|
a Gazda
|
a Rabnő
|
| Amikor belépek, és elindulok a karosszékemhez, akkor jössz be a fürdőből. Látom, hogy egy pillanatra megdermedsz, majd gyorsan letérdelsz, de úgy teszek, mintha nem vennélek észre. Nyugodtan kirakom a kisasztalra a cigarettámat, kicsit rendezkedem is rajta, és leülök. Rágyújtok. Az első slukkot mélyen leszívom, és lassan fújom ki. Csak ekkor szólítalak meg. | Megérkezem. A szoba üres, Te még nem vagy itt. Miközben a fürdőbe sietek, az órámra pillantok: jól van, bőven van időm mindenre. Gyorsan levetkőzöm, elrakom ruháimat; ha valamiért bejössz ide, ne találj rendetlenséget. Belépek a zuhanyfülkébe, megnyitom a csapot és letusolok. Hamar végzek, hiszen indulás előtt is zuhanyoztam, csak az út porát, izzadtságát kell lemossam. Alaposan megtörülközöm, és befújom magam a dezodorral, melynek annyira szereted az illatát. A tükör elé lépek, hogy arcom is rendbe hozzam. Jaj, a fülbevaló! Le kell vegyem, egy rabnő nem hordhat ékszert. Odateszem órám és gyűrűm mellé, közben nyugtázom: még majdnem 10 perc van érkezésedig, nem kell kapkodjak. Hamar végzek a sminkeléssel: csak egy kis alapozó, semmi rúzs, és kihúzom a szemöldökömet. Szempillámat nem; úgysem fogom sírás nélkül kibírni, ne kenődjön el. Ugyanezért nem festem be szemhéjamat sem; Te sem szereted, ha ki vagyok ?mázolva?. Még egy gyors ellenőrző pillantás: minden rendben, kész vagyok, mehetek. Ám mikor belépek a szobába, Te már karosszéked felé sétálsz. Belém hasít a rémület: csak nem késik az órám? Tegnap még pontos volt! Gyorsan letérdelek. Még nem vettél észre! Illetve biztos észrevettél, de nem mutatod. Nem merek rád nézni, nem is szabad. Hallom, ahogy a kisasztalon motozol, leülsz, rágyújtasz. |
| – Gyere ide! | |
| Lassabban közeledsz, mint ahogy várom. Bár a térden csúszás lassabb, mint a járás, tudom, hogy tudsz ennél gyorsabban is. Végre ideérsz, és felveszed a szabályos tartást: sarkaid zárva, térdeid széles terpeszben. Kezeid hátul, összekulcsolva, fejed lehajtva. Hosszú, sötétbarna hajad szabályosan összefogva, és még csillog rajta pár vízcsepp: az iménti tusolás nyomai. | Elindulok feléd. Közben azon gondolkodom, mivel fogsz büntetni a késésért. Ha tartod magad a szokásaidhoz, akkor lehet tenyeres a nádpálcával, lehet körmös a vonalzóval, de lehet talpas is a gumibottal. Mimet és mivel vered el? És hányat kapok? Két percnél nem lehet több a késés, hiszen Te is csak most érkeztél meg; ha hármat – hármat kapok mindegyikért, még azt is ki lehet bírni. Megérkezem. Igyekszem minél szabályosabban elhelyezkedni: szétterpesztet térdekkel ülök összezárt sarkaimon, kezeimet összekulcsolom a hátam mögött, fejemet lehajtom. |
| – Hol kell várjál rám? – Itt, Gazdám. |
|
| A szigorú hangon feltett kérdésre már a válasz hangjából kiérzem a félelmet a várható büntetéstől. | Ijedten feleltem. Tényleg félek. |
| – De nem itt voltál, hanem a fürdő ajtajánál. – Igen, Gazdám, valóban még csak ott voltam. |
|
| Hangod most még halkabb, remegőbb, mint az imént. | Nagyot nyelek |
| – Kérem, büntessen meg késlekedésemért! – Iiigen – húzom el szándékosan a szavakat – ezért a kis időeltérésért? most nem kapsz büntetést. |
|
| Elnevetem magam. | Elneveted magad. |
| – Nem te késtél, én érkeztem hamarabb! | |
| Megkönnyebbülten fellélegzel. Szád elé tartom kezem, hálásan csókolod meg. Úgy, ahogy tanítottalak: nyitott szájjal, finoman mozgó nyelvvel, de mégsem nyalva. Közben szemügyre veszem puncidat. A kisajkak alig bújnak elő a széthúzódó nagyok közül, még nincsenek megduzzadva sem. Vénusz – dombodon viszont apró fekete pontok látszanak. Elhúzom arcod elől kezem, és intek. Felemelkedsz a sarkadról, és a simítás meggyőz gyanúmról. | Fellélegzem. Arcom előtt megjelenik kezed. Hálásan csókolom meg, úgy, ahogy tanítottál: nyitott szájjal, nyelvemmel meg – megérintve bőrödet. Aztán elhúzod kezed, és intesz, hogy emelkedjem fel. Megteszem; amikor megérinted Vénusz – dombomat, már majdnem biztos vagyok benne, mi a problémád. Már reggel észrevettem, hogy borostás a puncim. Kérdésed aztán megerősíti gyanúmat. |
| – Mikor borotváltalak utoljára? – Négy napja, Gazdám. Már kezd kinőni a szőr, kérem, borotváljon meg ismét. |
|
| Szeretem, hogy ennyire engedelmes vagy, és tudod a dolgodat. | Puncimnak simának, szőrtelennek kell lennie, úgy szereted. |
| – Menj, feküdj az asztalra! | |
