagy, de szép formás. Már amennyire a kezemmel láttam. Kigomboltam a szoknyáját ő a nadrágomat és felálltunk először én az övét húztam le lassan, majd ő az enyémet. Majd hanyatt dőlt és a kezem a bokájától elindult lassan felfelé a vénusz dombjához a comb belső oldalán. Ettől libabőrős lett, de hallhatóan nagyon élvezte. Továbbra is nagyon lassan csináltuk. Kezem felfedezte egész testét, és övé az enyémet. Nem láttunk semmit, de mégis láttam. Ha nem is a szemeimmel, hanem a kezeimmel. A simogatáson kívül meg is pusziltam minden porcikáját. Majd levettem a melltartót. A nyelvem elkezdett a bimbóival játszani, körbenyaltam, szopogattam. Elégedett sóhajjal nyugtázta ténykedésem. A bugyija teljesen átnedvesedett. A bugyi oldalán benyúlva simogattam a punciját. Éreztem, hogy nemrég borotválhatta, mert épphogy csak volt valami rövid borosta. Majd sürgetett, hogy vegyem le a bugyiját. Szép lassan lehúztam. Az egész este legdurvább mozzanataként megfogta a fejemet és oda tolta a puncijához, hogy nyaljam. Persze ez sem volt durva igazából. Szépen lassan elkezdtem nyalni egészen a feneke lukától a csiklóig.
Az eddigiek is tetszettek Neki, de ez áramütésként érte; néhányszor csak kívül nyaltam meg, de elélvezett. Egy pici pihenőt kért, miközben csókolóztunk, a kezem hol a mellét simogatta, hol a fenekét, combját, majd a puncijához értem, és simogattam és a csiklóját dörzsölgettem. A kezemet a szájához vitte szopogatta és visszatolta. Visszatolta a fejemet és ezúttal a csiklóját a számba vettem, szoptam és a teste rövidesen összerándult és nagyon hosszú mély orgazmusa következett, de ezután szinte azonnal kérte ujjazzam meg. Bedugtam egy majd több ujjamat a hüvelyébe és előbb lassan, majd egyre gyorsabb ütemben húzogattam. Közben a nyelvemmel a csiklóját nyalogattam, ajkaimmal harapdáltam. De a legfrenetikusabb akkor következett, amikor a nyelvemmel hatoltam be. Már harmadszor élvezett el, ezúttal hangos sikongásokkal kísérve. Majd ismét csókolóztunk. Ezután mondta, már biztos az én szerszámom is nagyon szeretne egy kis kényeztetést. Mi tagadás eddig bár a testem felfedezte, de ezt valahogy kihagyta.
Levette az alsónadrágomat a makkomat körbe nyalta és szépen lassan tövig bevette és istenien elkezdte szopni. Én majdnem elélveztem, a fejét megfogtam erre érezte, hogy inkább jobb ha leáll. De azért a farkamat simogatott tovább is. Én hanyatt feküdtem és rövidesen a puncija a fejem fölé került és 69-es pozícióban kezdtük egymást kényeztetni. Egyszer csak úgy éreztem nem bírom tovább, és ő is egyre nagyobbakat nyögött. Én a nyelvemmel a puncijában, a farkammal szájában. Ezt nagyon szeretem. Majdnem egyszerre élveztünk el. Az orgazmusom előtt kivette az utolsó pillanatban a szájából és úgy mentem el. Kicsit sajnáltam, hogy nem a szájába, hanem valahova a földre ment, de nem bánkódtam. De ugyanúgy feküdtünk tovább. Majd leszállt rólam, egymás mellé feküdtünk és azt mondta, csak orálisan még sosem élvezte ennyire, de kár hogy nem dughatom meg. Ennyiben maradtunk. Nem tudom meddig feküdtünk így. Egy idő múlva megkért, nyaljam ki még egyszer, de most rögtön hatoljak be. Oda mentem a hívogató puncihoz és bedugtam a nyelvem. Egyszer, kétszer, sokszor ….. A kezemmel a csiklóját dörzsöltem, vagy a mellbimbóival játszottam. Megint elélvezett.
Közben visszajött az áram. A szomszéd szobában felkapcsolódott a villany és némi fény átszűrődött. Nem túl sok, de felmérhettem szememmel is a testét. Felkapcsolta a lámpát a kanapénál, átment a másik szobába lekapcsolni a villanyt. Majd visszajött a kanapénál is lekapcsolta. Azt mondta így már nem is fél a sötétben. Közben látta és persze érezte is, hogy a szerszámomba visszatért az élet. Hanyatt döntött és azt mondta, most nem a szájával fog segíteni rajtam, hanem ki akarja verni. De nem ezzel kezdte. Körbe simogatta, puszilgatta a zacskómat, a péniszemet. Továbbra is lassan. Egyszer a kezével elkezdte tényleg húzogatni a farkamat. Kértem, hogy kicsit csinálja erősebben, amit meg is tett. Éreztem mindjárt itt a vége és meglepetésemre most pont az ellenkezőleg a korábbiakkal a szájába vette és oda élveztem el. Életem egyik legnagyobb orgazmusa volt. Utána azt mondta, hogy még sosem engedte, hogy a szájába élvezzenek, de valahogy ekkor kíváncsi lett. Ott a kanapén aludtunk el.
Reggel mire felébredtem ő már letusolt felöltözött. Miközben a reggelit készítette én is letusoltam felöltöztem. A reggeli közben megbeszéltük hogyan tovább. Nagyon jó volt és abba maradtunk, hogy a jövőnket nem a másikkal képzeljük el de ezt megismételjük többször is. Minden óra után a villanyokat lekapcsoltuk és szeretkeztünk, de mindig csak orálisan elégítettük ki egymást. Mikor már kezdett később sötétedni, egyre később jártam hozzá. A történet vége az lett, hogy másodszorra felvették. Egyszer utoljára világosban szeretkeztünk és akkor az orális szex mellett volt rendes szex is. De ez már nem volt olyan érdekes. A felvételi vizsgája után már kevesebbet találkoztunk de többet nem szeretkeztünk. Összejött élete nagy szerelmével. A kapcsolatot azóta is tartjuk, bár a párjával elköltöztek a Távol Keletre.

A legjobb SZEXSHOP itt! – A legjobb POTENCIANÖVELŐK itt!

Én és az osztályfőnököm

Szerző: Tortenet Időpont: 2010 Nincs hozzászólás

Évek óta bámultad a melleimet, a fenekemet, a lábamat. Óh istenem beleborzongok, ha arra gondolok, mennyire kívánhatsz. Hirtelen összerándultam, ahogy megéreztem kezének óvatos érintését nadrágom első domborulatán. Közelebb lépett, két karját derekamra fonta, farkam erőteljesen nyomódott hasának, szája milliméterekre volt az enyémtől, de nem csókolt meg. Ujjait nadrágom és derekam közé csúsztatta, majd lassan letolta rólam a felesleges ruhadarabot. Keze hatalmasra duzzadt péniszemre kulcsolódott, de nem csinált vele semmit. Majd szétrobbantam már a vágytól, annyira kívántam. Ösztönösen mozogni kezdtem, ő finoman mögém került és hátulról átölelve fogta meredező péniszem. Továbba teljes történetre

A legjobb SZEXSHOP itt! – A legjobb POTENCIANÖVELŐK itt!

A főnökasszony

Szerző: Tortenet Időpont: 2010 Nincs hozzászólás

Lassan, most már magabiztosan dobáltam le magamról a ruhadarabokat. Mikor végeztem odaléptem hozzá és átvettem az irányítást. Levettem róla a felsőjét, a melltartót és falni kezdtem hatalmas, kemény melleit. Kezemmel felhúztam a falatnyi szoknyát és erősen megmarkoltam csupasz fenekét. Simogattam ahol értem, teljesen elvesztettem önkontrollomat. Ő hangosan sóhajtozott, miközben megszabadítottam maradék ruháitól. Megfogtam és a derekánál fogva felraktam az asztalra. A nyakától lefele haladva végigcsókoltam meztelen testét kissé elidőzve a köldökénél, maj elém tárult a gyönyör forrása. Csodálatos, csupasz puncija volt. Ajkammal végigpásztáztam a szeméremdombját, a nagyajkakat és lassan, érzékien nyalni kezdtem. Puncija tocsogott a nedvességtől én pedig faltam nedveit. Szopogattam a csiklóját, ő pedig megrészegülve, a kéjtől zihálva vette a levegőt. Azt hittem nyomban elélvez, teste valósággal remegett. Belemarkolt a hajamba, majd felhúzott maga mellé. Tovább a teljes történetre

A legjobb SZEXSHOP itt! – A legjobb POTENCIANÖVELŐK itt!

A betörő SM történet

Szerző: Tortenet Időpont: 2010 Nincs hozzászólás

Zuhanyozás közben zajt hallok, de nem figyelek rá különösebben. Magamban elkönyvelem, hogy biztos a szomszédok. Különben is túlságosan fáradt vagyok, szeretnék mielőbb az ágyba jutni. Mint később kiderült, hiba volt a felületességem.
Miután szárazra töröltem magam, meztelenül kilépek a fürdőszobából. Elborzadva nézek szét a lakásban, a fiókok kihúzva, szekrényajtók kitárva, a holmijaim a padlón szétszórva. Egy pillanatig mozdulni sem bírok a megdöbbenéstől. Amikor magamhoz térek, az első gondolatom, hogy fel kell kapjak valamit magamra és értesítenem kell a rendőrséget. De amit megmozdulok, hátulról acélos karok ölelnek át és betapasszák a számat. Bár megpróbálok ellenállni, érzem, hogy az erőm nem elégséges az idegen kemény izmai elleni harcban. Végül is feladom, tűröm, hogy fogvatartóm rongyot tömjön a számba és ragtapasszal betapassza. Most már segítségért sem tudok kiáltani, amikor ezt végiggondolom, ismét megpróbálok kitörni a fogságomból. Hiába, semmi esélyem sincs, sőt egy hatalmas pofont kapok az állarcos férfitól. Az arcom égni kezd, bőrömön érzem az ujjai nyomát. A fájdalom ködén át hallom fenyegetését, hogy sokkal rosszabbul járok, ha nem működöm együtt vele.
Megadóan tűröm, hogy megkötözzön. Bokáimat összekötözi, olyan erővel, hogy úgy érzem, a kötelek a csontomba vájnak. Kezem a hátam mögé feszíti és könyökömet egymáshoz szíjazza. Úgy érzem, izmaim szétpattannak a kötelek feszítő érzésétől, melleim kidomborodnak, szinte ki akarnak ugrani testemből. A rabló az ágyra lök, egy pillanatra elveszítem tájékozódó képességem, ahogyan összekötözve hasra esem a puha ágyba. De még nincs vége, összefűzött bokáimat hátrafeszíti, és a combomhoz kötözi, olyan erősen, hogy lábaimat meg sem tudom mozdítani. Csuklóim még szabadok, vergődve próbálok szabadulni, de most már lehetetlen. A rabló azonban semmit sem bíz a véletlenre, egy szemernyi esélyt sem akar nekem adni ezért csuklómat a bokáimhoz szíjazza.
Ezután ott hagy az ágyon mozdulatlanságra kárhoztatva. Hason fekszem, nem látom, mit csinál, de a zajokból hallom, hogy tovább kutat a lakásban. Még egy perc sem telhetett el, de már nem figyelek a zajokra. Nem tudok másra gondolni, csak a testemet feszítő, húsomba mélyedő kötelekre, és arra, hogy bármit megtennék, csak oldozzon ki. Könyörögni szeretnék, de a betapasztott szám ezt nem teszi lehetővé. A fájdalomtól és a félelemtől egy gyorsabban szedem a levegőt, ami fújtató hangot hallatva áramlik az orromon keresztül. Hirtelen rám tör a pánik: mi lesz, ha megfulladok. Ekkor érzem, hogy a rabló megfogja a vállam és durván hanyatt fordít. Felsikoltanék a fájdalomtól, ahogy testem magam alá gyűri az összefeszített kezeimet és a hihetetlenül szorosra kötözött bokáimat.
A rabló felmutatja zsákmányát: hitelkártyákat és néhány ékszert. Követelőzve kérdezi, hová rejtettem a pénzt. Soha nem tartok nagyobb összegű pénzt itthon, nagyon igyekszem a bankkártyákat használni, tehát megrázom a fejem. A rabló vagy azért, mert nem hisz nekem, vagy mert úgy érti, nem akarok együttműködni, kiabálni kezd és kiszalad a szobából. Egy favonalzóval tér vissza és keményen ütni kezdi az ég felé meredő melleimet. Menekülni
próbálok, és bár nem vagyok semmihez sem hozzákötözve, az álarcos férfi tökéletes munkát végzett, összekötözött tagjaimat mozdítani sem bírom. A legtöbb ütés az időközben megkeményedett mellbimbómat éri, hihetetlen fájdalmat okozva. Sírás rázza testemet, szipogva próbálom kapkodni a levegőt. Az ütlegelés abbamaradt. Lepillantok a melleimre, mindkettő vörös az ütésektől, sőt néhány kéklő csíkot is felfedezek. Fogvatartóm nem kérdez semmit, ragtapaszt vesz elő és beragasztja az orrom. Ez felkészületlenül ért a tüdőmben nem sok levegő maradt. Vergődve próbálok menekülni, de nem tudok. Amikor letépi az orromról a ragtapaszt, görcsösen próbálok lélegezni, már éppen magyarázkodni próbálnék, amikor kezeivel befogja az orrom. Nemcsak a tüdőmet feszítő fájdalom kínoz, hanem a félek is. Amikor már nem bírom tovább, ismét levegőhöz juthatok.
A rabló dezodoros flakon helyez szeméremajkaim közé, és durván megtolja azt felfelé, be a testembe. A fájdalom hullámokban önti el testemet, de sikolyaimból csak enyhe nesz szivárog ki a külvilágba. Mivel ismét nemleges választ adok, két csipesz kerül a mellbimbóimra. A fájdalom nagyon erős, szinte az egész testem tűzben ég, de ez még mindig nem elég. Ismét beragassza az orromat és verni kezdi combjaim belső felét. Elviselhetetlen a fájdalom, tehetetlenül vergődöm a kötelek szorításában, már a szemem is kiguvad a levegő hiányától, amikor vége, az ütések abbamaradnak, a számról lekerül a ragtapasz. Fuldokolva köpöm ki a számba tömött rongyot, amikor ez sikerült zihálva kapdosom a levegőt. Két csattanást hallok, a mellbimbómról lekerült a csipesz, pokoli fájdalmat okozva. Sírva könyörgök a rablónak, nem tartok itthon pénzt, könyörgöm, ne gyötörjön tovább. Esdeklésem süket fülekre talál, a betörő nem hisz nekem. Taszít egyet a pinámba tömött flakonon, és amikor sikolyra nyitom a szám, ismét belekerül a rongy, ajkamra tapad a ragtapasz. Ismét érzem az ütések fájdalmát. A vonalzó éle ekkor már kizárólag a mellbimbómon csattan. Kínlódva vonaglom a verés alatt és így a kötelek a húsomba mélyedve már az izmaimat kínozzák. Amikor már úgy érzem, nem bírom tovább, kínzattatásom abbamarad. A rabló is belátja, nem tartok itthon pénzt, hiszen ennyi szenvedés után már bizonyára elárultam volna a rejtekhelyet. Fogvatartóm megszabadít a dezedoros flakontól és a pénz helyett más örömök elé nézve, felémhajol. Már érzem is, hogy egy kemény, meleg tárgy hatol belém, a betörő kikötözve magáévá tesz.

A legjobb SZEXSHOP itt! – A legjobb POTENCIANÖVELŐK itt!

