Megnézzük a nőket, amikor együtt vagyunk. Nem úgy, hogy erről szólnak a randik, csak néha, ha kedvünk van. Ha valami zsúfolt vagy puccos helyre megyünk. Ha az esténknek túlfűtött hangulata van. Csak figyeljük a felvonuló nőket és megvitatjuk, melyiküket csábítanánk el szívesen pár édes órára. Ahogy telik az idő, egyre izgatottabbá válunk tőle. Az egyik kedvenc előjátékunk. Pedig nem azért csináljuk, mert komolyan felmerülne, hogy meghívjunk valakit magunk közé. Fantáziálunk róla, de komolyan egyikünknek sincs igénye másikra. Az, hogy együtt csinálunk ilyesmit, mámorító érzés. Valahogy ilyenkor sokkal erősebben tudatosodik bennem a kapcsolatunk. A kettőnk egysége. Egy olyan egység, ami mindig ott van mögöttünk, de tényleg igaz, hogy hajlamosak vagyunk ezt túlságosan természetesnek venni, miközben olyan természetes, hogy így vagyunk. Csak könnyű elfelejteni, hogy milyen volt nélküle, mert mindent áthat a jóérzés. És ahogy ez a jóérzés hirtelen elárasztja a kalandos esténket, az utánozhatatlan. Talán olyasmi, mint amikor azt hiszed, hogy zuhansz, de ráeszmélsz, hogy ott van a hátadon egy ejtőernyő, úgyhogy nyugodtan élvezheted a repülést. És mi boldogan repkedünk nőkről párokra, párokról nőkre, miközben boldoggá tesz minket az érzés, hogy közben egy pillanatra sem engedjük el egymás kezét. Aztán jöhet a szex
A legjobb SZEXSHOP itt! – A legjobb POTENCIANÖVELŐK itt!
…örömet szeretnénk szerezni orális szex közben.
Olvasom, hogy az egyik jelenetben a férfi szívét kivágják és feldugják a nő hüvelyébe. Elsőre az jutott eszembe, hogy milyen genya arculköpése ez a romantikának. Milyen kegyetlen és cinikus paródiája a szerelemnek. Aztán az általános magány és a belőle fakadó kétségbeesett szeretethajszolás képe ugrott be. Hogy a végrehajtó annyira vágyik megtapasztalni a szeretetet, hogy valaki szívéért nyúl, hogy azzal hatoljon a nő testébe. Képtelen képek, miközben mégis ez a valóság. KedveSMtől kaptam egy könyvet a szülinapomra, az egyik oldalon egy fiú és egy lány rajza van. Ő belenyúlt egy piros filccel és szívecskét rajzolt közéjük a punci-farok középpontra. Tehát akkor van különbség a farka és a szíve között? Tetszik nekem ez a hasonlat, most el vagyok bűvölve. Amúgy Sade márki.
Nosztalgiáztunk a „régi” „szép” időkről, amikor még „kislány” voltam. Arról, hogy bizony úgy voltam szocializlva, hogy egy lány nem fekszik egy jött-ment pasi alá, csak miután az biztosította őt legkomolyabb szándékairól, máskülönben egy valamire való lánynak igenis legyen bűntudata, ha szexel. És én nem akartam, hogy legyen. Sokáig jó voltam és tartottam magam az eszmékhez és ideálokhoz, mert komolyan hittem ebben. (És mert, vagy éppen ezért későn kezdtem tapasztalni.) Az internet furcsa világban kerestem a kielégülés lehetőségét és sokáig elég is volt. Elég volt beszélgetnem férfiakkal, akiket felizgatott, hogy a szexről beszélek velük. De időről időre többre vágytam. Tapogató kezekre. Emlékszem, sokáig az volt a legkedvesebb fantáziaképeim egyike, hogy fekszem valahol, egy ágyon. A szemem be van kötve, nem tudom pontosan, mi zajlik körülöttem, de ez nem is fontos. Csak a kezek, amik minden irányból megérintenek, minden porcikámat megsimogatják. Én pedig mozdulatlanul tűröm. Nem tudtam, hogy férfi vagy női kezek, nem tudtam, kihez tartoznak, csak az érdekelt, hogy simogassanak.