| Megfordulsz és elindulsz. Én is felállok, átmegyek a fürdőbe. Mire a szükséges kellékekkel visszatérek, már az asztalon fekszel, széttárt lábakkal, ahogy kell. De nem lépek hozzád rögtön. Előbb a kisasztalhoz megyek, felveszem a szíjakat. Csak ekkor megyek a nagyhoz. Felcsatolom a boka – és csuklószíjakat, ellenőrzöm, hogy elég szorosak – e, csak ekkor látok a borotváláshoz. A szivaccsal megnedvesítem puncidat, majd borotvahabot kenek rá. Végül előveszem a borotvát. | Odacsúszom, és felfekszem. Széttárom a lábamat, és várlak. Félek ugyan attól, ami következik, de úgyis megtörténik. A borotválás nem fáj, de nagyon rossz. Nem mozoghatok, hiszen könnyen belém vághatsz, ugyanakkor rettenetesen csiklandós és érzékeny a puncim. Hallom, ahogy visszatérsz a fürdőből. (De jó, hogy rendben hagytam ott mindent. Egyszer már megbüntettél, mert csak leszórtam a holmimat, annyira siettem, és Te bementél valamiért; ha jól emlékszem, akkor is a borotváért.) Van időm mindezt végiggondolni, mert nem rögtön hozzám lépsz, a kisasztalon matatsz. Amikor aztán idejössz, nem kezdesz rögtön a borotváláshoz. Előbb csuklóimra és bokáimra szíjbilincseket csatolsz. Szorosak, de nem okoznak fájdalmat, legalábbis egyelőre. Később majd igen, amikor kikötözöl, hiszen ezért raktad fel őket. Aztán megérzem puncimon a hideg szivacs simítását, a borotvahabot, ahogy elkened. Ez még nem vészes, de ami most jön…. |
| – Ne mocorogj, nem akarlak megvágni! | |
| A figyelmeztetés után elkezdem a lehúzást. Meg – megránduló combjaidon látom, hogy szeretnél minél előbb szabadulni, de nem zavartatom magam; alaposan megborotvállak. | Figyelmeztetsz, és elkezded. Amíg a Vénusz – dombot borotválod, még hagyján. Beharapom számat, megfeszítem izmaimat. Csak nem mozogni, nyugodtan feküdni! Egyre nehezebb lesz, amikor már az ajkaknál tartasz. |
| – Menj, töröld le és krémezd be a puncid! | |
| Az utasítást akkor adom, amikor végeztem. Aztán székemhez sétálok. Ismét rágyújtok, de nem kell sokáig bámuljam a füstöt, mert már ismét előttem térdelsz. Az ellenőrző simítás meggyőz arról, hogy jó munkát végeztem: puncid megint szép sima, szőrtelen. | Az utasításod jelzi, hogy végeztél. Lemászom az asztalról, és térden csúszva igyekszem a fürdőbe. Sietek, nem csukom be az ajtót. Gyorsan letörlöm a borotvahab maradékát, és bekenem puncimat az after – shave géllel. Finoman hűsíti, nyugtatja bőrömet. Nem vacakolok sokáig, hiszen vársz rám. Még letörlöm a kezemet, és indulok vissza. Fél perc múlva már ismét székednél, előtted térdelek. Most nem ülök sarkamra, tudom, ellenőrizni akarod munkádat. Csak ne kelljen megismételned! Még egyszer nem hiszem, hogy kibírnám. Már előfordult, hogy megmozdultam és megvágtál, de ez szerencsére elég rég volt. Most azonban meg vagy elégedve. |
| – Kérem az italomat! | |
| Már indulsz is a bárszekrényhez. Hamar kezemben van a hosszú pohár a méz – sárga folyadékkal. | Térden csúszva megyek a bárszekrényhez. A hosszú pohárba először másfél ujjnyi whiskyt öntök, majd feltöltöm vízzel, végül beleteszem a termoszból a jeget, és viszem Neked. Odaérek Hozzád, átadom a poharat. |
| – Hány jégkocka van ebben a whiskyben? | |
| Eléd tartom a poharat. | Te jó ég! Elhibáztam! Ilyen még sosem történt! |
| – Há… három. | |
| Dadogsz, ahogy ráébredsz tévedésedre. | Ijedtemben dadogok. Mi lesz most? Hogyan büntetsz meg? |
| – És hánynak kéne lennie? – Ke… kettőnek! |
|
| Még mindig dadogsz, mikor kikapod az egyiket. | Kikapom a felesleget. |
| – Bizony! | |
| Látom, hogy nem tudod hova tenni a kezedben levő feleslegest. | Kezemben van a felesleges jégkocka. Hova tegyem? Le nem ejthetem, foltot hagyna a szőnyegen.. Vissza sem vihetem, engedélyed nélkül nem mehetek el. Nem vehetem a számba sem. |
| – Dugd magadba! | |
| Tétova mozdulattal nyúlsz puncidhoz, de nem kegyelmezek Megrándulsz, amikor a hideg, nedves kocka beléd csúszik. Tudom, hogy egyszerre fagyaszt és éget, de: | A kérdés megoldva. Nem akarok hinni a fülemnek. Bizonytalanul mozdulok. Az utolsó pillanatig, centiméterig reménykedem, hogy mégsem. De nem állítasz le. Bedugom puncimba a jégkockát. Szörnyű! Hideg és mégis éget, az alkohol pedig csíp. Szeretném kivenni, de nem lehet. |
| – Mélyebbre! Benned fog elolvadni! | |
| Középső ujjaddal betolod, majd kezedet ismét összekulcsolod a hátad mögött. Bár lehajtott fejed miatt alig látom arcodat, az egész testeden átfutó rángások jelzik az olvadó jég okozta fájdalmat. Farkam bizseregni kezd, de ennek még nincs itt az ideje. | Beletörődve a dologba, középső ujjammal mélyebbre nyomom a jeget. Aztán ismét összekulcsolom hátul kezeimet. Rettenetes, ami puncimban történik. A jég lassan olvad, éget és hűt, csak a csípés szűnik meg hamar. Próbálom siettetni, gyorsítani az olvadást, megfeszítem és elernyesztem hüvelyemet, de semmi hatása. |