Erotikus és perverz történetek

Szerző: Tortenet Időpont: 2010 Nincs hozzászólás

Az új rabnő
Vasárnap viszonylag korán keltem, ellenőriztem, hogy minden megvan-e, ami a tervezett szeánszhoz kell, aztán kényelmesen megfürödtem, majd felöltöztem. Persze nem vittem túlzásba, csak annyit vettem magamra, amennyi a terveimhez szükséges volt. Tíz óra előtt két perccel megszólalt a kapucsengő, előbb egy hosszú, majd egy rövid, végül ismét egy hosszú jelzést adva. Rápillantottam a kis képernyőre: a kapuban Anita állt. Megnyomtam a nyitógombot, láttam, amint bejön. A további kamerákon minden lépését nyomon követhettem. Az előszobában megállt, ránézett a kezében levő papírra, majd körülnézve egyenesen a lépcsőhöz indult. Figyeltem, ahogy lejön, majd végig a folyosón. Amikor az ajtóhoz ért, kikapcsoltam a képernyőt. Az ajtó kinyílt, Anita belépett, becsukta az ajtót, és lehajtott fejjel megállt. Kicsit vártam, majd megszólítottam.
– Igen?
– Úrnőm, parancsa szerint megjelentem szolgálatára – mondta anélkül, hogy felnézett volna.
– Vetkezz! Pucérra! Tovább a teljes történetre

Bejelentés nélkül a számba élvezett
A dolgok végére levarázsolta a gumit, odakért cumizni [ekkor még fogalmam sem volt, hol tart], egyszercsak folyt szét a számon a magja. Jópárszor megálmodtam már, hogy ha valaki egyszer velem így jár el – azaz előzetes egyeztetés nélkül -, a cipőmet is a lépcsőházban fogom felvenni, olyan sebesen távozom. Mondanom sem kell, hogy nem így történt, de a megrökönyödésemet, és a játék elszúrását, tudniillik nem nyeltem vagy maszatoltam vagy mittudomén, azonnali verbalitással kísértem: eddig még nem csináltam ilyet. Talán az is közrejátszott, hogy félrekommunikáltuk az eseményt, mert előtte még azt is megkérdezte, hogy szűz vagyok-e még, én erre minden kétséget kizáróan tiltakoztam. Tovább a teljes történetre

Megbaszott a tanárom
Imádtam, ahogy a szájával kényeztet, a csiklóm hatalmasra duzzadt az izgatásra. Nyelve hol körkörösen szaladgált csiklómon, hol le fel nyalakodott rajta, hol pedig szájával rátapadva heves szívással ingerelt. Miközben a csiklómon játszadozott, egyre több ujját mélyesztette belém, és egyre gyorsuló ritmusban mozgatta ki-be puncimban. Nem is kellett sok idő, hogy elöntse tetemet a forróság, és elélvezzek. Apró sikításokkal éltem át az orgazmust, ami egész belsőmet átjárta. Nem sokáig pihentünk, felhúztam magamhoz Karcsi bát, és egy futó csók után helyet cseréltünk, és most én térdeltem a lábai közé, egyenesen farkasszemet nézve a farkával. Először csak simogattam dárdáját, makkját körbe-körbe nyalogattam, majd lassan lefelé haladtam végig a fakán. Kicsit elidőztem a golyóin, majd vissza felhúztam az ujjaimat rajta. Tovább a teljes történetre

Tanácsok és tapasztalatok kutyaszexhez
Estefelé úgy 18 körül kivittem toalettre , akkor körbepisilte az udvart, bejöttünk, kapott finom Norvégiából ajándékba kapott csemegevacsikát,- aztán a hasa alá nyultam. Éreztem, hogy a nagy meleg Kincsem félig kijött. Kapott rá egy puszikát, mert dolgom volt, telefonáltam németbe, aztán még matattam a konyhában egy kicsit , a puncim gyanúsan melegedett a melegítö nackóban. Hamer elökészitettem magamat a legfontosabbra, aztán hallottam a siró hangját már, így beosontam. A gerjedelme már igen nagy volt, így gyorsan letérdeltem Neki, felsötestemmel az ágyamra borulva, ami remek póz nekem is és neki is nagyon kényelmes. Hosszan és nyögdicsélgetve hágott, nem spórolt sem az idövel, sem a felgyülemlett erejével,és az ajándékot amit kapott, tüzforró lüktetések között kiadott viszont ajándékkal hálálta meg,ami olyan örömet szerzett nekem, hogy a testemböl kiment az erö. Remegtek a lábaim. Bennem maradt még vagy 2 percig, nyugodott a feje lihegve a vállamon. Tovább a teljes történetre

A legjobb SZEXSHOP itt! – A legjobb POTENCIANÖVELŐK itt!