Azt mondta, kedvesnek tartja, hogy mindig küldtem neki képeket. Meglepett, hogy éppen kedvesnek, és nem mondjuk inkább kurvásnak mondja, hiszen ezek a képek mind a fenekemről, a pinámról, a mellemről szóltak -különféle beállításokban, különféle kiegészítőkkel. Mert néha elkapott a vágy és a fényképezőgép után nyúltam. Alapvetően nem ajándéknak szántam a képeket, inkább a magam kíváncsiságát elégítettem ki velük. De miért ne osztottam volna meg őket, és miért ne éppen vele osztottam volna meg őket, hiszen éveken át hetente többször, olykor napi rendszerességgel élveztük egymás (távolságát) hangját és fantáziáját. Nem csoda, hogy sokszor kifejezetten azzal a céllal készítettem a sorozatot, hogy ő majd lásson. Talán a fizikai távolság késztetett arra, hogy valamiféleképpen jelenlevővé tegyem a testem. És nem is tévedtek nagyon az ösztöneim, hiszen azóta is kedves emlékként őrzi a testem képeit. Tényleg jól vette ki magát a feltárulkozásom. Arra emlékszem, hogy amikor megvettem az első fűzőmet, és megmutattam neki, hogyan áll, azt mondta, ehhez foghatót még sosem látott, hiába nézte végig a rengeteg pornóoldal hasonlóan felöltözött színésznőit, azt mondta: az nem ilyen. De már sokat lát, és ismeri minden porcikámat, és az autoszexualitásom is igencsak háttérbe szorult, úgyhogy nem foglalkozom ön(kielégítéssel)fotózással. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem gondolok rá. Csak valahogy kicsit el is távolodtam a testemtől -néha legalábbis ez az érzés kerít hatalmába. Szóval karácsonykor szabadjára engedtem a fantáziám, és az ajándék mellé a fenekemmel is kedveskedtem. Semmi különös: egy széles vörös-bordó szalaggal kötöttem egy masnit, pont a fenekem fölé, amit jól kidomborítottam. Először nem voltam biztos benne, hogy értékelni fogja, nem voltam biztos benne, hogy izgalmas lehet még számára egy ilyen kép. De örült neki, és a lehető legjobb választ kaptam: „Jó újra rácsodálkozni.”
Amióta komoly kapcsolatot ápoló nő vagyok, leszoktam az önkielégítésről, és ez nincs rendjén szerintem. Egyrészt azért, mert nem szabad így elkényelmesedni, másrészt meg azért, mert korábban határozottan vallottam az önkielégítés jótékony hatásairól. És egy kicsit elszomorít, hogy miért nem jut eszembe gyakrabban örömöt okozni magamnak egy ilyen aprósággal. Néha elkap a hév, és elrendelem magamnak a minden napra egy orgazmus tervet, csak aztán azt tapasztalom, hogy a tervszerűség nem igazán passzol a szexualitásomhoz. A furcsa az, hogy nem azért nem csinálom, mert nincs kedvem, hanem mert a pornónézéshez nincs kedve a szerelmes szívemnek -egyedül legalábbis-, és annyira meg nem tudok kielégületlen lenni, hogy pornó nélkül is belevágjak.
Már több, mint egy hónapja tűrjük és viseljük láncainkat latexból kiöntött gumióvszer formájában, de most elszakadt az óvszer, és vele együtt az akaraterőnk is. Alapvetően nem az a baj, és nem azért van bennem a gyónási kényszer, mert ezzel olyat csináltunk, amit nem szabad. Már csak azért sem, mert mindketten érezzük, hogy az első adag antibiotikum nem volt hatásos. Inkább a lassú pisitesztelés, időponthoz jutás, a hosszú átfutás miatt van bennem rosszérzés. Hogy mi van, ha ezzel egy felesleges kört kell tennünk az urológián. De ha őszinte akarok lenni, ez sem érdekel.