| – Lássunk most már hozzá ahhoz, amiért itt vagyunk. Add a melleidet! | |
| Nem is próbálsz tiltakozni. Tudod, mi következik és miért. Felemelkedsz, kicsit előre is dőlsz. Kemény, szép melleid most alig pár centire vannak tőlem. Előbb tenyérrel, majd ujjheggyel simogatom őket. Az amúgy is szép, hosszú bimbók hamar még keményebbé, merevebbé válnak; ekkor teszem rájuk a CSIPESZEKET! Felszisszensz, ahogy az erős rugók benyomják a kis fogakat, de nem jajgatsz. Hát igen, az én nevelésem vagy, nem óbégatsz feleslegesen. Hátradőlök, te is visszaereszkedsz a sarkadra. Kortyolok egyet, és megkérdem: |
Hát akkor kezdődik! Jönnek a kínok, a fájdalom, a szenvedés. Nincs menekvés. Nem felejtetted el, hogy múltkor, miután elmentél, a rendrakásnál itt maradt a hamutartó. Az meg úgysem érdekel, hogy sietnem kellett. Felemelkedem, feléd tolom melleimet. Mivel kezdesz? Belemarkolsz? Megrángatod? Megcsavarod a bimbóimat? Nem tudom, de fájni fog. Aztán mégsem fáj. Tenyérrel, majd ujjheggyel simogatod bimbóimat, udvarukat. Testem gyorsan reagál: a bimbók megmerevednek. Nagyon finom. Aztán… aztán tényleg jön a kín: a CSIPESZEK! Felszisszenek, ahogy belém marnak. Legszívesebben üvöltenék, de nem szabad, nem lehet. Tilos! Hátradőlsz, én is visszaülök sarkamra. Hallom, ahogy kortyolsz egyet. |
| – Mekkora súlyt akasszak a csipeszekre? 5, 10, 15, 20 dekát? Vagy 25 – öt? | |
| Picit tétovázol, majd: | Mit válaszoljak? Ha keveset mondok, akkor felteszed azt, aztán azt is, amit Te gondoltál. Jobb, ha a sokat választom. |
| – Büntessen 25 – tel, Gazdám, amiért rosszul készítettem el az italát. – Megérdemelnéd, de megelégszem 15 – tel. Az a jégkocka a puncidban pótolja a többit! – Köszönöm kegyes jóságát, Gazdám! |
|
| Suttogsz. Nem mersz hangosabban beszélni, nehogy felkiálts a melledet tépő fájdalomtól. | Suttogok. Nem merek hangosabb lenni, pedig legszívesebben üvöltenék a fájdalomtól. |
| – Állj négykézlábra! | |
| Túl gyorsan engedelmeskedsz, a súlyok megrántják melleidet, ismét felszisszensz. Kibújok papucsomból, és arcod elé teszem lábamat. Alázatosan és finoman csókolod végig lábfejemet. Amikor a bokámhoz érsz, visszahúzom, és a másikat tartom oda. Azt is végigcsókolgatod. |
Gyorsan engedelmeskedem. Hiba volt! A súlyok meglendülnek, nagyot rántanak melleimen. Visszanyelem a kikívánkozó jajt, de felszisszenek. Ezt még szabad, hiszen Te is tudod: fáj. Jajgatni, kiabálni tilos. Nem szabad kitérni, menekülni sem, könyörögni sem a fájdalom elkerüléséért, enyhítéséért. Hiszen önként vállaltam a rabszolgaságot, nem Te kényszerítettél rá. Meglátom egyik meztelen lábfejedet. Lejjebb ereszkedem, és végigcsókolom. Aztán a másikat tartod elém. Természetesen azt is elborítom csókokkal. |
| – Menj az András – kereszthez! Terpeszállás, karok ferdén a magasban! | |
| Visszabújok papucsomba. Odacsúszol, majd felállsz. Megfordulsz, és felveszed az előírt pózt. Hozzád sétálok. Beakasztom előbb csukló – , majd bokaszíjaidba a karabinereket. Aztán feszesre húzom a láncokat. Tested nekifeszül a keresztnek, mozdulni sem bírsz. Leguggolok. Kisajkaid előbújtak, duzzadtak, de még nem eléggé. Megdörzsölöm őket, hamar megtelnek vérrel, és még vastagabbak lesznek. Ekkor teszem fel a széles pofájú, nagy PINACSIPESZEKET. Felszisszensz, hangosabban, mint amikor a melledre tettem fel. | Felemelkedem, és elindulok. Odacsúszom a falra erősített hatalmas kereszthez. Ez azért jobb, mintha a levegőben lógva lennék kikötözve, és úgy vernél. Mert meg fogsz verni, tudom. Felállok, megfordulok. Terpeszben, ferdén felemelt karokkal várok Rád. Nem kell sokat várjalak. Hozzám lépsz, és a láncokon levő karabinereket előbb csukló – , majd bokabilincsemhez csatolod. Aztán megfeszíted a láncokat. Testem nekifeszül a keresztnek, mozdulni sem bírok. Elém guggolsz, és elkezded simogatni, dörzsölni pinaajkaimat. Nagyon jó! Finom! Kezdek felizgulni, amikor új fájdalom hasít belém: felraktad a Pinacsipeszeket! Ordítani szeretnék, de sikerül felszisszenéssé mérsékeljem. Nagyon fáj! |
| – Na, ezekre mennyit akasszak? – kérdezem. – 10, 20, 30, 40 dekát? Esetleg fél kilót? – Talán kibírom a fél kilót. |
|
| Értékelem óvatos okosságodat, hiszen ismersz, tudod, hogy mi is következik! | Öt deka is rengeteg, de ötven! Mégis ennyit mondok, hátha kevesebb lesz! És igen… |
| – Biztos kibírod, de most megelégszem 25 dekával is. | |