Csipesz és korbács

Szerző: Tortenet Időpont: 2010 Nincs hozzászólás

a Gazda	a Rabnő
Amikor belépek, és elindulok a karosszékemhez, akkor jössz be a fürdőből. Látom, hogy egy pillanatra megdermedsz, majd gyorsan letérdelsz, de úgy teszek, mintha nem vennélek észre. Nyugodtan kirakom a kisasztalra a cigarettámat, kicsit rendezkedem is rajta, és leülök. Rágyújtok. Az első slukkot mélyen leszívom, és lassan fújom ki. Csak ekkor szólítalak meg.	Megérkezem. A szoba üres, Te még nem vagy itt. Miközben a fürdőbe sietek, az órámra pillantok: jól van, bőven van időm mindenre. Gyorsan levetkőzöm, elrakom ruháimat; ha valamiért bejössz ide, ne találj rendetlenséget. Belépek a zuhanyfülkébe, megnyitom a csapot és letusolok. Hamar végzek, hiszen indulás előtt is zuhanyoztam, csak az út porát, izzadtságát kell lemossam. Alaposan megtörülközöm, és befújom magam a dezodorral, melynek annyira szereted az illatát. A tükör elé lépek, hogy arcom is rendbe hozzam. Jaj, a fülbevaló! Le kell vegyem, egy rabnő nem hordhat ékszert. Odateszem órám és gyűrűm mellé, közben nyugtázom: még majdnem 10 perc van érkezésedig, nem kell kapkodjak. Hamar végzek a sminkeléssel: csak egy kis alapozó, semmi rúzs, és kihúzom a szemöldökömet. Szempillámat nem; úgysem fogom sírás nélkül kibírni, ne kenődjön el. Ugyanezért nem festem be szemhéjamat sem; Te sem szereted, ha ki vagyok ?mázolva?. Még egy gyors ellenőrző pillantás: minden rendben, kész vagyok, mehetek. Ám mikor belépek a szobába, Te már karosszéked felé sétálsz. Belém hasít a rémület: csak nem késik az órám? Tegnap még pontos volt! Gyorsan letérdelek. Még nem vettél észre! Illetve biztos észrevettél, de nem mutatod. Nem merek rád nézni, nem is szabad. Hallom, ahogy a kisasztalon motozol, leülsz, rágyújtasz.
– Gyere ide!
Lassabban közeledsz, mint ahogy várom. Bár a térden csúszás lassabb, mint a járás, tudom, hogy tudsz ennél gyorsabban is. Végre ideérsz, és felveszed a szabályos tartást: sarkaid zárva, térdeid széles terpeszben. Kezeid hátul, összekulcsolva, fejed lehajtva. Hosszú, sötétbarna hajad szabályosan összefogva, és még csillog rajta pár vízcsepp: az iménti tusolás nyomai.	Elindulok feléd. Közben azon gondolkodom, mivel fogsz büntetni a késésért. Ha tartod magad a szokásaidhoz, akkor lehet tenyeres a nádpálcával, lehet körmös a vonalzóval, de lehet talpas is a gumibottal. Mimet és mivel vered el? És hányat kapok? Két percnél nem lehet több a késés, hiszen Te is csak most érkeztél meg; ha hármat – hármat kapok mindegyikért, még azt is ki lehet bírni. Megérkezem. Igyekszem minél szabályosabban elhelyezkedni: szétterpesztet térdekkel ülök összezárt sarkaimon, kezeimet összekulcsolom a hátam mögött, fejemet lehajtom.
– Hol kell várjál rám? – Itt, Gazdám.
A szigorú hangon feltett kérdésre már a válasz hangjából kiérzem a félelmet a várható büntetéstől.	Ijedten feleltem. Tényleg félek.
– De nem itt voltál, hanem a fürdő ajtajánál. – Igen, Gazdám, valóban még csak ott voltam.
Hangod most még halkabb, remegőbb, mint az imént.	Nagyot nyelek
– Kérem, büntessen meg késlekedésemért! – Iiigen – húzom el szándékosan a szavakat – ezért a kis időeltérésért? most nem kapsz büntetést.
Elnevetem magam.	Elneveted magad.
– Nem te késtél, én érkeztem hamarabb!
Megkönnyebbülten fellélegzel. Szád elé tartom kezem, hálásan csókolod meg. Úgy, ahogy tanítottalak: nyitott szájjal, finoman mozgó nyelvvel, de mégsem nyalva. Közben szemügyre veszem puncidat. A kisajkak alig bújnak elő a széthúzódó nagyok közül, még nincsenek megduzzadva sem. Vénusz – dombodon viszont apró fekete pontok látszanak. Elhúzom arcod elől kezem, és intek. Felemelkedsz a sarkadról, és a simítás meggyőz gyanúmról.	Fellélegzem. Arcom előtt megjelenik kezed. Hálásan csókolom meg, úgy, ahogy tanítottál: nyitott szájjal, nyelvemmel meg – megérintve bőrödet. Aztán elhúzod kezed, és intesz, hogy emelkedjem fel. Megteszem; amikor megérinted Vénusz – dombomat, már majdnem biztos vagyok benne, mi a problémád. Már reggel észrevettem, hogy borostás a puncim. Kérdésed aztán megerősíti gyanúmat.
– Mikor borotváltalak utoljára? – Négy napja, Gazdám. Már kezd kinőni a szőr, kérem, borotváljon meg ismét.
Szeretem, hogy ennyire engedelmes vagy, és tudod a dolgodat.	Puncimnak simának, szőrtelennek kell lennie, úgy szereted.
– Menj, feküdj az asztalra!
Megfordulsz és elindulsz. Én is felállok, átmegyek a fürdőbe. Mire a szükséges kellékekkel visszatérek, már az asztalon fekszel, széttárt lábakkal, ahogy kell. De nem lépek hozzád rögtön. Előbb a kisasztalhoz megyek, felveszem a szíjakat. Csak ekkor megyek a nagyhoz. Felcsatolom a boka – és csuklószíjakat, ellenőrzöm, hogy elég szorosak – e, csak ekkor látok a borotváláshoz. A szivaccsal megnedvesítem puncidat, majd borotvahabot kenek rá. Végül előveszem a borotvát.	Odacsúszom, és felfekszem. Széttárom a lábamat, és várlak. Félek ugyan attól, ami következik, de úgyis megtörténik. A borotválás nem fáj, de nagyon rossz. Nem mozoghatok, hiszen könnyen belém vághatsz, ugyanakkor rettenetesen csiklandós és érzékeny a puncim. Hallom, ahogy visszatérsz a fürdőből. (De jó, hogy rendben hagytam ott mindent. Egyszer már megbüntettél, mert csak leszórtam a holmimat, annyira siettem, és Te bementél valamiért; ha jól emlékszem, akkor is a borotváért.) Van időm mindezt végiggondolni, mert nem rögtön hozzám lépsz, a kisasztalon matatsz. Amikor aztán idejössz, nem kezdesz rögtön a borotváláshoz. Előbb csuklóimra és bokáimra szíjbilincseket csatolsz. Szorosak, de nem okoznak fájdalmat, legalábbis egyelőre. Később majd igen, amikor kikötözöl, hiszen ezért raktad fel őket. Aztán megérzem puncimon a hideg szivacs simítását, a borotvahabot, ahogy elkened. Ez még nem vészes, de ami most jön….
– Ne mocorogj, nem akarlak megvágni!
A figyelmeztetés után elkezdem a lehúzást. Meg – megránduló combjaidon látom, hogy szeretnél minél előbb szabadulni, de nem zavartatom magam; alaposan megborotvállak.	Figyelmeztetsz, és elkezded. Amíg a Vénusz – dombot borotválod, még hagyján. Beharapom számat, megfeszítem izmaimat. Csak nem mozogni, nyugodtan feküdni! Egyre nehezebb lesz, amikor már az ajkaknál tartasz.
– Menj, töröld le és krémezd be a puncid!
Az utasítást akkor adom, amikor végeztem. Aztán székemhez sétálok. Ismét rágyújtok, de nem kell sokáig bámuljam a füstöt, mert már ismét előttem térdelsz. Az ellenőrző simítás meggyőz arról, hogy jó munkát végeztem: puncid megint szép sima, szőrtelen.	Az utasításod jelzi, hogy végeztél. Lemászom az asztalról, és térden csúszva igyekszem a fürdőbe. Sietek, nem csukom be az ajtót. Gyorsan letörlöm a borotvahab maradékát, és bekenem puncimat az after – shave géllel. Finoman hűsíti, nyugtatja bőrömet. Nem vacakolok sokáig, hiszen vársz rám. Még letörlöm a kezemet, és indulok vissza. Fél perc múlva már ismét székednél, előtted térdelek. Most nem ülök sarkamra, tudom, ellenőrizni akarod munkádat. Csak ne kelljen megismételned! Még egyszer nem hiszem, hogy kibírnám. Már előfordult, hogy megmozdultam és megvágtál, de ez szerencsére elég rég volt. Most azonban meg vagy elégedve.
– Kérem az italomat!
Már indulsz is a bárszekrényhez. Hamar kezemben van a hosszú pohár a méz – sárga folyadékkal.	Térden csúszva megyek a bárszekrényhez. A hosszú pohárba először másfél ujjnyi whiskyt öntök, majd feltöltöm vízzel, végül beleteszem a termoszból a jeget, és viszem Neked. Odaérek Hozzád, átadom a poharat.
– Hány jégkocka van ebben a whiskyben?
Eléd tartom a poharat.	Te jó ég! Elhibáztam! Ilyen még sosem történt!
– Há… három.
Dadogsz, ahogy ráébredsz tévedésedre.	Ijedtemben dadogok. Mi lesz most? Hogyan büntetsz meg?
– És hánynak kéne lennie? – Ke… kettőnek!
Még mindig dadogsz, mikor kikapod az egyiket.	Kikapom a felesleget.
– Bizony!
Látom, hogy nem tudod hova tenni a kezedben levő feleslegest.	Kezemben van a felesleges jégkocka. Hova tegyem? Le nem ejthetem, foltot hagyna a szőnyegen.. Vissza sem vihetem, engedélyed nélkül nem mehetek el. Nem vehetem a számba sem.
– Dugd magadba!
Tétova mozdulattal nyúlsz puncidhoz, de nem kegyelmezek Megrándulsz, amikor a hideg, nedves kocka beléd csúszik. Tudom, hogy egyszerre fagyaszt és éget, de:	A kérdés megoldva. Nem akarok hinni a fülemnek. Bizonytalanul mozdulok. Az utolsó pillanatig, centiméterig reménykedem, hogy mégsem. De nem állítasz le. Bedugom puncimba a jégkockát. Szörnyű! Hideg és mégis éget, az alkohol pedig csíp. Szeretném kivenni, de nem lehet.
– Mélyebbre! Benned fog elolvadni!
Középső ujjaddal betolod, majd kezedet ismét összekulcsolod a hátad mögött. Bár lehajtott fejed miatt alig látom arcodat, az egész testeden átfutó rángások jelzik az olvadó jég okozta fájdalmat. Farkam bizseregni kezd, de ennek még nincs itt az ideje.	Beletörődve a dologba, középső ujjammal mélyebbre nyomom a jeget. Aztán ismét összekulcsolom hátul kezeimet. Rettenetes, ami puncimban történik. A jég lassan olvad, éget és hűt, csak a csípés szűnik meg hamar. Próbálom siettetni, gyorsítani az olvadást, megfeszítem és elernyesztem hüvelyemet, de semmi hatása.
– Lássunk most már hozzá ahhoz, amiért itt vagyunk. Add a melleidet!
Nem is próbálsz tiltakozni. Tudod, mi következik és miért. Felemelkedsz, kicsit előre is dőlsz. Kemény, szép melleid most alig pár centire vannak tőlem. Előbb tenyérrel, majd ujjheggyel simogatom őket. Az amúgy is szép, hosszú bimbók hamar még keményebbé, merevebbé válnak; ekkor teszem rájuk a CSIPESZEKET! Felszisszensz, ahogy az erős rugók benyomják a kis fogakat, de nem jajgatsz. Hát igen, az én nevelésem vagy, nem óbégatsz feleslegesen. Hátradőlök, te is visszaereszkedsz a sarkadra. Kortyolok egyet, és megkérdem:	Hát akkor kezdődik! Jönnek a kínok, a fájdalom, a szenvedés. Nincs menekvés. Nem felejtetted el, hogy múltkor, miután elmentél, a rendrakásnál itt maradt a hamutartó. Az meg úgysem érdekel, hogy sietnem kellett. Felemelkedem, feléd tolom melleimet. Mivel kezdesz? Belemarkolsz? Megrángatod? Megcsavarod a bimbóimat? Nem tudom, de fájni fog. Aztán mégsem fáj. Tenyérrel, majd ujjheggyel simogatod bimbóimat, udvarukat. Testem gyorsan reagál: a bimbók megmerevednek. Nagyon finom. Aztán… aztán tényleg jön a kín: a CSIPESZEK! Felszisszenek, ahogy belém marnak. Legszívesebben üvöltenék, de nem szabad, nem lehet. Tilos! Hátradőlsz, én is visszaülök sarkamra. Hallom, ahogy kortyolsz egyet.
– Mekkora súlyt akasszak a csipeszekre? 5, 10, 15, 20 dekát? Vagy 25 – öt?
Picit tétovázol, majd:	Mit válaszoljak? Ha keveset mondok, akkor felteszed azt, aztán azt is, amit Te gondoltál. Jobb, ha a sokat választom.
– Büntessen 25 – tel, Gazdám, amiért rosszul készítettem el az italát. – Megérdemelnéd, de megelégszem 15 – tel. Az a jégkocka a puncidban pótolja a többit! – Köszönöm kegyes jóságát, Gazdám!
Suttogsz. Nem mersz hangosabban beszélni, nehogy felkiálts a melledet tépő fájdalomtól.	Suttogok. Nem merek hangosabb lenni, pedig legszívesebben üvöltenék a fájdalomtól.
– Állj négykézlábra!
Túl gyorsan engedelmeskedsz, a súlyok megrántják melleidet, ismét felszisszensz. Kibújok papucsomból, és arcod elé teszem lábamat. Alázatosan és finoman csókolod végig lábfejemet. Amikor a bokámhoz érsz, visszahúzom, és a másikat tartom oda. Azt is végigcsókolgatod.	Gyorsan engedelmeskedem. Hiba volt! A súlyok meglendülnek, nagyot rántanak melleimen. Visszanyelem a kikívánkozó jajt, de felszisszenek. Ezt még szabad, hiszen Te is tudod: fáj. Jajgatni, kiabálni tilos. Nem szabad kitérni, menekülni sem, könyörögni sem a fájdalom elkerüléséért, enyhítéséért. Hiszen önként vállaltam a rabszolgaságot, nem Te kényszerítettél rá. Meglátom egyik meztelen lábfejedet. Lejjebb ereszkedem, és végigcsókolom. Aztán a másikat tartod elém. Természetesen azt is elborítom csókokkal.
– Menj az András – kereszthez! Terpeszállás, karok ferdén a magasban!
Visszabújok papucsomba. Odacsúszol, majd felállsz. Megfordulsz, és felveszed az előírt pózt. Hozzád sétálok. Beakasztom előbb csukló – , majd bokaszíjaidba a karabinereket. Aztán feszesre húzom a láncokat. Tested nekifeszül a keresztnek, mozdulni sem bírsz. Leguggolok. Kisajkaid előbújtak, duzzadtak, de még nem eléggé. Megdörzsölöm őket, hamar megtelnek vérrel, és még vastagabbak lesznek. Ekkor teszem fel a széles pofájú, nagy PINACSIPESZEKET. Felszisszensz, hangosabban, mint amikor a melledre tettem fel.	Felemelkedem, és elindulok. Odacsúszom a falra erősített hatalmas kereszthez. Ez azért jobb, mintha a levegőben lógva lennék kikötözve, és úgy vernél. Mert meg fogsz verni, tudom. Felállok, megfordulok. Terpeszben, ferdén felemelt karokkal várok Rád. Nem kell sokat várjalak. Hozzám lépsz, és a láncokon levő karabinereket előbb csukló – , majd bokabilincsemhez csatolod. Aztán megfeszíted a láncokat. Testem nekifeszül a keresztnek, mozdulni sem bírok. Elém guggolsz, és elkezded simogatni, dörzsölni pinaajkaimat. Nagyon jó! Finom! Kezdek felizgulni, amikor új fájdalom hasít belém: felraktad a Pinacsipeszeket! Ordítani szeretnék, de sikerül felszisszenéssé mérsékeljem. Nagyon fáj!
– Na, ezekre mennyit akasszak? – kérdezem. – 10, 20, 30, 40 dekát? Esetleg fél kilót? – Talán kibírom a fél kilót.
Értékelem óvatos okosságodat, hiszen ismersz, tudod, hogy mi is következik!	Öt deka is rengeteg, de ötven! Mégis ennyit mondok, hátha kevesebb lesz! És igen…
– Biztos kibírod, de most megelégszem 25 dekával is.
A súlyok lehúzzák, megnyújtják pinaajkaidat. Felállok. Hallom erőltetetten szabályos lélegzetvételedet. Így védekezel a kín ellen, nehogy felkiálts a fájdalomtól, hiszen azt nem szabad! Azért további büntetés jár! Persze fogsz jajgatni is, de a csipeszek és súlyok statikus fájdalma még uralható. Hogy ne legyen olyan könnyű dolgod, kihúzom a biztosítót, és két racsnit engedek a láncon. A kereszt előrebillen 30 ° – ot, de a szíjak erősen tartják testedet, amely most enyhén előreívelve eltávolodik a kereszttől. A meglendülő súlyok megrántják pinádat, melleidet, de még mindig kibírod jajgatás nélkül, csak lélegzeted válik pár pillanatra kapkodóvá. Visszasétálok a karosszékhez, leülök. Új cigarettára gyújtok, kortyolgatom az italomat, és nézlek. A meg – megmozduló súlyok elárulják azt, amit innen egyébként nem láthatnék: mocorogsz, próbálsz kényelmesebben elhelyezkedni, persze hiába, a fájdalom nem szűnik. A csipeszek harapnak, a súlyok rángatnak; tested legapróbb rezdülését is új kínnal fizeted meg. Lassan kiürül a pohár, végigég a cigaretta. Felállok, a fogashoz megyek. Fél szemmel figyellek, miközben válogatok. Nem mersz felnézni, de érzem: próbálod kitalálni, mit is veszek le, miközben (persze hiába) reménykedsz: talán semmit. Végül leakasztom kedvencemet. A korbács nyele 20 centi, és olyan, mint egy farok; 7 szíja puha bőrből van ugyan, de szintén 20 centis. Hozzád sétálok. Visszabillentem a keresztet, ismét egyenesen áll. Egyenként megemelem és visszaejtem a súlyokat; nem esik le egyik sem, erősen tartanak a csipeszek. Mindezt persze felszisszenéseid kísérik; az utolsó már majdnem jajgatás. Oldalt állok, és felemelem a korbácsot. Az első ütés melleidet éri; ezt még kibírod csendben, a kissé lejjebb érkező másodikat is, de a még lejjebb irányzott újabb után feljajdulsz: az egyik szíj pont rácsapott már amúgy is megkínzott mellbimbódra. Kis szünetet tartok, majd folytatom a korbácsolást; a következő három ütést megint elviseled, a negyediknél ismét feljajdulsz. Megint lélegzetvételnyi szünet, majd tovább ütlek, lassan haladva lefelé. Ismét feljajdulsz. Ezt már nem szeretem.	A súlyok lehúzzák, megnyújtják pinaajkaimat. Felállsz. Mélyeket lélegzem, hogy kibírjam jajgatás nélkül. Nagyon nehéz. Ha lehetne, sikítanék a fájdalomtól, de nem lehet. Próbálok kellemes dolgokra gondolni, kiűzni agyamból a fájdalom tudatát. Nem megy! A fájdalom erősebb! És hirtelen… előrebillented a keresztet.. A súlyok lengenek, és rángatják melleimet, pinámat. A szíjak is belém vágnak, hiszen most azok tartanak. Főleg a csuklószíjak, rajtuk van szinte egész testsúlyom. Bár csak 54 kiló vagyok, de ezt két nem túl széles szíj tartja! Ha hirtelen elszakadnának… de erre nem szabad gondolni sem. Téged is elbírnának, pedig majdnem kétszer olyan nehéz vagy, mint én. Visszamész a karosszékhez, és leülsz. Rágyújtasz. Most van 7 – 8 percem, hogy megszokjam a megszokhatatlant. Fáj… fáj… FÁJ! Próbálom lassan, nyugodtan venni a levegőt. Minden lélegzetvételnél megmozdulnak a mellemet húzó súlyok, és ébren tartják a kínt. A pinaajkakra akasztottak sincsenek nyugalomban. Legkisebb lengésük is újra meg újrateremti a fájdalmat. Nem látlak, de tudom, mit csinálsz: ülsz, és nézel, iszogatod a whiskyt és cigarettázol. Nem is tudom mit kívánjak inkább: maradj a székben minél tovább, vagy folytasd a kínzást, hogy minél előbb vége legyen. Hallom, ahogy felállsz. De nem hozzám jössz. Az apró zajok elárulják, hogy a fogason matatsz. Oda vannak felakasztva a korbácsok, a lovaglópálcák és ?ostorok, a paskolók, a nádpálcák és mogyoróvesszők, a… Mindenből 3 – 4 fajta is, minden fajtából 2 – 3 darab. Mit választasz? És melyiket? Nem mintha nem lenne mindegy: csak rossz van és rosszabb. Amikor már előttem vagy, úgyis megtudom! Igen, megtudom. Ahogy visszabillented a keresztet, egy pillanatra látom kezedben a fekete korbácsot. Talán ez a legjobb ilyen. A kék színű selyemszálakból font ütése ugyan kevésbé fáj, de tovább sajog. A piros bőrből készült korbács kemény szíjai nagyon fájdalmasakat ütnek, nyomuk is sokáig megmarad, de nem fáj sokáig. Ezek a fekete, puha szíjak alig hagynak nyomot, a fájdalom közepes, de tovább tart. Nincs sok időm ezen elmélkedni. Hirtelen fájdalom hasít belém: felemelted és elengedted a bal mellemet húzó súlyt. Aztán a jobbat is. Aztán a pinámat húzókat is, külön – külön. Nem bírom tovább! Dehogynem bírom! Ez még semmi ahhoz képest, amikor a lecsapó korbácsütés ÉS a súly egyszerre gyötör. Oldalt lépsz. Hát akkor… kezdődik. Igen, a korbács máris lecsapott mellemre. Nem jajgatni! Ismét! Akkor sem jajgatni! Megint! JAJAJ! Az ütések egyre lejjebb vándorolnak. Nem… lehet… kibírni… JAJgatás nélkül. Még lejjebb! Már a hasam közepénél tartasz. Talán… mégis… nem… Aúú!