| A súlyok lehúzzák, megnyújtják pinaajkaidat. Felállok. Hallom erőltetetten szabályos lélegzetvételedet. Így védekezel a kín ellen, nehogy felkiálts a fájdalomtól, hiszen azt nem szabad! Azért további büntetés jár! Persze fogsz jajgatni is, de a csipeszek és súlyok statikus fájdalma még uralható. Hogy ne legyen olyan könnyű dolgod, kihúzom a biztosítót, és két racsnit engedek a láncon. A kereszt előrebillen 30 ° – ot, de a szíjak erősen tartják testedet, amely most enyhén előreívelve eltávolodik a kereszttől. A meglendülő súlyok megrántják pinádat, melleidet, de még mindig kibírod jajgatás nélkül, csak lélegzeted válik pár pillanatra kapkodóvá. Visszasétálok a karosszékhez, leülök. Új cigarettára gyújtok, kortyolgatom az italomat, és nézlek. A meg – megmozduló súlyok elárulják azt, amit innen egyébként nem láthatnék: mocorogsz, próbálsz kényelmesebben elhelyezkedni, persze hiába, a fájdalom nem szűnik. A csipeszek harapnak, a súlyok rángatnak; tested legapróbb rezdülését is új kínnal fizeted meg. Lassan kiürül a pohár, végigég a cigaretta. Felállok, a fogashoz megyek. Fél szemmel figyellek, miközben válogatok. Nem mersz felnézni, de érzem: próbálod kitalálni, mit is veszek le, miközben (persze hiába) reménykedsz: talán semmit. Végül leakasztom kedvencemet. A korbács nyele 20 centi, és olyan, mint egy farok; 7 szíja puha bőrből van ugyan, de szintén 20 centis. Hozzád sétálok. Visszabillentem a keresztet, ismét egyenesen áll. Egyenként megemelem és visszaejtem a súlyokat; nem esik le egyik sem, erősen tartanak a csipeszek. Mindezt persze felszisszenéseid kísérik; az utolsó már majdnem jajgatás. Oldalt állok, és felemelem a korbácsot. Az első ütés melleidet éri; ezt még kibírod csendben, a kissé lejjebb érkező másodikat is, de a még lejjebb irányzott újabb után feljajdulsz: az egyik szíj pont rácsapott már amúgy is megkínzott mellbimbódra. Kis szünetet tartok, majd folytatom a korbácsolást; a következő három ütést megint elviseled, a negyediknél ismét feljajdulsz. Megint lélegzetvételnyi szünet, majd tovább ütlek, lassan haladva lefelé. Ismét feljajdulsz. Ezt már nem szeretem. |
A súlyok lehúzzák, megnyújtják pinaajkaimat. Felállsz. Mélyeket lélegzem, hogy kibírjam jajgatás nélkül. Nagyon nehéz. Ha lehetne, sikítanék a fájdalomtól, de nem lehet. Próbálok kellemes dolgokra gondolni, kiűzni agyamból a fájdalom tudatát. Nem megy! A fájdalom erősebb! És hirtelen… előrebillented a keresztet.. A súlyok lengenek, és rángatják melleimet, pinámat. A szíjak is belém vágnak, hiszen most azok tartanak. Főleg a csuklószíjak, rajtuk van szinte egész testsúlyom. Bár csak 54 kiló vagyok, de ezt két nem túl széles szíj tartja! Ha hirtelen elszakadnának… de erre nem szabad gondolni sem. Téged is elbírnának, pedig majdnem kétszer olyan nehéz vagy, mint én. Visszamész a karosszékhez, és leülsz. Rágyújtasz. Most van 7 – 8 percem, hogy megszokjam a megszokhatatlant. Fáj… fáj… FÁJ! Próbálom lassan, nyugodtan venni a levegőt. Minden lélegzetvételnél megmozdulnak a mellemet húzó súlyok, és ébren tartják a kínt. A pinaajkakra akasztottak sincsenek nyugalomban. Legkisebb lengésük is újra meg újrateremti a fájdalmat. Nem látlak, de tudom, mit csinálsz: ülsz, és nézel, iszogatod a whiskyt és cigarettázol. Nem is tudom mit kívánjak inkább: maradj a székben minél tovább, vagy folytasd a kínzást, hogy minél előbb vége legyen. Hallom, ahogy felállsz. De nem hozzám jössz. Az apró zajok elárulják, hogy a fogason matatsz. Oda vannak felakasztva a korbácsok, a lovaglópálcák és ?ostorok, a paskolók, a nádpálcák és mogyoróvesszők, a… Mindenből 3 – 4 fajta is, minden fajtából 2 – 3 darab. Mit választasz? És melyiket? Nem mintha nem lenne mindegy: csak rossz van és rosszabb. Amikor már előttem vagy, úgyis megtudom! Igen, megtudom. Ahogy visszabillented a keresztet, egy pillanatra látom kezedben a fekete korbácsot. Talán ez a legjobb ilyen. A kék színű selyemszálakból font ütése ugyan kevésbé fáj, de tovább sajog. A piros bőrből készült korbács kemény szíjai nagyon fájdalmasakat ütnek, nyomuk is sokáig megmarad, de nem fáj sokáig. Ezek a fekete, puha szíjak alig hagynak nyomot, a fájdalom közepes, de tovább tart. Nincs sok időm ezen elmélkedni. Hirtelen fájdalom hasít belém: felemelted és elengedted a bal mellemet húzó súlyt. Aztán a jobbat is. Aztán a pinámat húzókat is, külön – külön. Nem bírom tovább! Dehogynem bírom! Ez még semmi ahhoz képest, amikor a lecsapó korbácsütés ÉS a súly egyszerre gyötör. Oldalt lépsz. Hát akkor… kezdődik. Igen, a korbács máris lecsapott mellemre. Nem jajgatni! Ismét! Akkor sem jajgatni! Megint! JAJAJ! Az ütések egyre lejjebb vándorolnak. Nem… lehet… kibírni… JAJgatás nélkül. Még lejjebb! Már a hasam közepénél tartasz. Talán… mégis… nem… Aúú! |