– Tátsd ki a szád!
Benyomom és felcsatolom a zsebemből elővett gag – ball – t, aztán ismét oldalt állok, és folytatom a verést. A szájpecek mögül most már csak fojtott nyögések hallatszanak; igaz, egyre sűrűbben. Amikor térdedhez érek, megint szünetet tartok. Most a másik oldaladra lépek, és onnan korbácsollak tovább: térdednél kezdem, és lassan haladok felfelé. A nyögések már majd mindegyik ütés után felhangzanak. Visszaérek a melledhez. Tested nagy részét ellepik a korbácsnyomok, többségük halvány, de van jó pár sötétebb is. Ismét eléd állok, kiveszem a szájpecket. Szemeid vörösek, szemhéjad duzzadt, arcodon elkenődött a smink a könnyektől. Levegő után kapkodsz, alig bírsz megszólalni, de csak kinyögöd:	Ráharapok a gag – ball – ra. Ez egyszerre jó és rossz. Jó, mert nem kell visszatartanom jajgatásomat, mégsem zavarja élvezetedet, melyet elverésem okoz. Rossz is, mert sokkal kevesebb levegőt kapok, csak orromon át tudok lélegezni. De már oldalt léptél, és tovább korbácsolsz. Ordítok, sikítok, de Te ebből csak nyöszörgést hallasz. Már a combomat érik az ütések, már a térdemnél tartasz. Kis szünet, amíg a másik oldalamra állsz. Most a térdemnél kezded, és felfelé haladsz az ütésekkel. Érzem, amit a kicsorduló könnyek lefolynak arcomon. Nem bírom tovább, már folyamatosan jajgatok. Most lehet, nem hallod. Már megint a mellemnél vagy, még egy ütés, még egy, és az utolsó. Megint előttem állsz, kiveszed a pecket szájamból. Végre kapok levegőt! Csak három – négy gyors lélegzés után tudom kinyögni az előírt szavakat:
– Köszönöm a fenyítést, Gazdám! – Még nincs vége, de az utolsókat számolni is fogod!
Ez már szinte kegyetlenség, tudom. De megérdemled? és ezt te is tudod! Mély lélegzetet veszel:	Ez a legszörnyűbb dolog. Egész testem ég, sajog, és akkor még számolni kell az ütéseket, egyenként megköszönni őket. És nem szabad jajgatni, mert akkor az az ütés nem számít. Tévedni sem szabad, mert az sem számít. Nem tudom, hányat akarsz most adni, tízet szoktál, de legalább tizenhárom lesz belőle. Ha tizenötöt, abból 18 – 19 lesz, a húszból 25 – 26, a huszonöt legalább harminckettőt jelent!
– Ahogy parancsolja, Gazdám!
A korbács szíjait lassan, lentről felfelé végighúzom a hasadon. Aztán leengedem a kezem, majd meglendítem felfelé; a szíjak pontosan célba találva érik pinádat.	A korbács szíjait lassan, lentről felfelé végighúzod a hasamon. Aztán leengeded a kezed, és máris csattan pinámon az ütés.
– Egy! Köszönöm, Gazdám! – Kettő! Köszönöm, Gazdám! – Három! Köszönöm, Gazdám! – Aúúúúúú! Négy! Köszönöm, Gazdám! – Ez nem számít! Feljajdultál!
Ismét végighúzom a szíjakat a hasadon, majd folytatom.	Ismét végighúzod a szíjakat a hasamon, majd folytatod.
– Négy! Köszönöm, Gazdám!
Végül is tizenhármat kaptál, de a három jajgatás miatt úgy fejeződött be, hogy:	Még két feljajdulás, vagyis összesen tizenhárom, amikor kimondhatom:
– Tíz! Köszönöm, Gazdám!
Persze még nincs vége, csak a verésnek. A korbács nyelét köldöködhöz érintem, majd egyre erősebben nyomva lefelé húzom. Végül felnyomom pinádba. Ütközésig. Meg is forgatom benned. Persze feljajdulsz, mire még egyet nyomok és forgatok rajta. Aztán ismét előredöntöm a keresztet, tested ismét kifeszül. Visszamegyek székemhez, és újabb cigarettára gyújtva nézlek. Most már nemcsak a súlyok mozgásán látom, hogy mozgolódsz; jól látszanak a megfeszülő és elernyedő izmok, a test hullámzása. Nem is szívom végig a cigit, visszamegyek hozzád. Érzem, kis pihenésre van szükséged a következő próbatétel előtt. Visszabillentem a keresztet. Előbb melleidről, majd pinádról is leakasztom a súlyokat; a csipeszek még maradnak. Nem húzom ki a korbácsot sem. Aztán meglazítom a láncokat, és előbb a bokáidat, majd a csuklóidat rögzítő karabinereket kapcsolom le. Szabad vagy. Azonnal térdre esel. Nem csupán azért, mert így kell: egyszerűen nincs erőd állni.	Vége. Nem ütsz többet. Hasamhoz, köldökömhöz nyomod a korbács nyelét, és lassan lefelé húzod. Akkor ez az a fekete korbács lesz, amelyiknek a nyele… AÚÚÚ! Igen, ennek a nyele van farokká faragva, és ez a korbácsnyél – farok most fel van nyomva a pinámba. Teljesen felnyomtad, még meg is forgattad. Fáj. Farok, és mégis fájt, ahogy belém nyomtad, megforgattad. És még most is fájdalmat okoz, pedig már nem mozgatod, csak ott van, és kitölti az egész pinámat. Most megint előredöntöd a keresztet. Ne, kérlek, ne! A súlyok megint megrántották melleimet, pinámat. Ugye nem? De igen, itt hagysz lógni. Hallom, hogy leülsz és rágyújtasz. Ez most rosszabb, mint a verés előtt volt. Nehezebben veszem a levegőt, a súlyok jobban rángatják, tépik melleimet. A pinámból is próbálom kicsit kijjebb tolni a korbácsnyelet, tehát azok a súlyok is mozognak, kínoznak. Egyszer csak megint előttem vagy, visszabillentesz. Leakasztod a súlyokat. Kérlek vedd le a csipeszeket is! Húzd ki belőlem a korbácsot! De nem teszed. Meglazítod a láncokat, kikapcsolod a karabinereket. Térdre esem. Ha lehetne, akkor sem bírnék most állni, de szerencsére úgysem lehet.
– Hozzad rendbe magad!
Visszamegyek székemhez, de nem ülök le. Gyors slukkokkal végigszívom a cigarettát, közben hallom a fürdő ajtajának nyílását, csukódását, a vízcsobogást. Leheveredek a kanapéra, és várlak. Az ajtó kisvártatva ki is nyílik, és bejössz. Lassan, furcsa mozgással csúszol felém. Na igen, zavar a pinádban levő korbács. A szék felé indultál, már majdnem oda is érsz, amikor észreveszed, hogy nem ülök benne. Egy pillanatra megállsz, felemeled a fejed, körülnézel.. Meglátsz, és újra lehajtott fejjel most már felém tartasz. Amikor ideérsz, felveszed szokott testtartásod. Eléd tartom kezem, és elborítod alázatos csókjaiddal. Állad alá nyúlok, felemelem fejedet. A sminked rendben, a szemedet is megmostad, csak a kissé még mindig duzzadt szemhéjak árulkodnak az iménti sírásról. Megérintem mellbimbóidat is. Bár színük jóval sötétebb a normálisnál, kemények is, de hidegek, úgyhogy leveszem a csipeszeket. Az újra meginduló vérkeringés fájdalmától sziszegsz, de:	Nehezen vánszorgom el a fürdőbe. Most becsukom az ajtót magam mögött. Kell egy kis idő, hogy rendbe szedjem magam, kicsit pihenjek. Legszívesebben kikapnám a korbácsot, leszedném a csipeszeket. De nem tehetem. Csak Te nyúlhatsz hozzájuk, csak Te szüntetheted meg a kínt, melyet Te okoztál. Feltápászkodom, végignézek magamon. Testem nagy részét ellepik a korbácsnyomok, többségük halvány, de van jó pár sötétebb is. Belenézek a tükörbe. Szemeim vörösek, szemhéjam duzzadt, arcomon elkenődött a kevés smink a könnyektől. Kinyitom a csapot, és a hideg vízzel alaposan megmosom arcomat. A hideg szivacsot sokáig nyomom szememre, olyan jó. Na elég, nem várathatlak soká. Újra sminkelek. Megnézem magam a tükörben. Még mindig kicsit duzzadtak a szemhéjaim, de egyébként rendben vagyok, mehetek. Az ajtó nyitásakor letérdelek, és elindulok széked felé. Nehéz így, a korbáccsal pinámban csúszni, de mindjárt odaérek. Nem ülsz a székben. Merre vagy? Gyorsan körülnézek: a kanapén fekszel. Még három métert kell megtegyek, mire odaérek. Most már csak szabályosan el kell helyezkedjek. Arcom előtt megjelenik a kezed. Engedelmesen csókolgatom. Aztán felemeled a fejem, gyorsan lesütöm szememet, hisz nem szabad Rád néznem engedélyed nélkül. Elengeded államat, és megérinted mellbimbóimat. Leveszed a csipeszeket. SSSSZZZZ! Ez majdnem annyira fáj, mint amikor feltetted.
– Köszönöm, Gazdám!
Megfogom a pinádba nyomott korbácsot. Megforgatom majd kihúzom. Persze lucskos, úgyhogy szájad elé tartom. Kinyújtott nyelvvel, buzgón tisztogatod. Közben szabad kezemmel kibontom a szalagot, hajad immár szabadon hull válladra. Kibontom köntösöm övét is. A korbács nyele immár tiszta, félredobom hát, és végigdőlök a heverőn. Belemarkolok hajadba, és térdemhez húzom fejedet. Ajkaiddal óvatosan megfogod a köntös szegélyét – nem nyálazhatod össze, mert azért büntetés jár – , és félrehúzod. Elengedem a fejed; most már tudod a dolgod. Megcsókolod a térdem, és apró csókokkal lassan haladsz felfelé, egészen a köldökömig. Aztán – kissé felemelkedve – ugyanezt csinálod a másik lábammal is. Ismét felérsz a köldökömhöz. Most egyenesen lefelé folytatod a csókolást, egészen farkam tövéig. Kinyújtod a nyelved, körbenyalod zacskómat, farkamat, majd elkezdesz szopni. Lassan, finoman, óvatosan csinálod, ahogy tanítottalak. Nem szorosan, nem fogaiddal, csak ajkaiddal érsz hozzám; meg persze a nyelved simogatja makkomat. Közben meg – megérintem, simogatom melleidet. Bimbóid ismét kemények, merevek, visszatért normális színük és melegségük is. Bár nagyon igyekszel, még nem akarok elélvezni. Egy idő után tehát elhúzom fejedet, és megkérdezem:	Tényleg köszönöm, hisz az egyik állandó fájdalom a vérkeringés helyreállásával gyorsan megszűnik. Megforgatod pinámban, és kihúzod belőlem a korbácsot. Szájam elé tartod. Na igen, rajta van a nyomom. Kinyújtom a nyelvem, nyalogatom, tisztogatom. Közben szabad kezeddel tarkómnál matatsz: kiveszed a szalagot, mely eddig összefogta a hajamat, most már szabadon hull vállaimra. Ledobod az immár tiszta korbácsot, és hajamba markolva térdedhez húzod fejem. Ajkaimmal megfogom köntösöd szélét – csak nehogy benyálazzam! – és oldalt húzom. Már nem fogod a fejem, minek is tennéd, tudom, mit kell csináljak. Megcsókolom a térded, aztán kicsit feljebb, majd még feljebb, és így csókolom tovább combodat, hasadat, egészen köldöködig. Aztán kicsit felemelkedem, hogy elérjem másik térdedet is, és most a távolabbi combodon kúszik felfelé ajkam. Lassan felérek ismét a köldöködhöz. Innen egyenesen megyek lefelé. Aztán ott vagyok a célnál. Körbenyalogatom drága zacskódat, és kemény, forró Farkadat. Majd óvatosan szájamba veszem. Lassan, finoman szoplak, ahogy kell, ahogy tanítottál: csak ajkaim érnek Hozzá, a fogam nem, és nyelvemmel simogatom Makkodat. Közben időnként megsimogatod a melleimet. Ez nagyon jó, ez csodálatos! Most már talán szabad kicsit, nagyon kicsit erősebben is, de…. Megint hajamba markolsz, és elhúzod fejem. Miért? Csak nem kezdtem túl korán? Még nem akarod?
– Szeretnéd a pinádba? – Igen, Gazdám, nagyon!
Hangodból egyszerre érzem a csalódást és a reményt: nem engedtem, hogy kielégíts, de talán mégis kapsz egy kis gyönyört a sok kín után. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű!	Tényleg nagyon szeretném. Mindig szeretném, de Te olyan ritkán méltatsz rá.
– Megérdemled?
Nem válaszolsz azonnal, ezért megismétlem:	Nem érdemlem meg, de annyira szeretném! Olyan jó lenne!
– Megérdemled, hogy a faszomat benyomjam a pinádba? Megérdemled, hogy megbasszalak?
Halkan, de érthetően válaszolsz.	Muszáj válaszolnom..
– Nem érdemlem meg, Gazdám. Rossz voltam, méltatlan vagyok arra, hogy gyönyörben részesítsen. Kérem, inkább okozzon nekem további fájdalmakat!
Az utolsó mondat már kissé hangosabb.	Nyelek egy nagyot az utolsó mondat előtt.
– Megkapod! Menj, feküdj az asztalra!
Amíg odaérsz, felveszem a kisasztalról a különleges, átalakított vibrátort. Még megnézem, elég energia van – e az elemekben (igen, vadonatújak), aztán zsebre vágom. Összekötöm köntösömet, és hozzád lépek. Kitárulkozva fekszel, feneked félig lelóg, pinádon még ott vannak a csipeszek. Föléd hajolok, szádhoz tartom a vibrit, te pedig gondosan megnedvesíted az aranyszínű fémhegyet. Felegyenesedem, és a legkisebb fokozatra kapcsolom a motort. A fémhegy alig érezhetően remeg. Lassan benyomom hüvelyedbe. Miután bent van, egyenként kapcsolom a következő fokozatokat. Arcod, tested apró rándulásai jelzik, hogy élvezed. Elérek az ötödik fokozathoz, majd a hatoshoz, és – felsikoltasz. Hát igen. Most már nem gyorsabb, erősebb rezgéseket ad a vibrátor, hanem áramütést. Ez megszokhatatlan, elviselhetetlen, szörnyű. Még felkapcsolok hetesbe, majd nyolcasba (nincs is több), egyre nagyobbak az áramütések is, egyre hangosabban sikoltozol. Már túl hangosan, úgyhogy inkább kikapcsolom és kihúzom a vibrit. Még egy sikoly, aztán elcsendesedsz, testedet sem dobálod már.	Megyek. Most egy kicsit máshogy helyezkedem el, mint amikor leborotváltál: lábaim most is teljesen szét vannak tárva, de akkor teljesen az asztalon feküdtem, most félig lelóg a fenekem. Így könnyebben belém tudod majd tenni Farkadat, és az a veszély sem áll fenn, hogy drága Heréd beleütöd az asztal szélébe. Várlak, és hallom, hogy a kisasztalon matatsz. Nekem az utolsó megjegyzésed vibrál az agyamban. Még nem értek véget a fájdalmak. Mit fogsz csinálni velem? Megint súlyokat teszel a még mindig pinámon levő csipeszekre? Vagy új csipeszeket teszel fel? Verni nem fogsz, akkor nem bontottad volna ki a hajam. Esetleg gyertya? Nem hiszem. Azt hallanám, ahogy meggyújtod, és nem is szoktad csinálni. Hiszen szinte semmi fájdalmat nem okoz. Persze most, hogy alaposan végig vagyok verve, nagyobbat, mint verés nélkül; ha mellbimbómra vagy a bimbóudvarra cseppen a forró viasz, az is nagyon rossz, de csak egy pillanatra. De nem töprenghetem tovább: már itt is vagy, és szájamhoz tartod az aranyhegyű vibrátort. Hát igen; pinám öröméért pinám kínjával kell fizetnem. Jól lenyalom a fémet, hogy könnyebben belém csúszhasson. Elveszed, és hallom, ahogy a kis motor halkan duruzsolni kezd. Lassan nyomod belém a vibrit. A legfinomabb kis rezgéseket még alig érzem, de aztán feljebb kapcsolsz. Ez jó! Ez nagyon jó! Ez igen nagyon jó! Ez csodálatos! Ez… Ááá! Ne! Kérlek, ne! Ezt ne! Ezt nem lehet kibírni! Ezt nem lehet megszokni! Ááá! Ez szörnyű! Ezt nem lehet kibírni! Ááá! Ez rettenetes! Ááá! Ez iszonyú! Ááá!… Végre! Kikapcsoltad. Ezeket az áramütéseket akkor sem tudnám megszokni, ha minden nap órákig csinálnád! Már nincs is bennem! Mire magamhoz térek, addigra ki is húztad a vibrátort.
– Nyisd ki magad!
A még mindig fent levő csipeszekkel széthúzod kisajkaidat. Pinád nedvesen, tágra nyitva vár rám. Lassan beléd nyomom faszomat. Amikor már félig benned vagyok, elveszed és a fejed fölé emeled kezed. Szádba nyomom a kikapcsolt vibrátort. Meg kell tisztítani, hiszen rajta van pinád nedve; a legmegfelelőbb tisztítóeszköz pedig nyelved. Amíg ezzel vagy elfoglalva, leveszem a csipeszeket. Már nincs rájuk szükség. Lassan teljesen beléd hatolok. Kiveszem szájadból a vibrit és zsebre teszem. Aztán elkezdek mozogni benned. Először lassan, majd egyre gyorsabban, ki – be, ki – be, ki – be… Élvezem, és te is élvezed. Már majdnem a csúcson vagyunk, amikor abbahagyom. Gyorsan fejedhez lépek, és az asztal szélére húzom. Felém fordítod az arcod, csücsörítesz. Gyorsan szájadba nyomom faszomat. Szopni kezdesz, de láttam, hogy csalódott vagy, amiért most hagytam abba. Végeredményben viszont meg vagyok elégedve mai viselkedéseddel, úgyhogy:	Lenyúlok, megfogom a csipeszeket és széthúzom pinámat, amennyire csak lehet. Gyere, várok Rád, a Tied vagyok! Érzem, amint Faszod lassan belém nyomul. Már elég mélyen van, nem kell tovább tartanom, elengedhetem a csipeszeket. Már le is vetted őket. Jaj, ez fáj, de mindjárt elmúlik. Már egészen bennem vagy. Miért nem kezdesz mozogni? Persze, a vibri! Meg kell tisztítanom! Gyorsan lenyalom. Gyere! Csináld már, kérlek! Végre! Igen! Igen! Igen! Igen! Ez jó! Ez nagyon jó! Ez remek! Ez csodálatos! Ez mennyei! Ez… De miért hagytad abba? Miért vetted ki? Itt állsz a fejemnél, és az asztal szélére húzod. A számba akarsz élvezni? Gyere, boldogan szoplak! Csak… már majdnem a csúcson voltam, amikor abbahagytad. Már csak két – három húzás választott el tőle!
– Simogathatod magad!
Egyik kezeddel pinádhoz, a másikkal melledhez nyúlsz, és masztizol. Segítek neked: miközben tovább szopsz, én is simogatom a melledet egyik kezemmel. Tested mozgásán, vonaglásodon látom, hogy élvezed, jól esik. Aztán nincs tovább: beleélvezek a szádba. Miközben nyeled a gecit, te is felérsz a csúcsra. Aztán odébb lépek. Lemászol az asztalról, elém térdelsz.	Egyik kezemmel pinámhoz, a másikkal mellemhez nyúlok, és masztizom. Ó de jó! Ezt olyan ritkán engeded meg! Szinte soha! Pedig nagyon jó! Miért nincs még egy kezem, hogy mindkét mellemet simogathassam? Köszönöm! Olyan jó vagy hozzám! Segítesz, hogy mindkettő megkapja a simogatást, és közben ne kelljen pinámat, peckemet sem magára hagyjam. Még! Még! Igen! Ez az! Remek! Csodálatos! Szinte ugyanabban a pillanatban jutok a csúcsra, amelyben számba lövöd forró, sűrű, csodás Gecidet. Buzgón nyelem le. Ebből egy csepp sem veszhet kárba! Ezt Te adtad nekem, az enyém, csak az enyém! Aztán odébb lépsz. A mámor pillanatainak végük. Már nem egyszerűen Férfi és nő vagyunk, hanem Te a Gazdám, én pedig rabnőd, akinek kötelességei vannak. És ezeket teljesíteni kell. Lemászom az asztalról, eléd térdelek. Ha lehetne sem tudnék állni. Most nem a kín, a fájdalom veszi el erőmet, hanem a gyönyör kimerültsége.
– Köszönöm, Gazdám!
Hálásan csókolod meg eléd tartott kezemet, majd négykézlábra ereszkedve lábaimat is. Visszamegyek a kisasztalhoz, elrakom a cigarettát, öngyújtót. Te még mindig az asztal mellett vagy, de már megint a szabályos térdeplő helyzetben. Mára azonban már nincs tovább szükségem rád, tehát elindulok kifelé. Az ajtóból még visszaszólok:	A hála csókjaival borítom elém tartott kezedet, majd lábaidat. Köszönöm a kínt és a gyönyört, a fájdalmat és az örömöt. Elfordulsz tőlem, a kisasztalhoz mész. Nem tudom, szükséged van – e még rám ma, vagy ennyi volt. Kezdjük elölről, vagy valami mást akarsz csinálni velem, vagy… Igen, elmész, csak az ajtóban fordulsz vissza egy pillanatra.
– Csinálj rendet. Utána elmehetsz, de holnap ugyanebben az időben megint itt kell lenned!
Kilépek az ajtón, és magadra hagylak. Most rendet csinálsz, ha van időd, lezuhanyozol, és elmész. Majd visszajövök, hogy tényleg rend van – e. És holnap? még nem is tudom, mi is lesz!	Az ajtó becsukódik mögötted. Kimerülten, sajgó tagokkal tápászkodom fel, és kezdek rendet rakni. A mai napnak ezzel vége, de mindjárt itt a holnap, amikor új gyötrelmek és – talán – új gyönyörök várnak rám.

A legjobb SZEXSHOP itt! – A legjobb POTENCIANÖVELŐK itt!

Bőrszoknya SM történet

Szerző: Tortenet Időpont: 2010 Nincs hozzászólás

A rövid bőrszoknyádat veszed fel, amitől olyan szexinek érzed magad, és mint amikor ilyen hangulatban vagyunk mindig, nem veszel alsóneműt. Felülre csak egy vékony áttetsző blúz kerül, lábaidra magas sarkú szandál. Rajtam sötét öltöny van, és egy könnyű ballonkabát a karomon átvetve, ha hűvösebb lenne az idő.
Késő szeptember van, de azért még meleg az idő. Sétálni megyünk, jelentem be, és te nem szólsz semmit, csak megadóan bólintasz. Ahogy kilépünk a bérház ajtajából a későesti Landfelder utcára, egy kicsit megborzongsz a hidegtől. Szótlanul megyünk egymás mellett. átkarollak. A jobb kezem a nyakad köré fonva, és lassan becsúszik a blúzod alá. Az utca kihalt, csak itt-ott tűnik fel egy késői járókelő. Amikor senki sincs a közelben megfogom a melledet. Ismét megborzongsz, de most nem a hidegtől. így megyünk tovább. A néhány járókelő aki szembe jön, nem törődik velünk. Talán nem is látják. A Hilton előtt magamhoz ölellek, és megcsókollak. Közben az egyik kezemmel felhúzom a szoknyádat, és megmarkolom a feneked. A buszmegállóban többen állnak pár lépésre tőlünk, könnyen észrevehették, hogy nincs rajtad alsónemű.
Megyünk tovább a Ring felé. Amíg átmegyünk a hídon a fények gyengébbek, és itt nem sétálnak emberek sem, csak az autók suhannak el előttünk, amíg a piros lámpára várunk. Most nem ölellek át, hanem egy lépéssel előtted, melletted megyek. Rád szólok, hogy tedd hátra a kezedet, és te megteszed. A kezemet leeresztve becsúsztatom a lábaid közé, és séta közben elkezdem masszírozni a puncidat. A simogatásom úgy jut egyre beljebb, egyre puhább és egyre nedvesebb részek felé, ahogy közelítjük a város közepét. Bár most nem látlak, hiszen majdnem mögöttem jössz, a kezemmel tested minden egyes apró rezdülését érzem, és észreveszem, hogy minden gyakorlatod ellenére néha megakad a lépted a magas sarkú cipőben. De erről nem a lábbeli tehet.
A Ringen jobbra a Volkstheater, éppen vége egy előadásnak, rengeteg ember nyüzsög az épület előtt. Mi most nem arra megyünk, hanem az opera felé. Ahogy elhaladunk a hotelek előtt a későesti portások utánunk néznek. A Bristol hotel portása még hangosan krákog is, de nem érdekel. Lemegyünk az aluljáróba. A lépcsőn megint magam mellé vonlak, és átkarolom a vállad. A lépcső közepén megállunk, és megint megcsókollak. A szemedben látom, hogy a Hiltontól idáig igen nagy hatással volt rád a séta.
Csók közben kigombolom a szoknyád oldalán a két gombot, amely az oldalsó sliccet húzza össze. így nem feszül a fenekedre annyira a szoknya, és felhúzni is könnyebb. Egy kicsit fel is húzom elöl. Nem nagyon épp csak annyira, hogy alulról be lehessen látni. A lépcső aljában fekvő koldus be is láthatna, ha nem aludna. Ezt megsúgom neked. Odanézel. A koldus éppen megmoccan, mire te egy kicsit eltolsz magadtól, megigazítod a szoknyádat, és elvörösödsz.
Elindulsz lefelé a lépcsőn, folytatod a sétát, de én nem megyek utánad. Két lépés után megállsz és visszajössz hozzám. Nem kell mondanom semmit. Lehajtod a fejed, és csak annyit mondasz: Bocsánat. Erre sem történik semmi, csak állok, és nézlek. Erre te szégyenlősen elfordulsz, hogy ne is lássd az alvó koldust, és megemeled az előbb megigazított szoknyádat. Most megint beláthatna. Sokat veszít a fickó, nem tudja, hogy az éjszaka nem alvásra való. Most még vörösebb vagy mint az előbb. Még mindig nem mozdulok, és most már nem tudod, mit kellene tenned. Csak egy pillanatig tart az egész, csak addig, míg teljesen felfogod, hogy mindentől függetlenül akkor bocsátok meg, amikor én akarok. Mozdulok, és megyünk tovább.
átkarolom a hátad, és megmarkolom a feneked. Sok koldus ül az aluljáró mindkét oldalán, de többnyire alszanak. A metró előtt az egyik még ébren van, a falnak dőlve, félig ül, félig fekszik. Előveszek egy százschillingest, és megmutatom neki. A szeme felcsillan, de látom rajta azt is, elhinni sem akarja, hogy ezt a pénzt megkaphatja. Megállítalak mintegy öt méterre a koldustól, én pedig odamegyek hozzá. Valamit beszélek vele, de te nem hallod, hogy mit. Amikor visszajövök a százschillinges még mindig a kezemben van.
– Nem kell neki a pénz. – mondom – Azt akarja, hogy inkább a túloldalon, annak az alvó társának a dobozába rakd bele.
Miközben befejezem a mondatot a kezedbe nyomom a pénzt, és begombolom a szoknyádat. Most nagyon feszes. Tudod, hogy minden egyes szavamnak jelentősége van, és megérted, hogy nem szabad a pénzt ledobni: le kell rakni. Ehhez pedig az ébren levő koldusnak hátat kell fordítanod. Leguggolni nem tudsz, ehhez túl szűk a szoknya. Lehajolni is csak akkor, ha előtte elől egy kicsit felhúzod. Akkor viszont hajolás közben hátul is felcsúszik.
Odamész a koldushoz, megigazítod a szoknyád, hogy le tudj hajolni. Most megint olyan vörös vagy, mint a lépcsőn. Lehajolsz, és leteszed a pénzt. Közben a másik oldalon a vigyorgó fickó minden egyes apró részletét látja a fenekednek, és talán a puncidnak is. Amilyen gyorsan csak tudsz felállsz, és elindulsz felém. Automatikus mozdulattal megigazítanád a szoknyádat, de felemelt ujjam figyelmeztet, hogy ezt a hibát már a lépcsőnél is elkövetted.
Megyünk tovább, kezem a válladon. A szoknya, amely egyébként sem hosszú, most enyhén fel van húzva, és tele van keresztirányú ráncokkal. Biztos lehetsz benne, hogy a koldusok bármelyike, ha ébren van, tisztán láthatja a puncid alját. Tudom, hogy minden egyes gondolatod ekörül forog, mert még mindig nagyon vörös vagy, és a kezeid többször is automatikus mozdulatokat tesznek a szoknyád felé, és minden önuralmadra szükséged van, hogy ne húzogasd le az alját. Amikor visszanézek, úgy húsz méterről éppen látom, hogy a koldus visszaül a helyére.
Kijövünk az aluljáróból a parkba. Még pár lépés, és magunk vagyunk, csak messzebb megy néhány ember, vagy csikorog ritkán egy villamos. Jó nagy sétát tettünk, fáradt is vagy egy kicsit, de izgatott is, és tudod, hogy még nem ért véget a séta. A parkban kifejezetten hűvös van az aluljáró után.
– Vetkőzz. – parancsolom. Egy pillanatig meglepődés ül az arcodra, mintha azt kérdeznéd: „Itt, most?” Persze mikor, és hol ha egyszer éppen most és éppen itt mondtam. Nincs sok levetni valód, csak a szoknya és a blúz. Ezeket a ballonkabát zsebébe gyömöszölöm, és egy hosszú kötelet húzok elő helyette és odanyújtom. Tudod, hogy mit kell tenned: hátrateszed a kezed, én pedig szorosan összekötözöm a két kezed a hátad mögött.
Gyönyörű látvány vagy. A tested karcsú, ruganyos, a bőröd finom. A nyári napozás barnasága ugyan nem látszik a sötétben, de a melleiden és a lenti titkosabb részeken fehéren világít a bikini által eltakart rész, és odavonzza a szemet. Hiába javasoltam Olaszországban, hogy meztelenül napozz, te szégyellted magad olasz barátaink előtt.
Megfogom a melledet. Becsukod a szemed és sóhajtasz. Aztán megfogom a fenekedet és masszírozom, majd a lábad közé csúszik a kezem. A puncid egész nedves. Hosszan simogatom, amíg már komoly nehézséget okoz, hogy megállj a lábadon.
– Nem kéne hazamennünk? – kérdezem, és látom a szemeden, hogy minden vágyad, hogy már otthon legyünk.
Most kis utcákon megyünk. Itt nem jár senki, és már nagyon késő van. Ennek ellenére minden egyes lépésnél azt figyeled, hogy nem láthat-e meg valaki amint anyaszült meztelen, hátrakötözött kézzel sétálsz. Nagyon fázhatsz, mégsem érzed annyira ideges és izgatott vagy. Amikor egy keresztutcában valaki elhalad előttünk keresztbe két sarokkal odébb, majdnem pánikba esel, de aztán összeszeded magad. Néha megszorítom az egyik mellbimbódat. Bár a cipőd kopogása is elég hangos, mégis úgy érzed, mintha az egész utca visszhangzana, amikor ráverek a fenekedre. Végül elérünk a Landfelder strasse sarkára. A Landfelder strasse főútvonal, ilyenkor is komoly világítás van, a buszok is járnak.
Megvárunk egy buszt, amíg elhalad, közben rád borítom a kabátot és magamhoz vonlak. Egészen hideg a tested, és vacogsz. Egy kicsit átmelegítelek. Amikor elment a busz kinézek a sarkon. Sehol senki. Csak két háznyit kell menni, és otthon vagyunk. Kérlelőn nézel rám, de én nem engedek. Leveszem rólad a kabátot, és most a nyílt utcán, teljes kivilágításban kell végigmenned a két bérház előtt.
Az ajtó előtt szöszmötölök egy kicsit a kulccsal, aztán kinyitom a nagy kaput. Felmegyünk a lépcsőkön, a gangon. A másodikon lakunk, és még félemelet is van. Végre felérünk. Kinyitom a lakásajtót és bemegyek, te pedig utánam. Az ajtó becsukódik, most már kettesben vagyunk a lakás teljes biztonságában.
Intek és te leülsz az ágy szélére és szétrakod a lábaidat. Nem kell mondanom, hogy mennyire nyissad szét, annyira széttárod a lábaidat amennyire csak bírod, hiszen minden vágyad, hogy betöltsem vágyakozó űrödet. Letérdelek, és nyalogatom a puncidat amíg leveszem magamról a ruhákat.
Amikor meztelen vagyok odamegyek a fiókhoz, és kiveszem belőle a kenőcsös tégelyt. Riadtan nézel rám, tudod, hogy mi következik.
– Azért, ami a lépcsőn történt. – mondom. Tudod, hogy mire gondolok.
Lehajtod a fejedet. Engedelmesen hasra fordulsz. A kezedbe adom a tégelyt, és elkezded bekenni a fenekedet, közben az ujjadat is bedugod, hogy belül is minél kenőcsösebb legyen. Amikor végeztél tartod a kenőcsös dobozt, én elveszem, és helyette hátrakötözött kezeidbe adom a farkam. Elkezded masszírozni, és a maradék krémmel bekenni ágaskodó farkamat, azután amikor előre tolom bevezeted a fenekedbe. Nagyot sóhajtasz, és a következő pillanatban áttolom feneked szűk nyílásán a farkam.
Finoman szorítja, és tudom, hogy neked sem rossz érzés, de elélvezni nem tudsz. Lassan mozgatom a farkamat, hogy a szeretkezés minden pillanatát kiélvezzem, te pedig két kezeddel széthúzod a feneked, hogy minél jobban be tudjam tolni a farkamat. Egyre gyorsabban mozgatom a farkam, és végül elélvezek.
Pár percig fekszem rajtad, aztán kihúzom, és lefekszem aludni. Te is bebújsz mellém, kielégítetlenül, vágyakozva. Hamar elalszom, de az éjszaka folyamán érzem félálomban, hogy forgolódsz és rosszul alszol. Hajnaltájt arra ébredek, hogy halkan sírsz. Nem csodálom. Még maszturbálni sem tudsz, bár szabad lenne, de a kezedet hátrakötözve hagytam. Reggel pedig csak akkor foglak eloldozni, amikor indulok dolgozni, akkor pedig te már majdnem elkésel. Fürdeni is alig lesz időd, hogy odaérj az egyetemre, ahol oktatsz. Tudom, hogy az ilyen napokon mindig harapós kedvedben vagy. Még szerencse, hogy nincs vizsgaidőszak.

A legjobb SZEXSHOP itt! – A legjobb POTENCIANÖVELŐK itt!