| – Tátsd ki a szád! | |
| Benyomom és felcsatolom a zsebemből elővett gag – ball – t, aztán ismét oldalt állok, és folytatom a verést. A szájpecek mögül most már csak fojtott nyögések hallatszanak; igaz, egyre sűrűbben. Amikor térdedhez érek, megint szünetet tartok. Most a másik oldaladra lépek, és onnan korbácsollak tovább: térdednél kezdem, és lassan haladok felfelé. A nyögések már majd mindegyik ütés után felhangzanak. Visszaérek a melledhez. Tested nagy részét ellepik a korbácsnyomok, többségük halvány, de van jó pár sötétebb is. Ismét eléd állok, kiveszem a szájpecket. Szemeid vörösek, szemhéjad duzzadt, arcodon elkenődött a smink a könnyektől. Levegő után kapkodsz, alig bírsz megszólalni, de csak kinyögöd: |
Ráharapok a gag – ball – ra. Ez egyszerre jó és rossz. Jó, mert nem kell visszatartanom jajgatásomat, mégsem zavarja élvezetedet, melyet elverésem okoz. Rossz is, mert sokkal kevesebb levegőt kapok, csak orromon át tudok lélegezni. De már oldalt léptél, és tovább korbácsolsz. Ordítok, sikítok, de Te ebből csak nyöszörgést hallasz. Már a combomat érik az ütések, már a térdemnél tartasz. Kis szünet, amíg a másik oldalamra állsz. Most a térdemnél kezded, és felfelé haladsz az ütésekkel. Érzem, amit a kicsorduló könnyek lefolynak arcomon. Nem bírom tovább, már folyamatosan jajgatok. Most lehet, nem hallod. Már megint a mellemnél vagy, még egy ütés, még egy, és az utolsó. Megint előttem állsz, kiveszed a pecket szájamból. Végre kapok levegőt! Csak három – négy gyors lélegzés után tudom kinyögni az előírt szavakat: |
| – Köszönöm a fenyítést, Gazdám! – Még nincs vége, de az utolsókat számolni is fogod! |
|
| Ez már szinte kegyetlenség, tudom. De megérdemled? és ezt te is tudod! Mély lélegzetet veszel: |
Ez a legszörnyűbb dolog. Egész testem ég, sajog, és akkor még számolni kell az ütéseket, egyenként megköszönni őket. És nem szabad jajgatni, mert akkor az az ütés nem számít. Tévedni sem szabad, mert az sem számít. Nem tudom, hányat akarsz most adni, tízet szoktál, de legalább tizenhárom lesz belőle. Ha tizenötöt, abból 18 – 19 lesz, a húszból 25 – 26, a huszonöt legalább harminckettőt jelent! |
| – Ahogy parancsolja, Gazdám! | |
| A korbács szíjait lassan, lentről felfelé végighúzom a hasadon. Aztán leengedem a kezem, majd meglendítem felfelé; a szíjak pontosan célba találva érik pinádat. | A korbács szíjait lassan, lentről felfelé végighúzod a hasamon. Aztán leengeded a kezed, és máris csattan pinámon az ütés. |
| – Egy! Köszönöm, Gazdám! – Kettő! Köszönöm, Gazdám! – Három! Köszönöm, Gazdám! – Aúúúúúú! Négy! Köszönöm, Gazdám! – Ez nem számít! Feljajdultál! |
|
| Ismét végighúzom a szíjakat a hasadon, majd folytatom. | Ismét végighúzod a szíjakat a hasamon, majd folytatod. |
| – Négy! Köszönöm, Gazdám! | |
| Végül is tizenhármat kaptál, de a három jajgatás miatt úgy fejeződött be, hogy: | Még két feljajdulás, vagyis összesen tizenhárom, amikor kimondhatom: |
| – Tíz! Köszönöm, Gazdám! | |
| Persze még nincs vége, csak a verésnek. A korbács nyelét köldöködhöz érintem, majd egyre erősebben nyomva lefelé húzom. Végül felnyomom pinádba. Ütközésig. Meg is forgatom benned. Persze feljajdulsz, mire még egyet nyomok és forgatok rajta. Aztán ismét előredöntöm a keresztet, tested ismét kifeszül. Visszamegyek székemhez, és újabb cigarettára gyújtva nézlek. Most már nemcsak a súlyok mozgásán látom, hogy mozgolódsz; jól látszanak a megfeszülő és elernyedő izmok, a test hullámzása. Nem is szívom végig a cigit, visszamegyek hozzád. Érzem, kis pihenésre van szükséged a következő próbatétel előtt. Visszabillentem a keresztet. Előbb melleidről, majd pinádról is leakasztom a súlyokat; a csipeszek még maradnak. Nem húzom ki a korbácsot sem. Aztán meglazítom a láncokat, és előbb a bokáidat, majd a csuklóidat rögzítő karabinereket kapcsolom le. Szabad vagy. Azonnal térdre esel. Nem csupán azért, mert így kell: egyszerűen nincs erőd állni. |