Az új rabnő

Szerző: Tortenet Időpont: 2009 4 hozzászólás

Kedd este csörgött a telefonom. Kicsit mérges voltam, ki a fene zavar ilyenkor, mikor a kedvenc sorozatom megy?
– Halló! – szóltam bele a készülékbe szándékosan élesen.
– Szia, Emese! – ismertem fel egyik barátnőm hangját.
– Szia, Andi! Azt hittem, már elutaztál. Vagy Münchenből hívsz?
– Nem, csak szombaton megyek. És pont ezzel kapcsolatban hívlak.
Nocsak! Miért akar pont velem beszélni négy nappal az egyéves utazása előtt?
– Az új rabnőmről van szó – folytatta barátnőm, aki szintén Domina, csak épp biszex: vannak férfi és női rabjai is.
– Mi van vele? Azt sem tudtam, hogy van egy új rabnőd.
– Igen, már két hónapja. Viszont nem tudom magammal vinni.
– Hát ezt nem csodálom. És akkor mit csinálsz vele?
– Arra gondoltam, átadom neked, ha érdekel. Vagy legalábbis kölcsönadom, amíg kint vagyok. Még nincs igazán betörve, de az alapokkal már tisztában van.
Most már értettem a hívást. És izgatott a kihívás is, végre megint betörhetek egy rabnőt! Ráadásul nem kell az elején kezdenem, hanem rögtön keményen bánhatok vele.
– Tud a szándékodról? Mit szól hozzá? – kérdeztem, igyekezve közömbös csengést adni hangomnak.
– Igen, már mondtam neki. Elvi ellenvetése nincs.
Megállapodtunk, hogy csütörtök délután elhozza a lányt törzspresszómba, ahol megbeszélhetjük a részleteket.
Csütörtökön épp megrendeltem a kávémat, amikor megláttam az ajtón belépő barátnőmet. Ő is felfedezett, elindult felém. Mögötte egy lehajtott fejű, világosbarna hajú lány lépkedett. Üdvözöltük egymást, barátnőm leült, a lány állva maradt, továbbra is lehajtott fejjel.
– Ülj le, Anita, ne csinálj feltűnést! – szólt rá barátnőm.
A lány, anélkül, hogy fejét felemelte volna, leült.
– Köszönöm, Mistress! – mondta halkan. Hangja kellemesnek tűnt.
Jött a pincér. Barátnőm szintén egy kávét kért, a lány egy ásványvizet. Ekkor emelte fel először fejét: ránézett barátnőmre, szótlanul kérve engedélyét arra, hogy megszólalhasson. Amíg a rendelésre vártunk, semmiségekről fecsegtünk barátnőmmel; Anita ismét lehajtott fejjel, szótlanul ült.
Csak akkor tértünk a lényegre, mikor már megittuk a kávét.
– Szóval nem viheted magaddal Anitát, és át akarod adni nekem – fordultam barátnőmhöz.
– Igen, Emese, erről van szó.
– És mit szólsz ehhez, Anita? – kérdeztem most a lánytól.
– Engedelmeskedem Mistress parancsának – válaszolt kitérően.
– Nem ez érdekel! Nézz rám, és válaszolj egyenesen: hajlandó vagy engem szolgálni?
Barátnőm is megszólalt:
– Anita, mondtam már, hogy legalább egy évig külföldön leszek, és nem vihetlek magammal. Emese viszont hajlandó a szolgálatába fogadni, ha beleegyezel.
– Ha ön így látja jónak, Mistress, szívesen szolgálom Emese Úrnőt – válaszolta továbbra sem felnézve a lány.
Sehogy sem tetszett a dolog.
– Kettesben hagynál Anitával pár percre? – néztem barátnőmre, aki bólintott, felállt.
– Elintézek pár telefont a kocsiból.
Amikor kettesben maradtunk, ismét a lányhoz fordultam, gondosan válogatva a szavakat.
– Anita, figyelj ide. Szeretném, ha rám néznél, és végighallgatnál. Amit most beszélünk, az mindenképp kettőnk közt marad, akárhogy is döntesz. Én ugyanis nem akarlak semmire rákényszeríteni. Teljesen a te szabad döntésedtől függ, hogy engem szolgálsz-e a jövőben, vagy valaki mást, sőt, hogy egyáltalán szolgálsz-e valakit. Mint ahogy az is a te szabad döntésed lesz, hogy amikor Andi visszajön, visszamész-e hozzá vagy sem.
Anita immár rám nézve, de még mindig szótlanul ült.
– És hogy könnyebben tudj dönteni – folytattam -, elmondok egy-két lényeges dolgot. Nálam nem fogsz férfival találkozni, sem Master, sem rabszolga minőségben. Vagy ketten leszünk, vagy hármasban egy másik rabnővel. Nem szólok bele, hogy amikor nem vagy szolgálatban, mit csinálsz, hogyan öltözöl, kivel vagy együtt. Csak ahhoz ragaszkodom, hogy ha hívlak, jönnöd kell. Természetesen figyelembe veszem olyan kötelességeidet, mint munka. Tehát ha munkaidőben hívlak, akkor az azt jelenti, hogy amint végzel, jössz. És házon kívül nem tartok igényt a szolgálataidra, bár előfordulhat, hogy az egész hétvégét nálam kell töltened. Gondold ezeket végig, és így dönts. Ha valami nem világos, kérdezz nyugodtan.
Amikor végeztem, ismét lehajtotta a fejét. Láttam, hogy erősen gondolkodik, mérlegel. Nem szóltam, nem zavartam. Alig több mint egy perc múlva ismét felnézett.
– Szolgálni fogom önt minden tőlem telhető módon, Emese Úrnő. Kérem, bánjon majd velem úgy, ahogy egy magamfajta tanulatlan rabnő megérdemli. Mit kell tennem?
Elővettem egy névjegyet, odaadtam neki.
– Itt a címem. Tudod, merre van?
– Igen, Úrnőm, a villanegyedben.
Átadtam neki házam alaprajzát.
– Vasárnap reggel tízkor becsöngetsz egy hosszú-rövid-hosszú jelzést adva. Amikor kinyílik a kapu, bejössz, és ebben a szobában – mutattam az egyik helyiségre – jelentkezel.
– Értettem, Úrnőm. Megtarthatom a rajzot?
– Most igen, de vasárnap hozzad magaddal. Mit szeretnél még tudni?
– Csak annyit, Úrnőm, hogy mit vegyek fel?
– Mindegy – nevettem el magam -, csak gyorsan tudd majd levetni.
– Igen, Úrnőm, és köszönöm.
Kinéztem a presszó ablakán. Barátnőm a kocsija mellett állt, és befelé nézett. Intettem neki, ő pedig visszajött. Anita már ismét lehajtott fejjel az asztalt bámulta.
– Megegyeztetek? – kérdezte barátnőm, amikor leült.
– Igen – válaszoltam -, Anita vasárnap szolgálatba áll nálam.
– Köszönöm, Emese, hogy ezt a gondomat megoldottad.
Kicsit még beszélgettünk (Anita némán, az asztalt nézve ült mellettünk), majd elváltunk.

Vasárnap viszonylag korán keltem, ellenőriztem, hogy minden megvan-e, ami a tervezett szeánszhoz kell, aztán kényelmesen megfürödtem, majd felöltöztem. Persze nem vittem túlzásba, csak annyit vettem magamra, amennyi a terveimhez szükséges volt.
Tíz óra előtt két perccel megszólalt a kapucsengő, előbb egy hosszú, majd egy rövid, végül ismét egy hosszú jelzést adva. Rápillantottam a kis képernyőre: a kapuban Anita állt. Megnyomtam a nyitógombot, láttam, amint bejön. A további kamerákon minden lépését nyomon követhettem. Az előszobában megállt, ránézett a kezében levő papírra, majd körülnézve egyenesen a lépcsőhöz indult. Figyeltem, ahogy lejön, majd végig a folyosón. Amikor az ajtóhoz ért, kikapcsoltam a képernyőt. Az ajtó kinyílt, Anita belépett, becsukta az ajtót, és lehajtott fejjel megállt. Kicsit vártam, majd megszólítottam.
– Igen?
– Úrnőm, parancsa szerint megjelentem szolgálatára – mondta anélkül, hogy felnézett volna.
– Vetkezz! Pucérra!
Tüneményes gyorsasággal vetkőzött, pillanatok alatt meztelen volt.
– Térdre! Hozzám!
Letérdelt, és térden csúszva elindult felém. Láthatólag sokat közlekedett már így. Amikor két lépésre volt tőlem, megállt. Andi jól mondta, az alapokkal már tisztában volt: a lehető legszabályosabb tartásban térdelt, széttett térdekkel, egyenesen, hátratett kézzel és lehajtott fejjel. Alaposan megnéztem. Arányos, szép teste volt, kerek almamellei, világos, kisudvarú bimbói, amik egyelőre alig látszottak. Elétoltam a lábamat.
– Csókold tisztára a csizmám!
Négykézlábra ereszkedett, nekilátott előbb a bal, majd a jobb tisztításának. Amikor ismét térdelt, megnéztem az eredményt. Természetesen elégedetlen voltam.
– Ez neked tiszta? Itt… itt… – mutattam – és itt is!
Talán mondanom sem kell, hogy a mutatott helyek tisztasága semmiben nem különbözött a csizma többé részének állapotától. De kellett valami ürügy. Anita ijedten suttogta:
– Bocsánat, Úrnőm, azonnal pótolom a mulasztásomat – majd odahajolva ismét megnyalta a mutatott helyeket. Viszont ez nem volt mentség.
– Ez a hanyag munka büntetést érdemel! – csattantam fel. – Lekönyökölsz, és jól felmereszted a segged!
Ismét négykézlábra ereszkedett, majd lekönyökölve felemelte fenekét. Természetesen nem eléggé.
– Magasabbra! Jobban pucsíts!
Még jobban homorított. Feneke természetesen nem igazán került magasabbra, de jobban megfeszült, és ez volt az igazi cél.
– Kapsz tízet a lovaglópálcával! Számold! – vettem kézbe a félméteres jószágot.
Nyugodtan, kényelmesen mértem rá a középerős ütéseket, Anita pedig engedelmesen számolta őket. Két-háromszor fel is szisszent, egyszer meg feljajdult, mikor a pálca végén levő kis bőrdarab pont a szétnyílt félgömbök közé, a nyílására csapott. De rezzenéstelenül kiállta a tízet, méghozzá néhány halvány nyomból ítélve nem először.
– Feltérdelsz! – parancsoltam az utolsó szám elhangzása után.
Kicsit lassabban emelkedett fel, mint ahogy elfoglalta a veréshez a pozíciót. Fejét lehajtotta, nem láttam, mennyire voltam kemény. De tudta a dolgát.
– Köszönöm a fenyítést, Úrnőm! – mondta. Hangja ugyanúgy csengett, mint mikor belépett, nyoma sem volt benne sírásnak vagy annak, hogy visszafojtotta volna a jajgatást.
– Szívesen. Na, mutasd a pinád! Mikor volt borotválva?
Kicsit hátradőlt, még jobban széttárta térdeit.
– Mistress Andi hétfőn kegyeskedett szőrteleníteni – közölte nyugodtan.
Tudtam, hogy Andi alapos munkát végez, de azért ezt nem hagytam annyiban.
– Akkor itt az ideje, hogy megismételjem ezt a műveletet. Hozd ide a fürdőből – mutattam az ajtóra – ami kell!
Engedelmesen, térden csúszva elindult. Amikor átment az ajtón, a megint bekapcsolt képernyőn figyeltem, mit csinál. Hamar megtalált mindent, persze nem volt nehéz dolga. Gondosan megnedvesítette a szivacsot, ügyelve, hogy azért ne csöpögjön. Az ajtóban ismét térdre ereszkedett, és csúszva jött vissza elém. Szótlanul nyújtotta, amit hozott.
– Minden megvan? – kérdeztem (nem mintha nem láttam volna). – Borotva, hab, nedves szivacs?
– Igen, Úrnőm, parancsoljon!
– Feküdj az asztalra! Szét a lábakat!
Szó nélkül csúszott a középen álló nagy asztalhoz, majd gyorsan felállt és felfeküdt rá. Jó alaposan széttárta lábait. Hozzáléptem. Közelebbről nézve bizony már látszott pár kis fekete pötty, a kiütköző borosta. Megnedvesítettem a szivaccsal, majd habot nyomtam Anitára, és elkentem.
– Először a Vénusz-dombodat húzom le – közöltem.
Nem válaszolt, nyugodtan feküdt. Megfogtam a borotvát, és óvatosan elkezdtem. Meg se szólalt, csak párszor megrándult a combja. Amikor a kényesebb részekre tértem át, figyelmeztettem is:
– Ne mocorogj, nem akarlak megvágni! Jönnek a nagyajkaid!
Megfogadta az intést, a borotválás további része alatt mozdulatlan maradt.
– Kész vagy! Visszaviszed a holmit, letörlöd a habmaradékot, aztán visszajössz a helyedre! – utasítottam, amikor elkészültem.
Fürgén leszállt az asztalról, letérdelt, összeszedte, amit behozott, majd kicsúszott a fürdőbe. Visszaültem a székembe, és a képernyőn figyeltem, mit is csinál. És érdekes dolgot láttam. Úgyhogy mikor már ismét előttem térdelt, miután megköszönte, hogy megborotváltam, megkérdeztem:
– Ég a bőr a pinádon?
– Igen, Úrnőm, egy kicsit.
– Ezért simogattad meg kint magad?
– Ezért, Úrnőm.
Hangján éreztem a csodálkozást, hogy vajon ezt honnan tudom. Megkérdezni persze nem merte.
– És kaptál rá engedélyt? – ez már csattant. – Vagy esetleg parancsot?
– Nem, Úrnőm, egyiket sem – a válasz annál halkabb volt.
– És mi jár azért, ha parancs vagy engedély nélkül teszel valamit?
– Büntetés, Úrnőm – ezt még az előbbinél is halkabban mondta.
– Úgy van! Feküdj hanyatt és tárulkozz ki!
Anita engedelmesen lefeküdt a hideg kőre, széttárta lábait.
– Jobban! Teljesen nyíljon ki a pinád!
Még jobban szétnyitotta combjait, a megfeszülő izmokon látszott, hogy ennél jobban már nem tudja. Nem is kellett, a kisajkak épp eléggé széthúzódtak.
– A csizmasarkamtól kapod a büntetést – közöltem, aztán jobb csizmám tűsarkát óvatosan bevezettem hüvelyébe, és tövig belenyomtam. Előbb néhány felszisszenést hallottam, de amikor kicsit megforgattam benne, már egy halk jajgatást is.
– Nem tetszik? Hátha a másik jobban esik – mondtam, és kihúztam belőle jobb csizmám sarkát, de csak azért, hogy belenyomjam a balét. Amikor ezt is megmozgattam, a jajgatás már hangosabb volt.
– Egyelőre elég. Visszatérdelsz! – mondtam kis idő múlva.
Feltápászkodott, ismét a normális, szabályos módon térdelt. És persze tette, amit kellett.
– Hálásan köszönöm a megérdemelt büntetést, Úrnőm!
– Nyald le magad a csizmámról! – utasítottam.
Kinyújtott nyelvvel, buzgón tisztogatta a bepiszkított részeket. Amikor befejezte, alaposan végigmértem. Mellbimbói, melyek eddig szinte észrevétlenek voltak, most jól láthatóan meredeztek. Ennek pedig két oka lehet.
– Fázol?
– Nem, Úrnőm.
Nem is fázhatott a 26 fokos, légkondicionált teremben.
– Akkor mitől merev a mellbimbód?
– Kicsit felizgatott, Úrnőm, mikor belém nyomta a csizmáját – vallotta be.
– Márpedig ennek ez a jutalma – tettem rá a bimbókra két erős ruhacsipeszt. – Gondolom, a pinád is forró belül.
– Igen, Úrnőm, meglehetősen az – vallotta be.
– Akkor hozzad ide a bárszekrényről a nagy kék termoszt! – utasítottam.
Térden csúszva is gyorsan megjárta a párlépésnyi távolságot.
– Tudod, mi van benne? – kérdeztem, mikor átvettem a szótlanul felém nyújtott tárgyat.
– Csak sejtem, Úrnőm, hogy jég.
– Igen, jég. Pontosabban egy szép nagy jégcsap – kezdtem lecsavarni a termosz tetejét – Mire való?
– Gondolom, azzal kívánja lehűteni a pinámat, Úrnőm.
– Pontosan! Lefekszel, kitárulkozol.
Pillanatok alatt vette fel a kívánt pozíciót.
– Látod, milyen szép vastag? És elég hosszú is – tartottam a szeme elé a hosszú, farokszerű jégdarabot (óvszerbe töltött vizet fagyasztottam meg, mindig van a hűtőmben vagy a termoszban pár belőle). – Most szépen tövig beléd nyomom…
Lassan, fokozatosan nyomtam a jégrudat Anitába. Az első egy-két centit még szótlanul viselte, majd többször is felszisszent, aztán halkan, majd kissé hangosabban jajgatott. Ám azzal, hogy hüvelye elnyelte a rudat (épp ideje volt, már az én kezem is igen fázott), még nem ért véget a dolog.
– És hogyne tudjon kicsúszni, vagy ami elolvad, kicsöpögni… – közöltem, majd a kisajkakat két csipesszel összeszorítottam.
Ez már sok lehetett, mert hangosan sikoltozott a fájdalomtól.
– Hallgass! – szóltam rá, de csak annyit értem el, hogy csendesebben jajgatott. – Ezért a fülsértő üvöltésért a csiklódra is kapsz egyet!
Egy, az eddigieknél is hangosabb sikoly volt a válasz, aztán összeszedte magát, és csendben maradt. Ám miközben parancsomra ismét feltérdelt, láttam, hogy könnyes a szeme, és olykor ajkába harapva tud csak csendben maradni. De csendben maradt, és ezt rosszul tette. Miután már térdelt, és (lehajtott fejjel) csendben várt, jött a „ráadás”.
– Elfelejtettél valamit! Többször is!
– Bocsánatot kérek, Úrnőm! Hálásan köszönöm a csipeszeket és a jeget, amivel megbüntetett – kapott észbe.
– Na és mi a bocsánat feltétele szerinted? – kérdeztem kajánul.
– Egy újabb büntetés, Úrnőm – suttogta Anita.
– Pontosan. Ez az újabb büntetés pedig az, hogy minden csipeszre ráakasztok 15 dekát – vettem elő az apró súlyokat.
Anita persze sziszegett, jajgatott, mikor a súlyok elkezdték húzni. De hamar erőt vett magán, és igyekezett jó rabnőként viselkedni.
– Alázatosan köszönöm, Úrnőm, hogy büntetésével figyelmeztet a kötelességemre.
Látszott rajta, hogy nagyon szenved, nincs hozzászokva ehhez a fajta fájdalomhoz. Amilyen jól tűrte a verést, olyan rosszul viselte a csipeszek és súlyok állandó, és a saját mozgásától folyton megújuló kínját. Az én terveimben azonban még volt egy és más.
– Kapsz egy nyakörvet – csatoltam rá -, méghozzá pórázzal – akasztottam be a vezetőszíjat is.
– Köszönöm, Úrnőm, hogy a kutyája lehetek.
– Négykézlábra! És gyere utánam! De ha meg kell rántsam a pórázt, vagy ha valamelyik súly leér a földre, rávágok a seggedre a szíjjal, megértetted?
– Igenis, Úrnőm!
– Indulás! – álltam fel.
A fürdő felé „természetesen” kétszer is meg kellett Anitát húznom, amiért meg is kapta a pórázzal a verést. És azt sem tudta elkerülni, hogy az egyik súly ne koppanjon hozzá a magas küszöbhöz; ennek jutalma is pórázcsapás volt. A fürdőben a WC előtt álltam meg.
– Térdelj fel!
Anita feltápászkodott. Nem sok időt hagytam neki, jött a következő parancs.
– Hajtsd fel az ülőkét, és ülj a csészére! Kezek hátul!
Pillanatok alatt hajtotta végre az utasítást.
– Tudod, miért a puszta csészén kell ülnöd? – kérdeztem.
– Hogy ezzel is éreztesse velem, Úrnőm, mennyire senki vagyok – jött a válasz.
– Nem egészen. Egyszerűen csak egy magadfajta ócska kis rabkurva nem ülhet arra az ülőkére, amire az Úrnője. Érted?
– Igenis, Úrnőm. Bocsánatot kérek, hogy rosszul fogalmaztam.
– Na jó, ez nem olyan nagy baj. Most egy kicsit leveszem a pinádról a csipeszeket, hogy kifolyhasson belőled az elolvadt jég. És pisilhetsz is – szedtem le a kínzóeszközöket.
Anitát egyáltalán nem zavarta, hogy ezt a meglehetősen intim dolgot most előttem kell végezze. Mikor végzett, ráparancsoltam:
– Térdelj a zuhanytálcába! Jó széles terpeszbe!
Aztán kezébe nyomtam a kézi zuhanyrózsát.
– Öblítsd le alaposan a pinád!
Amit nem mondtam meg, csak akkor vette észre, mikor a vízsugár hozzáért: csak a hidegvizes csapot nyitottam meg, úgyhogy a csőből jéghideg víz jött. Ennek ellenére tényleg alaposan leöblítette magát, csak arcán látszott, milyen kellemetlen dolog történik vele. Amikor úgy véltem, már épp eléggé tiszta, és épp elég hideget kapott, elzártam a vizet, és elélöktem egy elég durva rongyot.
– Töröld szárazra magad! Aztán ülj vissza a WC-re! Kezek hátul, lábak széttéve.
Mire kézbevettem az előbb leszedett csipeszeket, Anita már a kagylón ült.
– Visszateszem rád a csipeszeket – közöltem. – Csak most mindkét kisajkadra külön csipeszt rakok!
A műveletet halk felszisszenések kísérték. Tiltakozni persze nem mert, nem is lett volna értelme, és nem mert hangosan jajgatni sem, csupán így mutatta ki fájdalmát. Amikor végeztem, hátraléptem, majd ráparancsoltam:
– Négykézlábra! Megyünk tovább. De ha megint baj lesz, már kettőt kapsz! Ugye tudod, mire gondolok?
– Igen, Úrnőm. Ha megint meg kell rántsa rossz szukája pórázát, vagy ha megint leér egy súly, már kétszer kegyeskedik majd rávágni a pórázzal a seggemre. És kérem, engedje meg megköszönnöm, hogy méltóztatott engedélyezni, hogy könnyítsek magamon. Azt is köszönöm, hogy ha nem is érdemeltem meg, de rövid időre csökkentette jól megérdemelt fájdalmamat – válaszolta Anita már négykézláb.
– Indulás! – csak ennyi volt a reakcióm.
És mentünk tovább. Talán mondanom sem kell, hogy ezúttal is volt okom fenyítésre. Aztán megérkeztünk a végcélhoz.
– Feltérdelsz! Hátra a kezedet!
Az engedelmesen hátratett csuklókat egy gyors mozdulattal összebilincseltem. Nem túl szorosan, csak épp annyira, hogy ne tudja kihúzni a kezét, tartsa csak hátul. Aztán eléálltam.
– Húzd le a csizmám cipzárját!
Ezt a látszatra egyszerű utasítást persze hátrabilincselt kézzel nem könnyű végrehajtani. Pláne térdelve. Elég sokáig tartott, míg Anitának sikerült úgy szájába venni a húzót, hogy sikerüljön a művelet. De végül sikerült. Persze nem ennyi volt a dolga.
– Bontsd ki a köntösömet! De össze ne nyálazd!
Ez még nehezebb volt. Itt csak az ajkak dolgozhattak, azok is úgy, hogy meg ne nedvesítsék a selymet. Viszont az, hogy selyem, könnyítette kicsit a helyzetet, hiszen könnyebben csúszott. Amikor ez is megvolt, újabb parancsot adtam.
– Hasalj az ágy elé!
Miközben Anita az ágy előtt feküdt, kiléptem a csizmából, ledobtam a köntöst. Aztán ráléptem a fenekére, kicsit rugóztam a puha és mégis kemény félgömbökön, majd végigfeküdtem az ágyon.
– Feltérdelsz, felém fordulsz!
A feltérdelés persze nehezen ment a kezek segítsége nélkül. A felém fordulás már egyszerű volt. Anita szabályos tartásban térdepelt fél lépésre az ágytól. Mellein a csipeszek a súlyokkal a lélegzetvétel ütemében mozogtak, míg az alul levők majdnem mozdulatlanok voltak, csak alig észrevehető himbálózásuk jelezte, hogy a feltérdelésnél bizony komoly táncot jártak.
– Gyere ide! Egész az ágyhoz!
Már ott is volt.
– Csókold végig a combjaimat! Csak a combjaimat, és csókolod! Nem puszilod, nem nyalod, csókolod! – utasítottam. – Térdtől felfelé előbb a jobbat, aztán a balt!
Fölémhajolt, szája hozzáért a térdemhez. Ügyesen csókolt, tényleg csókok voltak. Kezdtem felizgulni. A melléről lógó súlyok finoman súrolták bőrömet. Amikor jobb combom tövéhez ért, egy pillanatra abbahagyta, majd a balt vette kezelésbe. Illetve, egész pontos kifejezéssel élve „szájalásba”. Szóval azt is végigcsókolta térdtől combtőig. Aztán megállt, várt.
– Még egyszer! De lassabban, alaposabban!
Megint a jobb térdemre hajolt. Most lassabban haladt felfelé, nem hagyott ki egyetlen négyzetcentit sem. Majdnem annyi ideig tartott a jobb combomon végigmennie, mint az előbb a kettőn. A balt ugyanezzel a lassúsággal, alapossággal csókolta végig.
– Mehetsz tovább a hasamra!
Megint azok a lassú csókok, csak most a hasamon. Egyre feljebb és feljebb. Aztán megint egy kis várakozás.
– Csókold körbe a mellem!
Lassan haladt először jobb, majd bal mellem alapja körül. Még be sem fejezte a két kört, már meg is kapta a következő parancsot.
– Tovább, egyre szűkülő körökben!
Éreztem, hogy egyre nedvesebb vagyok, és bimbóim kezdenek keményedni.
– Megnyalod és keményre szopod a bimbóimat! De csak az ajkaidat és a nyelved akarom érezni, a fogadat nem!
Nem kellett sokáig dolgozzon, hogy bimbóim kőkeményen meredjenek fel. Jöhet a folytatás!
– Elindulsz visszafelé!
Most kicsit gyorsabban haladt, mint felfelé, de nem bántam. Egyre jobban vártam, hogy OTT érezhessem a száját. A csókok hamar leértek hasam aljára.
– Csókolgasd a Vénusz-dombom!
Engedelmesen borította el csókjaival szőrtelen ágyékomat.
– Nyalogasd meg a nagyajkakat! – tártam széjjelebb lábaimat.
Ügyesen csinálta, finoman, óvatosan, izgatóan.
– Cirógasd meg a kisajkaimat!
Ugyanolyan finoman nyalta azokat is végig. Egyre nedvesebb voltam. Még jobban széttettem lábaimat.
– Körözz a csiklómon!
Anita fürge nyelve azonnal peckemen termett. Remekül csinálta.
– Szopogathatod is, de óvatosan!
Élt az engedéllyel, ajkai közé vette és megszívta. Majd megint a nyelvével simogatta. Egy szívás, egy nyalás… megint egy szívás, megint egy nyalás. És megint. Hát akkor lássuk, milyen ügyes a nyelve!
– Fúrd be a nyelved a hüvelyembe! Amilyen mélyre csak tudod!
Óvatosan tolta szét a kisajkakat, aztán ott volt a hüvelybejáratnál. Sőt, elég hosszú volt a nyelve, elég mélyre be tudott nyalni. És nagyon ügyesen nyalt. Közeledtem a csúcshoz.
– Ez az, csináld csak! Gyorsabban!
Anita nyelve mint egy motolla pörgött. És én egyre bíztattam: – Gyorsabban! Még!
Éreztem, hogy nedvem megállíthatatlanul megindult. Aztán egyszer csak nem éreztem semmit. Csak élveztem és élveztem és élveztem…
Végül aztán magamhoz tértem. Anita még mindig szorgalmasan mozgatta nyelvét, de már nem volt rá szükség.
– Elég, abbahagyhatod! – szóltam rá.
Kiegyenesedett, ismét szabályos tartásban térdelt. Csak kipirosodott bőre meg a kapkodó lihegéstől a mellén táncoló súlyok árulták el, hogy bizony keményen megdolgozott a gyönyörömért.
– Felizgatott, hogy kielégítettél? – kérdeztem tettetett szigorúsággal.