Vége. Nem ütsz többet. Hasamhoz, köldökömhöz nyomod a korbács nyelét, és lassan lefelé húzod. Akkor ez az a fekete korbács lesz, amelyiknek a nyele… AÚÚÚ! Igen, ennek a nyele van farokká faragva, és ez a korbácsnyél – farok most fel van nyomva a pinámba. Teljesen felnyomtad, még meg is forgattad. Fáj. Farok, és mégis fájt, ahogy belém nyomtad, megforgattad. És még most is fájdalmat okoz, pedig már nem mozgatod, csak ott van, és kitölti az egész pinámat. Most megint előredöntöd a keresztet. Ne, kérlek, ne! A súlyok megint megrántották melleimet, pinámat. Ugye nem? De igen, itt hagysz lógni. Hallom, hogy leülsz és rágyújtasz. Ez most rosszabb, mint a verés előtt volt. Nehezebben veszem a levegőt, a súlyok jobban rángatják, tépik melleimet. A pinámból is próbálom kicsit kijjebb tolni a korbácsnyelet, tehát azok a súlyok is mozognak, kínoznak. Egyszer csak megint előttem vagy, visszabillentesz. Leakasztod a súlyokat. Kérlek vedd le a csipeszeket is! Húzd ki belőlem a korbácsot! De nem teszed. Meglazítod a láncokat, kikapcsolod a karabinereket. Térdre esem. Ha lehetne, akkor sem bírnék most állni, de szerencsére úgysem lehet. |
| – Hozzad rendbe magad! | |
| Visszamegyek székemhez, de nem ülök le. Gyors slukkokkal végigszívom a cigarettát, közben hallom a fürdő ajtajának nyílását, csukódását, a vízcsobogást. Leheveredek a kanapéra, és várlak. Az ajtó kisvártatva ki is nyílik, és bejössz. Lassan, furcsa mozgással csúszol felém. Na igen, zavar a pinádban levő korbács. A szék felé indultál, már majdnem oda is érsz, amikor észreveszed, hogy nem ülök benne. Egy pillanatra megállsz, felemeled a fejed, körülnézel.. Meglátsz, és újra lehajtott fejjel most már felém tartasz. Amikor ideérsz, felveszed szokott testtartásod. Eléd tartom kezem, és elborítod alázatos csókjaiddal. Állad alá nyúlok, felemelem fejedet. A sminked rendben, a szemedet is megmostad, csak a kissé még mindig duzzadt szemhéjak árulkodnak az iménti sírásról. Megérintem mellbimbóidat is. Bár színük jóval sötétebb a normálisnál, kemények is, de hidegek, úgyhogy leveszem a csipeszeket. Az újra meginduló vérkeringés fájdalmától sziszegsz, de: |
Nehezen vánszorgom el a fürdőbe. Most becsukom az ajtót magam mögött. Kell egy kis idő, hogy rendbe szedjem magam, kicsit pihenjek. Legszívesebben kikapnám a korbácsot, leszedném a csipeszeket. De nem tehetem. Csak Te nyúlhatsz hozzájuk, csak Te szüntetheted meg a kínt, melyet Te okoztál. Feltápászkodom, végignézek magamon. Testem nagy részét ellepik a korbácsnyomok, többségük halvány, de van jó pár sötétebb is. Belenézek a tükörbe. Szemeim vörösek, szemhéjam duzzadt, arcomon elkenődött a kevés smink a könnyektől. Kinyitom a csapot, és a hideg vízzel alaposan megmosom arcomat. A hideg szivacsot sokáig nyomom szememre, olyan jó. Na elég, nem várathatlak soká. Újra sminkelek. Megnézem magam a tükörben. Még mindig kicsit duzzadtak a szemhéjaim, de egyébként rendben vagyok, mehetek. Az ajtó nyitásakor letérdelek, és elindulok széked felé. Nehéz így, a korbáccsal pinámban csúszni, de mindjárt odaérek. Nem ülsz a székben. Merre vagy? Gyorsan körülnézek: a kanapén fekszel. Még három métert kell megtegyek, mire odaérek. Most már csak szabályosan el kell helyezkedjek. Arcom előtt megjelenik a kezed. Engedelmesen csókolgatom. Aztán felemeled a fejem, gyorsan lesütöm szememet, hisz nem szabad Rád néznem engedélyed nélkül. Elengeded államat, és megérinted mellbimbóimat. Leveszed a csipeszeket. SSSSZZZZ! Ez majdnem annyira fáj, mint amikor feltetted. |
| – Köszönöm, Gazdám! | |
| Megfogom a pinádba nyomott korbácsot. Megforgatom majd kihúzom. Persze lucskos, úgyhogy szájad elé tartom. Kinyújtott nyelvvel, buzgón tisztogatod. Közben szabad kezemmel kibontom a szalagot, hajad immár szabadon hull válladra. Kibontom köntösöm övét is. A korbács nyele immár tiszta, félredobom hát, és végigdőlök a heverőn. Belemarkolok hajadba, és térdemhez húzom fejedet. Ajkaiddal óvatosan megfogod a köntös szegélyét – nem nyálazhatod össze, mert azért büntetés jár – , és félrehúzod. Elengedem a fejed; most már tudod a dolgod. Megcsókolod a térdem, és apró csókokkal lassan haladsz felfelé, egészen a köldökömig. Aztán – kissé felemelkedve – ugyanezt csinálod a másik lábammal is. Ismét felérsz a köldökömhöz. Most egyenesen lefelé folytatod a csókolást, egészen farkam tövéig. Kinyújtod a nyelved, körbenyalod zacskómat, farkamat, majd elkezdesz szopni. Lassan, finoman, óvatosan csinálod, ahogy tanítottalak. Nem szorosan, nem fogaiddal, csak ajkaiddal érsz hozzám; meg persze a nyelved simogatja makkomat. Közben meg – megérintem, simogatom melleidet. Bimbóid ismét kemények, merevek, visszatért normális színük és melegségük is. Bár nagyon igyekszel, még nem akarok elélvezni. Egy idő után tehát elhúzom fejedet, és megkérdezem: |
Tényleg köszönöm, hisz az egyik állandó fájdalom a vérkeringés helyreállásával gyorsan megszűnik. Megforgatod pinámban, és kihúzod belőlem a korbácsot. Szájam elé tartod. Na igen, rajta van a nyomom. Kinyújtom a nyelvem, nyalogatom, tisztogatom. Közben szabad kezeddel tarkómnál matatsz: kiveszed a szalagot, mely eddig összefogta a hajamat, most már szabadon hull vállaimra. Ledobod az immár tiszta korbácsot, és hajamba markolva térdedhez húzod fejem. Ajkaimmal megfogom köntösöd szélét – csak nehogy benyálazzam! – és oldalt húzom. Már nem fogod a fejem, minek is tennéd, tudom, mit kell csináljak. Megcsókolom a térded, aztán kicsit feljebb, majd még feljebb, és így csókolom tovább combodat, hasadat, egészen köldöködig. Aztán kicsit felemelkedem, hogy elérjem másik térdedet is, és most a távolabbi combodon kúszik felfelé ajkam. Lassan felérek ismét a köldöködhöz. Innen egyenesen megyek lefelé. Aztán ott vagyok a célnál. Körbenyalogatom drága zacskódat, és kemény, forró Farkadat. Majd óvatosan szájamba veszem. Lassan, finoman szoplak, ahogy kell, ahogy tanítottál: csak ajkaim érnek Hozzá, a fogam nem, és nyelvemmel simogatom Makkodat. Közben időnként megsimogatod a melleimet. Ez nagyon jó, ez csodálatos! Most már talán szabad kicsit, nagyon kicsit erősebben is, de…. Megint hajamba markolsz, és elhúzod fejem. Miért? Csak nem kezdtem túl korán? Még nem akarod? |
| – Szeretnéd a pinádba? – Igen, Gazdám, nagyon! |
|
| Hangodból egyszerre érzem a csalódást és a reményt: nem engedtem, hogy kielégíts, de talán mégis kapsz egy kis gyönyört a sok kín után. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű! | Tényleg nagyon szeretném. Mindig szeretném, de Te olyan ritkán méltatsz rá. |
| – Megérdemled? | |
| Nem válaszolsz azonnal, ezért megismétlem: | Nem érdemlem meg, de annyira szeretném! Olyan jó lenne! |
| – Megérdemled, hogy a faszomat benyomjam a pinádba? Megérdemled, hogy megbasszalak? | |
| Halkan, de érthetően válaszolsz. | Muszáj válaszolnom.. |
| – Nem érdemlem meg, Gazdám. Rossz voltam, méltatlan vagyok arra, hogy gyönyörben részesítsen. Kérem, inkább okozzon nekem további fájdalmakat! | |
| Az utolsó mondat már kissé hangosabb. | Nyelek egy nagyot az utolsó mondat előtt. |
| – Megkapod! Menj, feküdj az asztalra! | |
| Amíg odaérsz, felveszem a kisasztalról a különleges, átalakított vibrátort. Még megnézem, elég energia van – e az elemekben (igen, vadonatújak), aztán zsebre vágom. Összekötöm köntösömet, és hozzád lépek. Kitárulkozva fekszel, feneked félig lelóg, pinádon még ott vannak a csipeszek. Föléd hajolok, szádhoz tartom a vibrit, te pedig gondosan megnedvesíted az aranyszínű fémhegyet. Felegyenesedem, és a legkisebb fokozatra kapcsolom a motort. A fémhegy alig érezhetően remeg. Lassan benyomom hüvelyedbe. Miután bent van, egyenként kapcsolom a következő fokozatokat. Arcod, tested apró rándulásai jelzik, hogy élvezed. Elérek az ötödik fokozathoz, majd a hatoshoz, és – felsikoltasz. Hát igen. Most már nem gyorsabb, erősebb rezgéseket ad a vibrátor, hanem áramütést. Ez megszokhatatlan, elviselhetetlen, szörnyű. Még felkapcsolok hetesbe, majd nyolcasba (nincs is több), egyre nagyobbak az áramütések is, egyre hangosabban sikoltozol. Már túl hangosan, úgyhogy inkább kikapcsolom és kihúzom a vibrit. Még egy sikoly, aztán elcsendesedsz, testedet sem dobálod már. |
Megyek. Most egy kicsit máshogy helyezkedem el, mint amikor leborotváltál: lábaim most is teljesen szét vannak tárva, de akkor teljesen az asztalon feküdtem, most félig lelóg a fenekem. Így könnyebben belém tudod majd tenni Farkadat, és az a veszély sem áll fenn, hogy drága Heréd beleütöd az asztal szélébe. Várlak, és hallom, hogy a kisasztalon matatsz. Nekem az utolsó megjegyzésed vibrál az agyamban. Még nem értek véget a fájdalmak. Mit fogsz csinálni velem? Megint súlyokat teszel a még mindig pinámon levő csipeszekre? Vagy új csipeszeket teszel fel? Verni nem fogsz, akkor nem bontottad volna ki a hajam. Esetleg gyertya? Nem hiszem. Azt hallanám, ahogy meggyújtod, és nem is szoktad csinálni. Hiszen szinte semmi fájdalmat nem okoz. Persze most, hogy alaposan végig vagyok verve, nagyobbat, mint verés nélkül; ha mellbimbómra vagy a bimbóudvarra cseppen a forró viasz, az is nagyon rossz, de csak egy pillanatra. De nem töprenghetem tovább: már itt is vagy, és szájamhoz tartod az aranyhegyű vibrátort. Hát igen; pinám öröméért pinám kínjával kell fizetnem. Jól lenyalom a fémet, hogy könnyebben belém csúszhasson. Elveszed, és hallom, ahogy a kis motor halkan duruzsolni kezd. Lassan nyomod belém a vibrit. A legfinomabb kis rezgéseket még alig érzem, de aztán feljebb kapcsolsz. Ez jó! Ez nagyon jó! Ez igen nagyon jó! Ez csodálatos! Ez… Ááá! Ne! Kérlek, ne! Ezt ne! Ezt nem lehet kibírni! Ezt nem lehet megszokni! Ááá! Ez szörnyű! Ezt nem lehet kibírni! Ááá! Ez rettenetes! Ááá! Ez iszonyú! Ááá!… Végre! Kikapcsoltad. Ezeket az áramütéseket akkor sem tudnám megszokni, ha minden nap órákig csinálnád! Már nincs is bennem! Mire magamhoz térek, addigra ki is húztad a vibrátort. |