– Igen, Úrnőm. Kérem, büntessen meg, amiért engedélye nélkül merészeltem izgalomba jönni.
Nocsak. Úgy látszik, Andi keményebben fogta, mint gondoltam. De nem baj.
– Megkapod! Tartsd a segged, felkelek!
Gyorsan hasra vágta magát, engedelmesen tartva ülepét, hogy ráléphessek.
– Térdelj fel! – fogtam meg a pórázt már köntösben, de mezítláb. – Utánam!
Térden csúszva követett. Nem lehetett egyszerű hátrabilincselt kézzel. Szándékosan nem siettem. Már nem akartam komolyan büntetni, sőt, tulajdonképpen egyáltalán nem akartam büntetni. Inkább csak irányítani, hozzászoktatni, hogy minden pillanatban engedelmeskednie kell, hogy mindent alá kell rendeljen a kívánságaimnak, még testi vágyait is.
A rövidebb úton mentünk vissza, a fürdő érintése nélkül. Leültem trónszerű székembe, Anita szépen térdelt előttem. Már nem lihegett, szabályosan vette a levegőt.
– Szóval engedély nélkül felizgultál. Ugye tudod, hogy ez súlyos bűn?
– Igen, Úrnőm, tisztában vagyok vele, hogy komoly büntetést érdemlek.
Nyugodtan, de színtelen hangon beszélt. A presszóban megfigyelt, és még a fürdőben, a hálóba indulás előtt is kellemesen csengő szoprán most fakó mezzóvá mélyült. Félt, de igyekezett nem mutatni.
– Ülj a sarkadra. És teljesen szét a térdeket! – utasítottam. Miután megtette, megkérdeztem: – Szeretnél élvezni, kielégülni?
– Ha Úrnőm megengedi.
– Nem ezt kérdeztem!
– Igen, Úrnőm, nagyon szeretnék – vallotta be.
– És ha nem engedem meg?
– Akkor természetesen nem élvezek, Úrnőm.
– Természetesen… De rossz lenne, igaz? – faggattam tovább.
– Nagyon, Úrnőm.
– Nos, Anita! Mivel végeredményben meg vagyok veled elégedve, a következő lesz a büntetésed: itt, előttem térdelve fogod kielégíteni magad. De – emeltem picit fel a hangomat – csak azokat a mozdulatokat teheted, amiket mondok, csak ott és úgy érhetsz a testedhez, ahol és ahogy engedélyezem. A legkisebb eltérés esetén akár a csúcs előtt abbahagyod, és tényleg komoly büntetést kapsz. Megértetted?
– Igen, Úrnőm – csilingelt ismét a hangja. – Köszönöm, amiért büntetésül megjutalmaz.
Felálltam, és mögélépve levettem a bilincset.
– Megdörzsölheted a csuklódat.
Miközben visszaültem, láttam, hogy előbb jobb, majd bal csuklóján végigdörzsöli a bilincs nem túl mély (hiszen nem volt szorosra húzva az acél karperec) nyomát.
– Az ujjaiddal simogasd meg az arcod! Aztán nyaljad végig az ujjhegyeidet!
Miközben ezt csinálta, előrehajoltam, és levettem a melléről a csipeszeket. Két kis felszisszenés jelezte, hogy a vérkeringés megindulása majdnem akkora fájdalmat okozott, mint az elszorítás.
– Indulj el az ujjaiddal lefelé a nyakadon, aztán oldalra! A melledhez nem érsz!
Lassan húzta lefelé kezét, majd kínosan ügyelt rá, hogy kikerülje a melleket, ahogy oldalra tért. Amikor az ujjak a mellbimbó magasságában voltak, kapta az újabb utasítást.
– Simogasd körbe a melleidet! Aztán egyre szűkülő körökben mész rajtuk beljebb. A bimbókhoz meg az udvarhoz még nem érsz hozzá!
Öt-hat spirálkör után a körözés átment koncentrikus körökbe, pár milliméterre a bimbóudvarok szélétől. Anita légzése mélyült, éreztem, hogy így fegyelmezi magát.
– Simogathatod az udvart is. A bimbókat még mindig nem!
Az ujjak óvatosan beljebb csúsztak. Hiába voltak szépek, vékonyak, egy részük így is az udvaron kívüli bőrt simogatta. A bimbók kezdtek kiemelkedni, megkeményedni.
– Most jöhetnek a bimbók, de csak az oldaluk!
Anita simogató ujjai még beljebb csúsztak. Most már hegyük teljesen a bimbóudvaron siklott, miközben oldaluk cirógatta a bimbók oldalát. Az egyre keményebb bimbókét.
– Lehet a hegyét is – engedélyeztem.
Pár mozdulat után a bimbók elérték teljes nagyságukat. Keményen, hetykén meredtek előre.
– Tenyérrel lassan végigsimítod az oldaladat egész a combodig!
Lassan végigcsúsztatta kezét a törzsén.
– Középen vissza, egész a melled aljáig!
A kezek ugyanilyen lassan most felfelé vándoroltak. Az ujjhegyek közt maradt olyan 5-6 centi. Amikor felért, és megállt a mellek alatt, kicsit pihentettem, majd:
– Egészen középen, összekulcsolt ujjakkal le, egész a pinádig!
A lesikló kezek a Vénusz-domb tetejénél álltak meg. Persze nem sokáig.
– Végig a combod tetejét, térdig! Aztán a külső oldalon vissza!
Hogy elérhesse a térdeit, picit előre kellett dőlnie. Aztán amikor visszafelé haladt, megint kiegyenesítette hátát. Amikor a kezek visszaértek, megismételtettem, egy kis változtatással.
– Ugyanígy le, aztán a belső oldalon fel! Csak sokkal lassabban!
A simogató kezek immár csigalassúsággal kúsztak végig a combokon. Lefelé is, felfelé is. Az időnkénti rándulások jelezték, hogy Anita már legszívesebben puncijára tapasztaná kezét, hogy szeretné dörzsölni a csiklóját, szeretné feldugni legalább egy ujját. Ám a korábban Andi által, az elmúlt mintegy két órában általam belenevelt engedelmesség, a masztizás indítása előtt elmondott figyelmeztetésem visszatartották; továbbra is hűen követte parancsaimat. Most például azt, hogy:
– Ujjheggyel megcirógatod a Vénusz-dombod!
Kicsit hagytam, hogy csinálja, aztán tovább csigáztam.
– Oldalt fel a törzseden! Tenyérrel simogatva!
Lassan kezdte, mint aki sajnálja otthagyni a helyet, aztán picit gyorsabban haladt.
– A hüvelyk- és mutatóujjaddal megfogod a bimbóidat és dörzsölöd! – jött a következő vezényszó.
A bimbók bizony kissé ellazultak, amíg a két kéz máshol járt, de most hamar ismét keménnyé váltak. Úgyhogy megint lehetett máshol simogatni…
– Középen lefelé! Tenyérrel, egymásba érő ujjakkal.
Érdekes (vagy nem érdekes) módon a kezek megint gyorsabban siklottak lefelé, mint először. De a Vénusz-domb tetejénél engedelmesen megálltak… remegve, erővel visszatartva.
– Megint a dombod… finoman, lassan!
Lassan csinálta ugyan, de inkább erősen, mint finoman. Már nagyon nehezen tartotta magát, de még nem volt itt az ideje a lazításnak… Levettem a csipeszeket a kisajkakról.
– A középső ujjaidat végighúzod a nagyajkaidon! Le, aztán fel!
Óvatosan, hogy tényleg csak a nagyajkakhoz érjen, teljesítette Anita a parancsot.
– A kisajkak külsőoldalán, ugyanígy!
Ez már egyszerűbb volt, nem kellett vigyáznia. Már nem bírta türtőztetni magát, szaporán kapkodta a levegőt.
– Szeretnéd megérinteni a pecked?
– Nagyon, Úrnőm – jött a rövid válasz, eléggé rekedten.
– Kérjed! – szabadítottam meg az utolsó csipesztől is.
– Kérem, Úrnőm, kegyeskedjen megengedni alázatos rabnőjének, hogy hozzáérhessen a peckéhez!
– Nem bánom, körözhetsz rajta! Egy ujjal!
Boldogan élve az engedéllyel, Anita elkezdte csiklója hegyét simogatni. Látszott, milyen jól esik neki. És miért ne essen még jobban? Kegyes kedvemben voltam.
– Lehet oldalt is! – engedtem meg, majd kisvártatva tovább mentem: – Dörzsölheted két ujjal is.
Már az egész teste reszketett. Sokáig már nem tudta tartani magát, de már csak egy próbatétel volt hátra.
– Jó lenne feldugni az ujjadat a pinádba, igaz?
– Óh, Úrnőm, az csodálatos lenne.
– Szeretnéd?
– Nagyon, Úrnőm – lihegte.
– Akkor kérjed! Szépen!
– Alázatosan kérem, kegyes Úrnőm, engedje meg hitvány rabnőjének, hogy ujját pinájába dughassa.
Ez jó volt, úgyhogy megadtam az engedélyt:
– A középsőt feldughatod. De csak bedugod, nem mozgatod!
A hüvelyben villámgyorsan eltűnő ujj mutatta, milyen nedves is belül. És még mindig nem eresztettem szabadjára Anitát.
– Jó lenne mozgatni, ugye? Vagy inkább még egyet-kettőt bedugni?
– Mindkettő jó lenne, Úrnőm, de ahogy ön jónak látja!
– Kérjed! Nagyon szépen!
– Esedezve kérem, legkegyesebb Úrnőm, méltóztasson megengedni, hogy még egy ujjamat bedughassam a pinámba! Vagy legalább hogy mozgathassam, amelyik már bent van!
– Szebben! Könyörögj!
– Könyörögve, alázatosan esedezem Önhöz, kegyelmes Úrnőm, engedje meg ócska kis rabkurvájának, hogy még egy ujját bedughassa pinájába. De ha ez túl merész kérés lenne, legalább azért könyörgöm, hogy mozgathassam a már bent levőt!
Igen, valami ilyesmit szerettem volna hallani. Tud ez a szuka!
– Jól van, dugd fel a mutatót is!
Mielőtt még meggondolhattam volna magam, már a második ujj is bent volt a hüvelyben. Mozdulatlanul, hisz arra nem adtam engedélyt. De meddig tudja magát tartani vajon?
– Húzd ki őket!
Lassan hitetlenkedve kezdte kihúzni az ujjait. Amikor már félig kint voltak, megkönyörültem.
– Visszateheted. És a gyűrűst is feldughatod!
Ezt persze nem kellett még egyszer mondanom, máris három ujj tűnt el a nedves barlangban. Előredőltem, belemarkoltam Anita hajába, felemeltem a fejét. Szemében egy pillanatra megláttam a vágy és a félelem csillogását. Aztán, ahogy egy jó rabnőnek kell, lesütötte a szemét. Elengedtem, hátradőltem. Kicsit még bizonytalanságban tartottam, aztán…
– Eleresztheted magad! Csinálod, ahogy jólesik!
– Hálásan köszönöm, Úrnőm – suttogta, és megmozdult. Keze elkezdett mocorogni, és miközben három ujja a hüvelyében mozgott, a hüvelyk a csiklót cirógatta. Szabad keze pedig felváltva gyűrte, gyömöszölte, simogatta és izgatta a melleit. Három-négy perc múlva pedig egész teste megfeszült, torkából egy elnyújtott, hosszú áááááááááá tört elő. Aztán elernyedt. Keze lehullt melléről, a másik is kicsúszott puncijából. Lihegve kapkodta a levegőt.
Újabb egy-két perc múlva leborult, megcsókolta lábaimat.
– Hálásan köszönöm, kegyes Úrnőm, hogy engedélyezte számomra a kielégülést.
Nem válaszoltam, csak elhúztam a lábam. Felálltam, Anita továbbra is leborulva térdelt. Kimentem a fürdőbe, gyorsan lemosdottam. Aztán visszamentem, de csak az ajtóból szóltam rá a még mindig leborulva levő Anitára.
– Menj, zuhanyozz le. Használhatod a meleg vizet, és a zöld törülköző a tied. Aztán öltözz fel, és gyere fel a nappaliba.
Otthagytam. A nappaliban persze pontosan láttam, hogy mit csinál. Szigorúan csak zuhanyozott, igaz, elég sokáig. A kis műszer pedig megmutatta, hogy csak 22 fokos vízben. Biztos jobban esett neki a langyos víz, mint a meleg. Amikor elzárta a vizet és a törülközőért nyúlt, a gépen elindítottam a reggel betáplált konyhai programot. Hiába, sokat tud a házvezérlő számítógép. Igaz, sokba is került. De megéri. Anita már öltözködött, és kisvártatva megjelent az ajtóban. Lehajtott fejjel, parancsra várva.
– Gyere, ülj le!
Mereven, szögletesen ereszkedett a fotelbe. Csak a szélén ült, továbbra is lehajtott fejjel.
– Anita, idefent te nem rabnő vagy, és én nem Úrnő. Itt két nő ül egymás mellett. Úgyhogy légy szíves, helyezkedj el kényelmesen és lazíts. Ha dohányzol, nyugodtan gyújts rá, ha szomjas vagy, szólj, hogy inni szeretnél, és általában viselkedj természetesen.
– Köszönöm, de nem dohányzom, és most szomjas sem vagyok – helyezkedett el kényelmesebben. – És ilyenkor hogyan szólítsam?
– Hívj nyugodtan Emesének. És ha jobban esik, tegezz vissza.
– Azt inkább nem, esetleg lent is rászaladna a szám, és arra nincs szükségem, hogy tiszteletlenségért is megbüntessen.
Mióta nem feszengett, fejét sem hajtotta le. Nyugodtan, tényleg természetesen viselkedett.
– Ahogy gondolod. És most áruld el: erre számítottál? Jobbra? Rosszabbra?
– Nem is tudom. Mennyiségben körülbelül erre. Csak más formában. És a végét sem egészen így képzeltem.
Hátradőltem, rágyújtottam.
– Akkor mesélj. Mi volt ismerős, mit nem ismertél, mire számítottál, ami nem történt, hogyan képzelted a végét?
– Az alapszituáció ismerős volt. Arra számítottam, hogy meztelen leszek, hogy térdelnem, térden csúsznom kell. A fenekelés sem volt újdonság. A csipeszek meg a súlyok igen. Mistress Andi sosem használta. Hallottam róla, de nem hittem volna, hogy ennyire fájdalmas. Főleg a csiklómon. Azt hittem, hogy leszakad a mellbimbóm, kiszakad a csiklóm. Jég már volt a hüvelyembe dugva, ha nem is egy ekkora darab, de szabadon kicsöpöghetett. A kezem is volt már hátrabilincselve, voltam már kikötözve is, gúzsbakötve is. Kaptam már mindenhová verést, mindenfélével. És Mistress Andi előszeretettel használta a gyertyát. Egyszer rákötözött az asztalra, és nem is tudom, hány gyertyát folyatott rám. Nyaktól térdig vastagon be voltam borítva viasszal. Egy óránál is többet feküdtem így, aztán Mistress Andi korbáccsal és lovaglópálcával verte le rólam. És a darabokat nekem kellett felszednem. Szétrepültek az egész teremben, úgyhogy az egészet be kellett járnom. Persze térden csúszva. És néhány darabot nem vettem észre, úgyhogy azért külön is kaptam.
Nyelt egyet, majd folytatta.
– Most, amikor megláttam a WC-kagylót, egy pillanatig azt hittem, hogy le akar pisilni. És köszönöm, hogy nem tette.
Elnevettem magam.
– Anita, te odalent is ember vagy, nem pedig WC.
– Igen, de Mistress Andi megtette párszor. Igaz, nem a fürdőben, hanem a… a kínzókamrában. Egyenesen a számba engedte.
Ismertem Andi kínzókamráját. Jól fel volt szerelve (bár nem annyira, mint az enyém, főleg műszaki téren maradt el, eszközeink tárháza szinte azonos volt), és sejtettem, hogy ami esetleg mellément vagy kifolyt, azt bizony felnyalatta Anitával.
– És persze tudtam, hogy nem lesz itt férfi, de azt hittem, hogy iderendelt egy másik rabnőt is, és közösen idomít majd minket – fűzte még hozzá Anita.
– Na és a vége? – kérdeztem, amikor elhallgatott, és ezt nem említette.
– Hát az meglepő volt. Nem az, hogy a számmal kellett kielégítenem, ahhoz hozzászoktam. Inkább az, hogy nem használt segédeszközt. És az is meglepett, hogy végül szabad volt masztiznom. Mistress Andi nagyon ritkán engedte meg. Olykor a rabszolgáját kellett leszopnom, aki aztán megdugott, de sokszor maradtam kielégületlen. És a következő szeánszig még magamhoz sem nyúlhattam.
– Na és milyen volt a maszti? – vetettem közbe.
– Szokatlan. Így még sosem csináltam. Ennyire utasításra, ennyire lassan. De csodálatos volt, nem is emlékszem, mikor élveztem ekkorát masztitól. Még egyszer köszönöm.
Ekkor jelzett a számítógép, hogy lefutott a konyhai program. Felálltam.
– Gyere. Éhes vagyok, és gondolom, te is.
– Igen, az vagyok – ugrott fel -, bár csak most vettem észre, hogy említette.
Átmentünk a konyha étkezőrészébe. Amerikai stílusban rendeztem be, a főzési részt magas pult választja el az étkezőasztaltól, amely két személyre terítve várt ránk.
– Ülj le – mutattam az egyik székre-, hozom az ebédet.
Ebéd közben semleges dolgokról beszélgettünk, bár továbbra is főleg én kérdezgettem Anitát a munkájáról, családjáról. Az ebéd utáni kávémat (Anita csak gyümölcslevet kért) már ismét a nappali asztalkájánál ülve ittam meg, egy cigaretta mellett. Csak ekkor tértem vissza a lent történtekre, pontosabban a folytatásra.
– Anita, a mai délelőtt után kell véglegesen eldöntened, hogy a rabnőm akarsz-e lenni. Nem kell azonnal válaszolnod – emeltem fel a kezemet, amikor láttam, hogy szólni szeretne -, kapsz rá több mint két napot. Most menj el, és ha pozitívan döntesz, akkor kedd délután hatkor jelentkezel ugyanígy, mint ma. Azt előre megmondom, hogy kedden, ha jössz, nem egyedül fogsz szolgálni. Viszont ha nem jössz, akkor többet nem is jöhetsz. Csak egy mentség lehet: ha beteg vagy. Akkor viszont telefonálhatsz, még akár hat előtt két perccel is. És még valamivel tisztában kell lenned: ha ketten vagytok, akkor ki-ki nem csak a saját hibáiért bűnhődik, hanem a másik által elkövetettekért is. Szóval hiába hajtasz végre egy parancsot tökéletesen, ha a másik hibázik, akkor te is büntetést kapsz, méghozzá ugyanazt.
Elnyomtam a cigarettát, felálltam. Az addig szótlanul hallgató Anita is felugrott.
– További jó vasárnapi időtöltést. Szervusz – mondtam, és magára hagytam. Persze a szomszédból hallottam, ahogy kinyitja az ajtót és elmegy.
Kedden izgatottan vártam, hogy jelentkezik-e. Másik rabnőmet háromnegyed hatra rendeltem magamhoz. Mikor már előttem térdepelt, neki is gyorsan elmondtam, mi is fog történni. A véleményét persze nem kérdeztem, csak utasítottam, hogy boruljon le, és várakozzon.
Hat előtt három perccel megszólalt a kapucsengő. Anita állt a kapuban. A távnyitóval beengedtem. Egyenesen lejött, és benyitott a kínzókamrába. Az ajtóban egyetlen pillantással felmérte a helyzetet. Azonnal, utasítás nélkül levetkőzött, letérdelt, majd hozzám csúszott, és ő is elém borult.
Élvezet volt egyszerre dolgozni a két rabnővel. Remekül kiegészítették egymást, és tökéletesen működött a „bármelyik hibázik, mindkettő bűnhődik” elv. Aznap főleg a verés volt műsoron, csattogott a paddle és a bőr paskoló, suhogott a lovaglópálca és a korbács. Persze kaptak csipeszeket is (súlyok nélkül), és kivételesen használtam a ritkán alkalmazott gyertyát is. Végül közösen kellett kielégítsenek, csak a szájukat használva, és gondosan ügyelve, nehogy egymáshoz érjenek. Utána pedig jutalmul egymást juttathatták élvezethez, persze az én instrukcióimat követve, és csak a kezükkel dolgozva.
Anita ma is a rabnőm. Használom egyedül is, Gizivel, a másik rabnőmmel együtt is.

A legjobb SZEXSHOP itt! – A legjobb POTENCIANÖVELŐK itt!

h	K	s	c	p	s	v
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30	31

PárForintos

bulvár, celeb, szex, pornó innováció

Author Archives: Tortenet - Oldal 14

Orgia a természetben

Az engedékeny rendőr megbaszott

Koromsötét

Én és az osztályfőnököm

A főnökasszony

A betörő SM történet

Erotikus és perverz történetek

Csipesz és korbács

Bőrszoknya SM történet

Az új rabnő

Kategóriák

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Elérhetőség

bulvár, celeb, szex, pornó innováció

Author Archives: Tortenet - Oldal 14

Kategóriák

Legutóbbi bejegyzések

Címkék

Archívum

Elérhetőség