| – Nyisd ki magad! | |
| A még mindig fent levő csipeszekkel széthúzod kisajkaidat. Pinád nedvesen, tágra nyitva vár rám. Lassan beléd nyomom faszomat. Amikor már félig benned vagyok, elveszed és a fejed fölé emeled kezed. Szádba nyomom a kikapcsolt vibrátort. Meg kell tisztítani, hiszen rajta van pinád nedve; a legmegfelelőbb tisztítóeszköz pedig nyelved. Amíg ezzel vagy elfoglalva, leveszem a csipeszeket. Már nincs rájuk szükség. Lassan teljesen beléd hatolok. Kiveszem szájadból a vibrit és zsebre teszem. Aztán elkezdek mozogni benned. Először lassan, majd egyre gyorsabban, ki – be, ki – be, ki – be… Élvezem, és te is élvezed. Már majdnem a csúcson vagyunk, amikor abbahagyom. Gyorsan fejedhez lépek, és az asztal szélére húzom. Felém fordítod az arcod, csücsörítesz. Gyorsan szájadba nyomom faszomat. Szopni kezdesz, de láttam, hogy csalódott vagy, amiért most hagytam abba. Végeredményben viszont meg vagyok elégedve mai viselkedéseddel, úgyhogy: |
Lenyúlok, megfogom a csipeszeket és széthúzom pinámat, amennyire csak lehet. Gyere, várok Rád, a Tied vagyok! Érzem, amint Faszod lassan belém nyomul. Már elég mélyen van, nem kell tovább tartanom, elengedhetem a csipeszeket. Már le is vetted őket. Jaj, ez fáj, de mindjárt elmúlik. Már egészen bennem vagy. Miért nem kezdesz mozogni? Persze, a vibri! Meg kell tisztítanom! Gyorsan lenyalom. Gyere! Csináld már, kérlek! Végre! Igen! Igen! Igen! Igen! Ez jó! Ez nagyon jó! Ez remek! Ez csodálatos! Ez mennyei! Ez… De miért hagytad abba? Miért vetted ki? Itt állsz a fejemnél, és az asztal szélére húzod. A számba akarsz élvezni? Gyere, boldogan szoplak! Csak… már majdnem a csúcson voltam, amikor abbahagytad. Már csak két – három húzás választott el tőle! |
| – Simogathatod magad! | |
| Egyik kezeddel pinádhoz, a másikkal melledhez nyúlsz, és masztizol. Segítek neked: miközben tovább szopsz, én is simogatom a melledet egyik kezemmel. Tested mozgásán, vonaglásodon látom, hogy élvezed, jól esik. Aztán nincs tovább: beleélvezek a szádba. Miközben nyeled a gecit, te is felérsz a csúcsra. Aztán odébb lépek. Lemászol az asztalról, elém térdelsz. |
Egyik kezemmel pinámhoz, a másikkal mellemhez nyúlok, és masztizom. Ó de jó! Ezt olyan ritkán engeded meg! Szinte soha! Pedig nagyon jó! Miért nincs még egy kezem, hogy mindkét mellemet simogathassam? Köszönöm! Olyan jó vagy hozzám! Segítesz, hogy mindkettő megkapja a simogatást, és közben ne kelljen pinámat, peckemet sem magára hagyjam. Még! Még! Igen! Ez az! Remek! Csodálatos! Szinte ugyanabban a pillanatban jutok a csúcsra, amelyben számba lövöd forró, sűrű, csodás Gecidet. Buzgón nyelem le. Ebből egy csepp sem veszhet kárba! Ezt Te adtad nekem, az enyém, csak az enyém! Aztán odébb lépsz. A mámor pillanatainak végük. Már nem egyszerűen Férfi és nő vagyunk, hanem Te a Gazdám, én pedig rabnőd, akinek kötelességei vannak. És ezeket teljesíteni kell. Lemászom az asztalról, eléd térdelek. Ha lehetne sem tudnék állni. Most nem a kín, a fájdalom veszi el erőmet, hanem a gyönyör kimerültsége. |
| – Köszönöm, Gazdám! | |
| Hálásan csókolod meg eléd tartott kezemet, majd négykézlábra ereszkedve lábaimat is. Visszamegyek a kisasztalhoz, elrakom a cigarettát, öngyújtót. Te még mindig az asztal mellett vagy, de már megint a szabályos térdeplő helyzetben. Mára azonban már nincs tovább szükségem rád, tehát elindulok kifelé. Az ajtóból még visszaszólok: |
A hála csókjaival borítom elém tartott kezedet, majd lábaidat. Köszönöm a kínt és a gyönyört, a fájdalmat és az örömöt. Elfordulsz tőlem, a kisasztalhoz mész. Nem tudom, szükséged van – e még rám ma, vagy ennyi volt. Kezdjük elölről, vagy valami mást akarsz csinálni velem, vagy… Igen, elmész, csak az ajtóban fordulsz vissza egy pillanatra. |
| – Csinálj rendet. Utána elmehetsz, de holnap ugyanebben az időben megint itt kell lenned! | |
| Kilépek az ajtón, és magadra hagylak. Most rendet csinálsz, ha van időd, lezuhanyozol, és elmész. Majd visszajövök, hogy tényleg rend van – e. És holnap? még nem is tudom, mi is lesz! | Az ajtó becsukódik mögötted. Kimerülten, sajgó tagokkal tápászkodom fel, és kezdek rendet rakni. A mai napnak ezzel vége, de mindjárt itt a holnap, amikor új gyötrelmek és – talán – új gyönyörök várnak rám. |
A legjobb SZEXSHOP itt! – A legjobb POTENCIANÖVELŐK itt!
0 hozzászólás.